Oroszország olajexport-bevételei mintegy 50 százalékkal emelkedtek meg 2022 eleje óta – írja a Bloomberg a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adataira hivatkozva.
Az ügynökség havi piaci jelentése szerint Moszkva idén havonta mintegy 20 milliárd dollárt keresett a nyersolaj és az olajjal kapcsolatos termékek értékesítéséből.
A bevétel növekedése annak ellenére következett
be, hogy Oroszország ellen az ukrajnai katonai művelete miatt példátlan
nyugati szankciókat vezettek be. A szankciók részeként az Egyesült
Államok betiltotta az összes orosz kőolajimportot, az EU és az Egyesült
Királyság bejelentette, hogy az év végéig leállítja az orosz nyersolaj
vásárlását, és olyan nemzetközi olajipari óriások, mint a Shell és a
TotalEnergies megfogadták, hogy nem vásárolnak többé kőolajat az
országból.
Az IEA szerint azonban az orosz szállítások tovább
növekedtek – márciushoz képest mintegy 620 ezer hordóval naponta, 8,1
millióra emelkedett áprilisban, és ezzel visszatért az ukrán válság és
az azt követő szankciók előtti átlaghoz. A megnövekedett kereslet miatt
több szállítmányt irányítottak Ázsia felé, Kína és India olyan
készletekre tartott igényt, amelyeket korábban máshová szántak az
energiaügynökség szerint. Emellett az EU, álláspontja ellenére,
mindeddig az orosz üzemanyag legnagyobb piaca maradt: áprilisban az
ország olajexportjának 43%-a az EU-ba irányult – közölte az IEA.
Az
ügynökség szerint az orosz nyersolajjal kapcsolatos bizonytalanság
miatt már amúgy is feszült globális energiapiacok további “szembe
széllel” találkozhatnak a kínai kereslet fellendülése miatt, az orosz
olajra vonatkozó európai embargó és a Covid-19 zárlatok feloldásával. Az
ügynökség becslése szerint a globális kínálat, amely már a múlt
hónapban is napi mintegy 1 millió hordóval csökkent, az év második
felében ennek háromszorosával csökkenhet tovább.
0 Megjegyzések