A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Még idén elkészülhet a Magyar Szürkék Útja


A beruházás élénkítheti a gazdaságot, hiszen a projekt által több turista látogathat a térségbe.

Több mint 835 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat által vezetett konzorcium a helyi és a térségi szintű tematikus turisztikai fejlesztések megvalósítására - írja a haon.hu

Hasznos örökségünk

A Magyar Szürkék Útja egy olyan kulturális tematikus útvonal, amely – hangsúlyt fektetve a szürke marhára – bemutatja a korabeli állattenyésztést, a hozzá kapcsolódó pásztorélet, kézművesség, kereskedelem és közigazgatás egy-egy meghatározó és különleges helyszínét.

A projekt a Széchenyi 2020 programban valósul meg, és elsődleges célja a helyi, a térségi jelentőségű turisztikai vonzerőt képező kulturális, épített, természeti örökség hasznosítása és fejlesztése. 

A projekt érinti Debrecent, Hajdúböszörményt, Hajdúnánást, Balmazújvárost, Nagyhegyest, Hortobágyot, Nádudvart, valamint Hajdúszoboszlót. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat mint konzorciumvezető felel a projekt teljes körű megvalósításáért. A cél, hogy a térségben fennmaradjon a magyar szürke tenyésztéséhez és kereskedelméhez kapcsolódó kultúrtörténeti örökség.

A fejlesztés eredményeként több településen már meglévő, illetve új épületekben alakítanak ki hagyományos és interaktív kiállítóhelyet. Többek között helytörténeti gyűjtemények, az egykori hajtóutak szekér- és térképgyűjteményei, a pásztorélet és a kézművesség áll a tárlatok fókuszában. Ezen túl a programban több hagyományőrző rendezvény szabadtéri helyszíne, látogatótere újul meg, s tanösvényt, kilátót és népies fajátékokból álló családbarát játszóteret is kialakítanak. Fontos eleme a projektnek az egységes arculat, a közös marketing, ezt egyebek mellett információs táblák kihelyezése, valamint mobilapplikáció fejlesztése szolgálja. A fejlesztések sikeres megvalósítása hozzájárulhat a térségbe látogató turisták számának emelkedéséhez, s ez élénkítheti a helyi gazdaságot.

Van, ami már elkészült

Egyes konzorciumi tagok már tavaly jelentős előrelépéseket valósítottak meg a projektben.

Nagyhegyes Elep településrészén egy bemutatóépületet hoztak létre kiállítótérrel. Az épület felújítása a tervezetteknek megfelelően megtörtént, de a kiállítótér berendezése még nem készült el. A tervezett koncepció szerint egy élő társasjáték és a csillagos égbolt szemléltetésével a pásztoréletet mutatja majd be a tárlat. Emellett megépült egy kilátó és egy tanösvény is, ezeken a helyszíneken még tájékoztató táblák is helyet kapnak.

Felújították a régi városházát Nádudvaron, az itt helyet kapó kiállítótér berendezése azonban még folyamatban van. A tárlat a tervek szerint természeti táj megjelenítésével, helytörténeti bemutatóval kezdődik, majd a híres nádudvari fekete kerámia készítését bemutató kézművességgel folytatódik.

Hajdúnánáson, a Kendereskertben megépült a Portékaház, ott később szintén kiállítótér várja majd a látogatókat. Itt a tervek szerint az állattartás, illetve a Nánási Portéka lesz a középpontban, valamint a szalma mint a városra jellemző ismérv szintén megjelenik majd. Emellett a művelődési ház előtt a korabeli városszerkezetet bemutató makett kapott helyet, illetve megvalósult a tanösvény a gyógyfürdőtől a Kendereskertig.


Felújították és bővítették is Hajdúszoboszlón a Bocskai Múzeumot, a jövőben interaktív Pásztorfejedelmek kiállítás várja a látogatókat.

A városban létrehozták a Fejedelmi Kincstárat, továbbá a Templomerőd területén egy kiállítóhelyet. 

A balmazújvárosi Veres Péter Emlékparkban a szabadtéri rendezvénytérhez kiszolgálóépületet emeltek, itt öltözők, raktárak, vizesblokkok kaptak helyet. Megépült a Kézműves Közösségi Ház, amely jelenleg még üresen áll, a berendezés elkészítése még folyamatban van. Egy kézművességet bemutató kiállítótér lesz majd itt, illetve műhelyeket alakítanak ki. Ezen túlmenően a Semsey-kastély pincelátványtára kiállítóterének berendezése van még folyamatban.

Befejezték a Magyar Szürke Emlékház kialakítását Hajdúböszörményben, valamint az épülethez a tervezett kocsiszín is megépült. A kiállítás még nem teljes, de témájaként megjelenik majd, hogy a szürkemarha-hajtóút kezdő állomása Hajdúböszörmény volt, amit korabeli térképek segítségével, a vásártér bemutatásával idéznek elő.

Hortobágyon pedig vendéghodályt alakítanak ki egy már meglévő épületből, elsősorban nagyobb csoportok fogadása céljából. Ez a beruházás várhatóan az év végére valósul meg.

A kulturális, értékmegőrző projekt befejezési határideje a hatályos támogatási szerződés szerint 2022. november 30.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések