Háy János legutóbbi kötete, a Mamika című regény körül az irodalmin jóval túlmutató vita alakult ki – írta meg az Index.
Háy János legutóbbi, az Európa Kiadónál megjelent regénye, a Mamikám körül alakult ki az irodalmi párbeszéd körein messze túlmutató vita – számolt be az Index. A regényről Kalla Éva roma író azt mondta, roma ismerőseinek kifordult tőle a gyomra, Parászka Boróka erdélyi újságíró pedig egyenest rasszizmussal vádolja.
Kalla Éva véleménycikkét a Józsefváros című önkormányzati lap közölte.
Az írásában arról számol be, hogy több cigány és nem cigány barátja mondta, „nem tudta a könyvet végigolvasni, mert egyszerűen kifordult a gyomra, olyan tömény erkölcsi romlottságot sorakoztat fel az író benne”. Az írás részletesen sorra veszi a regény részleteit. Az Index szerint „egy véget nem érő vádlajstrom következik, mely a cselekményt, a szereplőket, mozgatórugóikat, jellemüket és mé„g az általuk beszélt nyelv hitelességét is kétségbe vonja.”
„Háy János könyvében a főszereplő névtelen, lehet bármelyikünk: te, én, ő, mert egyetlen jellemzője van: CIGÁNY! Nem olvasunk érzelmekről, jellemről, felelősségről, katarzisról, de mindent olvashatunk mocsokról, romlottságról, amit az író a nyomorban és szegénységben, kiszolgáltatottságban élőkről elképzel, gátlástalanul romákra vetítve az összes elfojtását” − írja Kalla, majd hozzáteszi: „Ha cigányokról van szó, büntetlenül ki lehet nyilvánítani, hogy náluk elkerülhetetlen a deviancia, a bűnözés és annak minden fajtája: gyermekbántalmazás, szexuális abúzus és pedofília, lopás, rablás, betörés, alkoholizmus, drog, emberkereskedés, prostitúció.”
Kalla cikke szerint: „minden mocsok, amit a cigányokra általánosságban kivetítenek az előítéletesen gondolkodók, ránk zúdul ebből a könyvből. És cigányok esetében persze nem maradhat ki a nevelőintézet, megjelenik a monológban a cigány nők túlfűtött szexualitásáról alkotott mítosz és általában a cigányok állatias szexuális ösztöne”.
Kalla számonkéri az érzelmek hiányát, és pszichológiai szempontokat is előhoz, mint mondja, „az ilyen bűnbakkereső előítélet-gyűjtemények mögött elfojtásokat kell keresnünk: Amit a gyűlölködő nem mer megtenni, megcselekedteti bűnbakjaival, akiket felruház a tilalmas, ámde általa vágyott cselekedetekkel”.
Parászka Boróka fehér középosztálybeli nőként is sértve érzi magát
Az erdélyi feminista szerint „a Mamikám tankönyvi felsorolását hozza a cigányellenes közhelyeknek. A cigányok nem dolgoznak. A cigányok hazudnak. A cigányok kiskorú lányokat rontanak meg. A cigányok erőszakosak... stb. Ezek a mondatok mélyen benne vannak a köznyelvben” – írja.
„A mai magyar fehér középosztály számára megkerülhetetlen a kérdés, kinek a rasszizmusa ez? A sajátja? A szélsőjobbé? A szélsőjobbé volt, de mára általánossá vált, átveszi – akarva, akaratlan – a fehér középosztály is? Vagy még csak a folyamat elején tartunk? Akárhogy is: benne élünk ebben a nyelvi mocsárban, amit a Mamikám is használ” – írja az újságírónő a Józsefváros című kerületi lapban, melyet a Pikó András vezette nyolcadik kerületi önkormányzat finanszíroz.
Parászka úgy gondolja: „ha megalázó módon ábrázolsz (nyelvi hendikepekkel, sematizmusokkal) egy cigány lányt, és rajta keresztül a »cigányságot« (bármit is képzelünk a kollektív identitás mögé), megindul a megalázás és sematizmus dominója és nem ér véget, mindent maga alá temet. A jánkát magához fogadó magyar asszony ábrázolása is pont olyan sematikus, kiszámítható, megalapozatlan, mint a cigány gondozotté. (Azt, hogy etikátlan, nem is írom, mert gyorsan megkérdezik, mi köze az etikának az irodalmi ábrázoláshoz. Sok, nagyon sok, de ezt a kortárs magyar kultúrában kevesen értik, még kevesebben fogadják el.)”
A Háy által alkotott, a szereplők szájába adott nyelvet is bírálja Parászka: „Amit a Mamikámban kapunk, az maga a nyelvi giccs, ami arról árulkodik, hogy mennyire távol van ez az irodalom a társadalom- és terepismerettől, de még az önmagának felállított irodalmi konstrukciós szabályoktól is. Ilyen az, amikor például »székelyül«, »góbéul«, »erdélyiül«, »svábosan« vagy éppen »zsidósan« ír megannyi dilettáns szerző. Ilyen az, amikor a »cigány«, a »góbé«, az »erdélyi« az etnikai, regionális, szociális identitások ürüggyé válnak, könnyen használhatónak hitt irodalmi nyersanyaggá. Ki ne ismerné ezt az abuzív írói gyakorlatot, amely a nyelven keresztül gyűr maga alá egy társadalmi vagy etnikai csoportot.”
„A Kalla-féle vádra visszatérve, miszerint a roma szereplő érzelmeit nem ismerjük, csak sematikusan, romasága alapján ábrázolja őt Háy, a művet olvasva kijelenthetjük, hogy a szereplők belső monológjaikon keresztül mást se tesznek, mint érzelmi állapotokat fejeznek ki, ami pedig az elfojtásokat illeti, az a pszichológia tárgyköre, nem az irodalmi műé” – jegyzi meg az Index cikkének szerzóje.
„Folyamatosan érzelmekről van szó a regényben, minden megszólalás érzelem vezérelt, az elfojtásokat pedig nem igazán értem. Én nem tudok arról, hogy lennének elfojtásaim” – állítja Háy János a két feminista szerző vádjaira reagálva, akit nagyon meglepte Kalla Éva reakciója, és nagyon rosszul esik neki, hogy „akaratán kívül fájdalmat okozott másoknak”.
„Mindenféle rasszizmus távol áll tőlem, mindig is távol állt. Ott éltem és nőttem föl, ahol a regény játszódik. Volt módom közelről látni, megismerni az ott élők nyelvét, sorsát. A Mamikám két ember története, egy idősödő falusi nőé és egy fiatal roma lányé, aki maga is anya. Mind a ketten érzelmi deficitben élnek. Ráadásul nagyon hasonlóan beszélnek, pedig egyikük, Mamikám nem cigány. Ez nem egy stilizált nyelv, épphogy egy visszavett nyelv ahhoz képest, mint ahogyan az ezen a vidéken élők beszélnek a valóságban. De ez nem a cigányok nyelve, inkább egyfajta tájnyelv, vagy még az sem, hiszen abba is beszüremkednek mindenféle elemek, leginkább vegyüléknyelvnek tudnám nevezni” – nyilatkozta az ügy kapcsán a Mamikám szerzője.
0 Megjegyzések