A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kényszerleszállást hajtott végre a Wizz Air egyik járata Budapesten


Vissza kellett fordulnia a magyar fővárosba a légitársaság Marosvásárhelyre tartó járatának. Ennek műszaki meghibásodás volt az oka. Az utasok egy ideig a visszafordult gépen várakoztak, majd busszal szállították őket egy másik géphez. 


Kényszerleszállást hajtott végre a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Wizz Air Budapestről Marosvásárhelyre tartó járata június 29-én – vette észre a spabook.net.

Az eset nem sokkal a gép felszállása után történt, az utasok szerint a gép hajtóművével lehetett a probléma. Az esetről a fedélzeten tartózkodó utasok számoltak be a közösségi médiában. Három magyar DJ is a gépen utazott, akik éppen Erdélybe indultak koncertezni.

Visszaérkeztünk Budapestre, és azt mondták, hogy Isztambulból jön egy gép, amely majd elvisz minket elvileg három óra múlva Marosvásárhelyre, úgyhogy most itt várunk. Elvileg valami hajtóműprobléma volt, ami szerintem nem kis probléma, de nézőpont kérdése. Az a lényeg, hogy épségben megérkeztünk – közölte DJ Stephanie.

Miután a repülő visszatért a magyar fővárosba, a gépen várakoztak kis ideig az utasok, majd buszokkal szállították vissza őket a terminál épületébe, ahol megvárták a cseregép indulását.

Műszaki meghibásodások esetén, amennyiben a légitársaság bizonyítani tudja, hogy a meghibásodást a rendszeres karbantartással nem lehetett elkerülni, és a hiba váratlanul lépett fel (pl. külső hatások), a kártérítési kérelmet nem lehet érvényesíteni.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések