Miközben a hét végére minden korábbinál nagyobb a feszültség az orosz-ukrán konfliktusban, a fokozódó helyzet az orosz belpolitikát sem hagyja érintetlenül.
A közvélemény alakulása
Oroszország belpolitikája viszonylag egységesen reagál az egyre súlyosabb orosz-ukrán konfliktushelyzetre. Az ellenzéki sajtó legvérmesebb, leginkább vegzált, jogszabállyal „külföldi ügynöknek” minősített része az egyetlen, amely valamelyest megértést tanúsít Ukrajna iránt, ukrán Verhovna Rada-képviselőkkel interjúzik vagy ukrán önkéntes katonák kiképzéséről közöl képsorokat.
Az orosz közvélemény döntő többsége azonban egyetérteni látszik a putyini politikával.
Oroszország kevés megbízható közvélemény-kutatójának egyike, a Levada-centr felmérései szerint Vlagyimir Putyin munkáját az oroszok 69 százaléka tartja jónak, ez a feltételezett orosz támadás hírének felröppenésekor, novemberben még csak 63 százalék volt; a Mihail Misusztyin miniszterelnökkel elégedettek aránya 54-ről 59, az Állami Dumáról jó véleménnyel lévőké 41-ről 45 százalékra növekedett.
Az orosz-nyugati konfliktus januárban az orosz közbeszéd második legfontosabb témája volt Kazahsztán után és a koronavírus előtt (az oroszok 21 százalékát érdekelte), 2021 decemberi adatok szerint pedig az oroszok 66 százalékát nem vagy inkább nem nyugtalanítja a nyugati szankciók lehetősége; 2018 novemberében még csak 56 százalékukat nem érdekelte ez a veszély. Jelentősen csökkent azok száma is, akik úgy vélik, érintik őket a szankciók – a megkérdezettek 46 százaléka vélte csak úgy, hogy azok az orosz társadalom széles rétegeit érintik, 2016 júliusában arányuk még 69 százalék volt.
A háborút Oroszország számára katasztrofális, ugyanakkor reális forgatókönyvnek egyedül az ellenzéki, de viszonylag kiegyensúlyozott Ekho Moszkvi rádió tartja; szakújságírójuk, Andrej Zubov az Ekho blogján fejezte ki sajnálatát a sikertelen Truss-Lavrov találkozó miatt,
szerinte ugyanis „ez a diplomácia vége, ha egy diplomata nemet mond, akkor már nem is diplomata”.
Az Ukrajna környékén állomásozó fegyverek miatt azonban nem valószínűsíti már a békés végkifejletet – hiszen minden hadihajó átkelt már a Boszporuszon vagy nagyon közel van hozzá, és a Brjanszkitól a Rosztovi területig 100-120 ezer orosz katona állomásozik az ukrán határ mentén annak teljes hosszában, sokukat Szibériából vagy a Távol-Keletről hozták.
A támadásra alkalmas időablak behatárolásában Zubov körülbelül egyetért az amerikaiakkal: az időjárási viszonyok miatt „vagy elsül a fegyver 19-éig, vagy 20-án visszateszik a dobozba”, „vagy február 15-19 között támadás, vagy uzsgyi haza”. „Adja Isten, hogy a »Fel, Harkovra, Kijevre, Ogyesszára!« parancs el ne hangozzék február 20-ig. Nagyon kívánom ezt a némaságot. De az eszemmel tudom, hogy a folyó krízis békés lezárásának valószínűsége óráról órára csökken” – írja Zubov.
Zárásul jelzi, hogy „nem fogom elmondani, hogy ez a forgatókönyv Oroszország számára katasztrofálisabb, mint bárki más számára, mert ezt elmondták már nélkülem is.”
A korábban független, ma már enyhén a hatalomhoz húzó Kommerszant arra hívja fel a figyelmet, hogy a február 10-i „normandiai formátumú” (Németország, Franciaország, Oroszország, Ukrajna) tárgyalás sikertelensége voltaképpen Ukrajnának jó – hiszen addig sem kell betartania a Minszki Egyezményt,
ami „komoly belpolitikai problémákkal fenyegetne, akár a soron következő Majdant is elhozhatná”.
Az egyeztetés szerintük azért nem volt sikeres, mert az ukránok nem voltak hajlandók elfogadni az orosz fél azon követelését, hogy a donyecki és luhanszki megszállt területek további státuszáról Donyeck és Luhanszk képviselőinek jelenlétében konzultáljanak.
Az állami média
A fősodratú orosz sajtó állami irányítás alatt álló része teljes egészében álhírnek minősíti az orosz megszállásról szóló értesüléseket. A Gazeta még a külügy- és hadügyminiszterek találkozói előtt arról cikkezett, hogy Nagy-Britannia „nyíltan szabotálja az orosz-európai kapcsolatok normalizációját, és nem valamiféle gonoszságból, hanem a saját nemzeti érdekei miatt”, ugyanis London „a kijevi rezsim legnagyobb európai fegyverbeszállítójává vált – míg a németek a legutolsó időkig eltekintettek attól, hogy Zelenszkijnek fegyvert adjanak, a britek egyik repülőt küldték a másik után”, ráadásul „az angol politikusok és médiumok a hisztérikus hangulat keltésének legfőbb eszközei voltak Európában”. Sőt, miután Biden és Stoltenberg is kizárta, hogy katonákat küldene Ukrajnába, egyedül Liz Truss nem zárkózott ettől el teljesen.
A RIA Novosztyi hírügynökség pénteken arról értekezett, hogy „a jelentős katonai konfliktusra kizárólag az USA-nak és Nagy-Britanniának van szüksége, akik nehéz rendszerszintű (gazdasági, bel- és geopolitikai) problémák egész konglomerátumával állnak szemben, és azokat a jól bevált módszerrel szeretnék megoldani: harmadik országok véres konfliktusban való egymásra uszításával. Több mint száz napnyi, erős folyamként folyó híranyag bizonyítja, hogy pont az Államok és Britannia azok, akik leginkább eszkalációt generálnak egy olyan feszültségben, amelyet eleve ők keltettek. Rajtuk kívül senki – sem Oroszország, sem Nyugat-Európa, sem Ukrajna – egyáltalán nem érdekelt a háborúban.”
Az orosz állami média legizgalmasabb elemző cikkét azonban a TaSzSz belgiumi kirendeltségének vezetője, Denyisz Dubrovin jegyzi,
aki információs hadviselésnek, „kamupolitikának” nevezi az Ukrajna elleni orosz agresszióról szóló híreket.
„Épp a kamupolitikát demonstrálja a nyugati vezetők és médiumok arról szóló diskurzusa, hogy állítólag küszöbön áll Oroszország betörése Ukrajnába” – írja Dubrovin, aki figyelmeztet arra, hogy a Politico által 2021 novemberében lehozott, az ukrán határhoz közeli orosz csapatösszevonást ábrázolni hivatott műholdképen valójában nem is az ukrán határ, hanem a Belarusszal határos Szmolenszki terület, azon belül is Jelnya környéke volt látható.
Dubrovin nem biztos abban, hogy a Bloomberg azon híre, miszerint „Oroszország megtámadta Ukrajnát”, tévedés volt-e, vagy szándékos fake news. „Mindeközben senki sem tud egyenesen válaszolni arra a kérdésre, hogy mégis minek támadná le Oroszország Ukrajnát” – jegyzi meg a szerző, aki szerint erre a kérdésre a Nyugaton háromféle válasz van.
Az első válasz szerint azért, hogy megalázza a Nyugatot – szerinte ez őrültség, mert a Nyugatot annál jobban nem lehet megalázni, mint amennyire magát alázza meg. Aztán azért, hogy megbüntesse Ukrajnát – Dubrovin azonban úgy látja, egy teljes mértékben romos, 2014 óta az IMF-segélyeket nem számítva tizenhétmilliárd eurós uniós támogatást „felzabáló” ország fejlesztését magára venni nem tűnik vonzó büntetési lehetőségnek. A harmadik válasz pedig az, hogy azért, hogy megvédje a Donbaszt – a szerző azonban figyelmeztet, ahhoz először Ukrajnának kellene támadnia… Dubrovin felveti, hogy az USA valójában épp ez utóbbit készíti elő azzal, hogy előtte hónapokig tartó médiakampánnyal agresszornak állítja be Oroszországot, és megpróbálja ezáltal rávenni arra, hogy ne reagáljon egy ilyen helyzetre katonailag.
Végkövetkeztetésében a szerző arra jut, hogy a helyzetnek kétféle kimenetele lehet: vagy feladják a harcot Kijev idegei,
és olyan provokáció történik a Donbaszban, amire Oroszország nem teheti meg, hogy ne reagáljon katonailag
– vagy nem történik semmi, Biden és szövetségesei pedig óriási diplomáciai sikerről hadoválnak majd.
A háborúpárti szárny
Az orosz állami média enyhén háborúpárti szárnyát a Komszomolszkaja Pravda bulvárlap képviseli, amely nemrég „helyszíni riportot” közölt az ogyesszai utca emberével. Az utca embere a cikkben leszögezi, „mi természetesen nem ellenezzük, hogy Ogyessza Oroszországgal legyen”, ugyanazon utca egy másik embere inkább azt akarná, „hogy Odessza legyen egyszerűen csak magában egyedül, van kikötőnk, van turizmusunk, megélünk”. Az utca harmadik embere azt kéri a riportertől, „adja át üdvözletünket az övéinek, mondja el nekik, hogy szeretjük őket! Az nem lehet, hogy Oroszország bántsa Ogyesszát.” Az utca negyedik emberével még az ukrán belpolitikáról is sikerül egy kicsit beszélgetni, ő elmondja, hogy „Zelenszkij Porosenko kicsinyített másának bizonyult. Az oroszajkúak sorsa alatta csak rosszabb lett. Az iskolában a gyerekeknek most ukránul kell tanulniuk, miközben mi Ogyesszában egész életünkben oroszul beszéltünk. Most már a házi feladatban sem tudunk segíteni a gyerekenek, néhány feladatot fordítóval fordíttatunk le.”
Emellett a KP adta hírül azt is, hogy a Luhanszki Népköztársaság (az Oroszország által kitartott két kelet-ukrajnai el nem ismert állam egyike) helyi rendőrsége szerint Ukrajna lakott területekre visz páncélozott járműveket a Donbaszba – azaz katonailag megtorolható provokáció végrehajtására készül.
A lap szatirikus hangnemben arról is ír, hogy a Nyugat „jelentős ütést mért Ukrajna pszichéjére”.
Mindeközben Andrej Rugyenko orosz külügyminiszter-helyettes az RT-nek elmondta, „a helyzet abszurddá vált”, hiszen „mi a legkülönbözőbb szinteken mondtuk el, hogy nem tervezzük lerohanni vagy megtámadni Ukrajnát. Ezt azonban sem a Nyugat, sem az ukránok nem hajlandók meghallani. Világos, hogy az ukrajnai béketeremtés nem szerepel a NATO tervei között.”
Nyugati biztosítótársaságok pedig a gyakorlatban hétfő dél körül lezárják majd Ukrajna légterét, ugyanis nem nyújtanak biztosítást a továbbiakban az ott landoló vagy onnan induló repülőutakra.
0 Megjegyzések