Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Ceglédi Zoltán: Az Európai Parlament szeretné csődbe vinni Magyarországot


A liberális politikai elemző szerint az EP így akarja elérni Orbán Viktor távozását, az ellenzék pedig jobban tenné, ha nem fúrná a kormány korrekciós intézkedéseit.


A Magyarország és az Európai Bizottság közötti jogállamisági vitáról is szó volt tegnap az ATV Öt című közéleti elemzőműsorában. Ceglédi Zoltán politikai elemző a helyzetről összefoglalóan azt mondta, „szerintem az Európai Parlament – nagyon egyszerűen fogok fogalmazni –

szeretné csődbe vinni Magyarországot. Az Európai Parlament többségének célja, hogy itt olyan nagy baj legyen, amelynek a végén Orbán Viktor távozik.”

Az elemző hozzátette: „Ez egy alapvetően politikai típusú vita. Ez egy beállt probléma lesz, és egyre távolodik ezügyben az Európai Parlament és az Európai Bizottság.”

Ceglédi egyben figyelmeztette is a magyar ellenzéket: idézte Johannes Hahn költségvetési biztost, aki a 17 magyar korrekciós intézkedést „konstruktív párbeszéd során született, jó irányba mutató, fontos intézkedésnek” nevezte, s ennek alapján feltette a kérdést, „ha azt gondoljuk, hogy Magyarország jobb lenne, ha nem menne csődbe, és ezt nagyban elősegítené az, ha megkapná az uniós forrásokat, akkor mondhatjuk-e azt, hogy ami már a Bizottságnak jó, és odaadná a pénzt, legalább arra lehetne-e egy nemzeti konszenzus, hogy mi azt nem kezdjük el fúrni?”

Az elemző úgy látja, az ellenzék nem ebbe az irányba halad, „ebben sem sikerült a pártoknak egységesen fellépni. De egy biztos, hogy

ha az Európai Parlamentre lenne bízva, akkor Magyarország nem kapna pénzeket,

egészen addig nem, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök.”

Hont András, az Átlátszó újságírója egyetértett Ceglédi helyzetelemzésével, és hozzátette, „az Európai Parlamentnek igazából semmi más nem felelne meg, mint hogy Orbán Viktor holnap megbukjon, vagy kizárják Magyarországot az Unióból.”

Hont megszólalása után Ceglédi ismét szót kért, és a bizottsági elnök vakcinabeszerzési botrányára utalva közbevetette: ha az Európai Parlament állítólag valóban a magyarországi korrupció miatt aggódik, akkor Ursula von der Leyenről vajon mit gondolnak? „Csak azért, mert ha problémánk van azzal, hogy kevéssé demokratikus vagy átláthatatlan módon költenek el pénzeket és titkolóznak róla, akkor az Európai Parlamentnek a Bizottság elnökével is dolga lenne” – így a politikai elemző.

Vona Gábor, a Második Reformkor Alapítvány alapítója, volt Jobbik-elnök teljesen kiakadt az Európai Parlament eljárásán. „Az Orbán-kormány demokratikus joggyakorlásával kapcsolatban, korrupciós tevékenységével kapcsolatban mi változott 2022-ben, ami mondjuk nem volt igaz öt évvel ezelőtt, vagy tíz évvel ezelőtt?” – tette fel a kérdést. „Szerintem semmi. Ez az igazi nagy képmutatás, hogy

semmi nem változott, csak most éppen már az Európai Néppártnak nem tagja Orbán Viktor, meg van egy orosz-ukrán háború, ahol nyilván más álláspontot képvisel. És az egész erről szól,

és engem igazából ez undorít. Hogy az Európai Parlament, ami ennél igazából sokkal többre volna hivatott, az egy politikai színjátékban a dühöngő szerepét játssza el, teljesen képmutató, álságos formában” – mondta a volt pártelnök.

Vona szintén kritizálta a magyarországi ellenzék hozzáállását hazánk uniós vitáihoz. „Mi úgy teszünk itt Magyarországon, hogy ez az Európai Parlament mennyire meg akar minket védeni. A f*szt akar megvédeni bennünket, ez az egész egy pártpolitikai színjáték, és becsomagolták most ennek a korrupció elleni harcnak a csomagolópapírjába, a háttérben meg fognak egyezni, jön a pénz, szankciók megszavazva, mindenki okés” – értékelte a helyzetet lemondóan Vona Gábor.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések