Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 25 éves férfi ellen, aki egy fémhulladék átvevő telephelyen hátramenet közben gázolt el egy idős gyalogost.

A Nógrád Megyei Főügyészség közleményében az áll, hogy a férfi még tavaly március 1-jén kistehergépkocsijával fémhulladékot szállított egy nagy személy- és áruforgalmú salgótarjáni telephelyre. Miután behajtott oda, rövid várakozást követően úgy kezdett el tolatni, hogy nem gondoskodott a tolatását segítő irányító személy közreműködéséről. A jármű zárt felépítménye miatt a mögötte lévő út pedig beláthatatlan volt, és a telephely kiépítése, valamint a sűrű forgalom is indokolta volna azt.

A férfi tolatás közben nem vette észre, hogy a tehergépkocsi mögé került egy 71 éves férfi, így alacsony sebességgel elütötte őt. A gyalogos az ütközéstől a földre zuhant, a tovább haladó tehergépkocsi jobb hátsó kereke pedig átment a jobb lábán. A balesetet többen észlelték és azonnal kiabálni kezdtek, ekkor a vádlott megállította a járművet, de annak jobb hátsó kereke az idős férfi testén állt meg, majd a vádlott előre elindulva ismét áthajtott a sértett lábán.

Az idős férfit mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol később elhunyt.

Az ügyészség most azt közölte, hogy a baleset oka az volt, hogy a kistehergépkocsi vezetője a hátramenetben történő haladása során figyelmetlensége miatt nem észlelte a mögötte tartózkodó gyalogost. Hangsúlyozták: hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza, és a KRESZ előírja azt is, hogy ha a személy- és vagyonbiztonság megkívánja, a hátramenethez a járművezetőnek irányító személyt is igénybe kell vennie, aki folyamatosan figyeli a jármű mögötti területet, egyúttal a jármű vezetőjével is kapcsolatban áll.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a járművezető ellen a Salgótarjáni Járásbíróságon. Indítványozták továbbá a végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés és járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását, valamint a nyomozás során felmerült 426.209 forint bűnügyi költség vádlott által történő megfizettetését is.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek