Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Hat baleset történt kedden Heves megyében

Az elmúlt 24 órában négy anyagi kárral és kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.

A balesetek közül két esetben is pozitív értéket mutatott a sofőrökkel szemben alkalmazott alkoholszonda. Az egyik egy személyi sérüléses balesetnél a másik egy anyagi káros balesetnél, továbbá az is kiderült, hogy az anyagi káros balesetnél a sofőr eltiltás hatálya alatt vezetett - tájékoztatta portálunkat Lázár Levente megyei rendőrségi sajtóreferens.

A rendőrök 2022. február 15-én Egerben kettő, valamint Hevesen egy sofőrt ellenőriztek, akikről az intézkedéskor kiderült, hogy úgy közlekedtek gépjárműveikkel, hogy a járművezetéstől már korábban eltiltották őket. Mindhárom férfit a rendőrök előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket, ellenük büntetőeljárás indult.

A halmajugrai, Petőfi Sándor úton ellenőriztek egy gépjárművezetőt a rendőrök, akiről az intézkedéskor kiderült, hogy nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel. A 23 éves helyi lakost a rendőrök előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatását követően őrizetbe vették.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések