Nagyon fontos számomra a szeretetkapcsolat a gyermekekkel, mert ha azt érzik, hogy szeretve vannak, akkor sokkal könnyebben szót fogadnak egy felnőttnek – vallja a Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodájának új vezetője, Orosné Farkas Hajnalka, akivel egykori óvodájában, a Sásastó utcaiban beszélgettünk.
– Furcsán hangozhat, de nekem már az óvodás éveim meghatározták a pályaválasztásomat. Az óvó nénim, Zsoldos Lászlóné személyisége, a gyerekekkel való bánásmódja erre a pályára terelt. Tiszaföldváron végeztem, majd vissza Kisújszállásra, és a gyakorlatomat már a Sásastó utcai óvodában töltöttem. Ezt követően huszonhét évig dolgoztam a Bocskai utcaiban, ahol Erzsike néni nagy várakozással és büszkeséggel várt.
Tizennyolc esztendősen bedobott a mély vízbe, fél évig egyedül maradtam a 28–30 nagycsoportossal. Már tudom, hogy ez is segített abban, hogy szakmailag itt tartsak
– vélekedett Orosné Farkas Hajnalka. Akinek nagyon fontos a tanulás, így fejlesztőpedagógus szakvizsgát is tett, mert hiszi, minden gyermek egyéniség, motiválni kell őket.
Szaktanácsadóként mindig úgy tartotta, a hibákat fel kell tárni, de nagyon nem mindegy, milyen módon és stílusban.
– A szavakkal tényleg lehet rombolni és építeni. Van olyan, aki egy bántó gyerekkori mondatot 10–20 évig hurcol, és emiatt nem tud kiteljesedni. Erre nagyon oda kell figyelnie a kollégáimnak és nekem is – hangsúlyozta az intézményvezető, aki büszke rá, hogy végigjárta a ranglétrát, mert abból tud építkezni.
Munkája során családja mindig támogatta.
– Három lányom és két unokám van – most érkezik a harmadik –, és a férjem révén még másik három. A legidősebb lányom „kirakatgyerek" volt, oda járt óvodába, ahol én dolgoztam. A középső olyan volt, mint egy csiszolatlan gyémánt, mindent kimondott, amit gondolt. A legfiatalabb két hét alatt megszerette az óvodát. Otthon aztán arra kellett vigyáznom, hogy az anyjuk legyek, ne az óvónőjük. Büszkeséggel tölt el, hogy mindhárman megállták a helyüket az életben. Tomika unokám másodikos, Szandika most kezdte az óvodát.
Szoktam mondani, hogy ilyenkor az ember fordítva ül a lovon, mert tudja, hogy óvónői oldalról mi a természetes, de nehéz, ha meghallom, hogy sír.
– Nagymamaként együttérzek a szülőkkel, mert tényleg a féltett kincsüket bízzák ránk, ugyanakkor szakemberként biztosíthatom őket, a bizalomkapcsolat mind a tizenkét csoportunkban megvan a kicsikkel. Jól indult a nevelési évünk, a szakos ellátottság biztosított, két pedagógiai asszisztensünk is tanul. Szakköri keretek között a tiszta beszédű gyermekeknek kiscsoportban angol nyelvre hangolódó foglalkozást tartunk két óvodánkban. Mivel sok a beszédhibás kisgyermek, nagy öröm számunkra, hogy októbertől saját logopédusunk lesz, minden telephelyünkön van fejlesztőpedagógus és van egy gyógypedagógusunk, így a tehetséggondozásra nagy hangsúlyt fektethetünk – magyarázta az intézményvezető.
– Furcsán hangozhat, de nekem már az óvodás éveim meghatározták a pályaválasztásomat. Az óvó nénim, Zsoldos Lászlóné személyisége, a gyerekekkel való bánásmódja erre a pályára terelt. Tiszaföldváron végeztem, majd vissza Kisújszállásra, és a gyakorlatomat már a Sásastó utcai óvodában töltöttem. Ezt követően huszonhét évig dolgoztam a Bocskai utcaiban, ahol Erzsike néni nagy várakozással és büszkeséggel várt.
Tizennyolc esztendősen bedobott a mély vízbe, fél évig egyedül maradtam a 28–30 nagycsoportossal. Már tudom, hogy ez is segített abban, hogy szakmailag itt tartsak
– vélekedett Orosné Farkas Hajnalka. Akinek nagyon fontos a tanulás, így fejlesztőpedagógus szakvizsgát is tett, mert hiszi, minden gyermek egyéniség, motiválni kell őket.
Szaktanácsadóként mindig úgy tartotta, a hibákat fel kell tárni, de nagyon nem mindegy, milyen módon és stílusban.
– A szavakkal tényleg lehet rombolni és építeni. Van olyan, aki egy bántó gyerekkori mondatot 10–20 évig hurcol, és emiatt nem tud kiteljesedni. Erre nagyon oda kell figyelnie a kollégáimnak és nekem is – hangsúlyozta az intézményvezető, aki büszke rá, hogy végigjárta a ranglétrát, mert abból tud építkezni.
Munkája során családja mindig támogatta.
– Három lányom és két unokám van – most érkezik a harmadik –, és a férjem révén még másik három. A legidősebb lányom „kirakatgyerek" volt, oda járt óvodába, ahol én dolgoztam. A középső olyan volt, mint egy csiszolatlan gyémánt, mindent kimondott, amit gondolt. A legfiatalabb két hét alatt megszerette az óvodát. Otthon aztán arra kellett vigyáznom, hogy az anyjuk legyek, ne az óvónőjük. Büszkeséggel tölt el, hogy mindhárman megállták a helyüket az életben. Tomika unokám másodikos, Szandika most kezdte az óvodát.
Szoktam mondani, hogy ilyenkor az ember fordítva ül a lovon, mert tudja, hogy óvónői oldalról mi a természetes, de nehéz, ha meghallom, hogy sír.
– Nagymamaként együttérzek a szülőkkel, mert tényleg a féltett kincsüket bízzák ránk, ugyanakkor szakemberként biztosíthatom őket, a bizalomkapcsolat mind a tizenkét csoportunkban megvan a kicsikkel. Jól indult a nevelési évünk, a szakos ellátottság biztosított, két pedagógiai asszisztensünk is tanul. Szakköri keretek között a tiszta beszédű gyermekeknek kiscsoportban angol nyelvre hangolódó foglalkozást tartunk két óvodánkban. Mivel sok a beszédhibás kisgyermek, nagy öröm számunkra, hogy októbertől saját logopédusunk lesz, minden telephelyünkön van fejlesztőpedagógus és van egy gyógypedagógusunk, így a tehetséggondozásra nagy hangsúlyt fektethetünk – magyarázta az intézményvezető.
0 Megjegyzések