A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Dömötör Csaba: Bebizonyosodott, hogy megérte a saját utunkat járni


A parlamenti államtitkár szerint a baloldal már kiiratkozott a járvány elleni védekezésből


– Még nehéz időszakban vagyunk, de már látjuk az alagút végét, kevesebb van előttünk ebben a küzdelemben, mint amennyit megtettünk – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Dömötör Csaba, aki emlékeztetett arra is, hogy az oltási program eredményessége azt is jelenti: korábban lehet majd újraindítani az életet. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy véli, ez a húsvét még nem olyan lesz, mint amilyet megszoktunk, de ez azért van, hogy a nyarunk már olyan legyen.

– Nemrég a Parlamentben azt mondta, hogy a baloldal politikusai egyenesen vadásszák a negatív statisztikákat, hogy rossz színben tüntethessék föl a védekezés eredményeit. Mit gondol erről a jelenségről?

– Egy éve keseríti a járvány az életünket, így mára arról is van tapasztalatunk, hogy a baloldali pártok valóban hétről hétre vadásszák azokat a statisztikákat, amelyek alapján kétségbe lehet vonni az ország és az egészségügyi szakemberek hősies teljesítményét. Már a járvány kezdete óta érzékelhető a baloldal hátsó szándéka, hogy minél rosszabb lesz az országnak, annál jobbak lehetnek az ő esélyeik a jövő évi választáson. Erről megvan a véleményünk, de most elsősorban nem ezzel foglalkozunk, a kormány legtöbb energiáját most a járvány elleni küzdelem köti le.

– Az elmúlt napokban érkező halálozási adatokat mintha joggal vetné a kormány szemére a baloldal. Nem gondolja, hogy valóban rossz a helyzet?

– Az ember nem érzi jól magát, ha a halálozási statisztikák módszertanáról kell beszélnie, de pár dolgot tisztáznunk kell. Magyarország őszintén jár el a koronavírus-statisztikák ügyében. Minden haláleset bekerül a nyilvántartásba, ahol az elhunyt koronavírus-fertőzött volt. Vannak olyan országok, amelyek hozzánk hasonlóan rögzítik az adatokat, ilyen például Nagy-Britannia. Más államok ugyanakkor csak azokat az eseteket tüntetik fel a statisztikában, ahol egyértelműen kimutatható, hogy elsősorban a koronavírus miatt történt a haláleset. Azokról az esetekről, amelyekben ez nem bizonyítható, külön statisztikát vezetnek. Valójában az az irányadó, hogy mekkora egy országban a többlethalálozás a korábbi évek átlagához képest. A KSH elemzése szerint 2020-ban arányaiban csak öt uniós országban volt alacsonyabb ez a szám, mint hazánkban. A járvány miatt szinte mindenhol többen halnak meg, de Magyarország a jobban teljesítő államok között van. Hazánkban arányaiban kevesebben haltak meg tavaly, mint például Ausztriában, Szlovákiában, Franciaországban, Hollandiában vagy Luxemburgban. Ez is mutatja, hogy a magyar védekezés eredményes. Ettől függetlenül minden emberélet elvesztése óriási fájdalom, és addig nem ér véget a járvány elleni küzdelem, amíg az elhunytak száma nem csökken.

– Mit gondol arról, amikor az ellenzék az Európai Gyógyszerügynökség engedélyének fontosságát hangsúlyozza, vagy a magyar hatóság dolgozóinak a szakmai hozzáértését, becsületességét, gerincességét vonja kétségbe?

– Kálmán Olga, a DK politikusa úgy fogalmazott, hogy „valahogy” ő jobban bízik a brüsszeli hatóságokban. Ez mindent elmond. Az oltásellenes baloldali kampány számos eszköze közül csak az csak az egyik, hogy elvitatják a magyar szakemberek szakértelmét. Emlékezzünk csak: petíciót indítottak a kínai vakcina ellen, sőt egy ponton annak a betiltását is követelték. Aztán egyes baloldali polgármesterek azzal a kéréssel fordultak a kormányhoz, hogy az ő kerületükben ne oltsanak egyes vakcinákkal. Majd az egyik budapesti polgármesterük kijelentette, hogy az ott élőknek nem kell a kínai vakcina, miközben a helyben élők nem is tudtak erről. A baloldal a járvány idején még magasabb fokozatba kapcsolt a gátlástalanságban, és bizonyították, hogy a hatalmi érdekeik mindig felülírják az ország érdekeit. Ezek után már az sem meglepő, hogy a saját támogatóik életét is veszélybe sodorják. A nemrég elhunyt DK-s képviselő a megbetegedése előtt nyíltan kampányolt a kínai vakcina ellen. Őszintén sajnálom, hogy nem tudott megbirkózni a betegséggel, mert minden élet elvesztése óriási tragédia, de mindenesetre az ő esete is bizonyítja: nagy felelőtlenség a baloldaltól, hogy beleállnak az oltásellenes kampányba. Még mindig nem lenne késő, hogy felhagyjanak ezzel. Ha megtennék, emberéleteket mentenének.

– Brüsszelt közben már egyre több tagállam a magyar kormánynál jóval vehemensebben támadja a vakcinabeszerzés elrontása miatt. Miben követett el hibát az Európai Bizottság?

– Brüsszel elszúrta a vakcinák beszerzését, és ezt nem csak mi látjuk így. Még a magyar kormánnyal általában nem szimpatizáló közgazdász, Paul Krugman is arra hívta föl a figyelmet egy cikkében, hogy Brüsszelben rosszul azonosították a kockázatokat. Túlságosan az árra koncentráltak, de ez azzal járt, hogy hónapokkal később szerződtek az Egyesült Államokhoz képest, és még azok a szállítmányok is akadoznak, amelyekről megállapodtak. Így fordulhatott elő, hogy az AstraZeneca bejelentette, hogy Magyarországra több százezerrel kevesebb vakcina érkezik.

– Elég életszerűtlennek tűnik a beszerzési áron spórolni, amikor minden egyes lezárással töltött nap hatalmas anyagi veszteségeket jelent a tagállamoknak.

– Én nem tudok a vakcina kérdésére csupán árkérdésként tekinteni. Akik így tesznek, azoktól megkérdezném: szerintük mennyibe kerül egy emberélet? Mi keresztény alapokon állva másképp viszonyulunk ehhez a kérdéshez. Minden élet egyedi és megismételhetetlen. Ezért minden követ megmozgatunk, hogy biztonságos, hatékony vakcinákat szerezzünk. Nem majd valamikor, hanem minél előbb.

– Mit szólt hozzá, hogy Gyurcsány Ferenc arról írt a Facebookon, hogy a kormány nem tudja megoldani a tömeges oltást, ezért a magyarok Szerbiába mennek beadatni a vakcinát? Mindezt azon a napon tette közzé a baloldal vezetője, amikor Máltát megelőzve első helyre kerültünk az uniós átoltottsági rangsorban.

– A baloldal egyértelműen arra épít, hogy az álhírek nagyon könnyen körbefutják az internetes nyilvánosságot. Gyurcsány Ferenc pedig őszödi tempóban elhallgat egy dolgot: déli szomszédunknál azzal a kínai vakcinával is oltanak, amit a DK betiltott volna. Ami az oltási rendszer összeomlására vonatkozó képtelen állításukat illeti, annak cáfolására elég egyetlen tény: az elmúlt héten félmillió oltást adtak be Magyarországon. Ha igaz lenne a baloldali kritika, nálunk nem húszszázalékos lenne az átoltottság a 11 százalékos uniós átlaghoz képest. A beoltottak száma jóval meghaladta a kétmilliót. Ez nem lenne így, ha csak a brüsszeli szállítmányokra vártunk volna.

– Lehet azt tudni, hogy ha nem rendeltünk volna keleti vakcinákat, mennyivel lenne súlyosabb a helyzet?

– Ha csak a brüsszeli szállítmányokra támaszkodunk, akkor a mostani állapothoz képest 7-800 ezerrel kevesebb magyar ember kapott volna oltást. Ez azt is jelenti, hogy kevesebb emberéletet lehetett volna megmenteni.

– Említette, hogy a baloldal az álhírek gyors terjedésére játszik. Mit lehet tenni ez ellen?

– Néha szélmalomharcnak tűnik az álhírek elleni küzdelem, de a tények és az elvégzett munka előbb-utóbb utat törnek maguknak. Még nehéz időszakban vagyunk, de már látjuk az alagút végét. Kevesebb van előttünk ebben a küzdelemben, mint amennyit megtettünk. Az oltási program eredményessége azt is jelenti, hogy korábban lehet majd újraindítani az életet. Ez egyértelmű bizonyítéka lesz annak, hogy most is megérte a saját utunkat járni, és nem hallgatni a baloldali, elbizonytalanító hangokra.

– Mi a véleménye arról, hogy Karácsony Gergely a hétvégén annak ellenére megnyittatta a rakpartot, hogy március 15. előtt az operatív törzs már figyelmeztette, milyen hatalmas veszélyt jelent ez a lépés?

– Ha a következetes emberek egy egyesületet alapítanak Magyarországon, akkor túl sok tagsági igazolványt nem tudnak majd kiosztani a baloldali politikusoknak, mert ők akár egy nap alatt is képesek voltak valamit, majd annak az ellenkezőjét is javasolni. Emlékezhetünk: egyik héten feleslegesnek tartották a lélegeztetőgépeket, majd követelték, hogy szerezzünk be többet. Azonnali nyitást követeltek, majd nem sokkal később a halálozás megugrása miatt kritizáltak. Az ember vérnyomásának sem tesz jót, hogy a Parlamentben végig kellett ülni a képmutató ellenzéki felszólalásokat pár nappal azok után, hogy nagyrendezvényt tartottak volna a fővárosban. Ha az operatív törzs nem tesz közzé állásfoglalást, meg is tették volna. A harmadik hullám idején több ellenzéki párt is nyitást követelt. A hétvégi rakpartmegnyitás felelőtlenség volt. Ők is jól tudják, hogy a kontaktusszám emelkedése növeli a fertőzés kockázatát. Az oltás elleni kampányból és ezekből a példákból látszik, hogy a baloldal kiiratkozott a járvány elleni védekezésből. Lehet, hogy ez már nem is változik a járvány végéig. A magyarok mindenesetre láthatják, hogy kire számíthatnak a bajban és kire nem.

– A korábbi nemzeti konzultációk közül volt, amit sokkal többen kitöltöttek, mint az újraindításról szóló online konzultációt. Miért tartják mégis sikeresnek a konzultációt. Nem ellentmondás ez?


– Ezt a konzultációt csak az interneten lehetett kitölteni, márpedig a korábbi nemzeti konzultációk során az volt a tapasztalatunk, hogy a többség postai úton szereti visszaküldeni a kérdőívet. Most erre nem volt lehetőség a járvány miatt, de ha csak az internetes számokat nézem, kiderül, hogy soha ennyien nem töltöttek még ki online konzultációt. Messze ez a legmagasabb részvételi szám. A konzultációval fontos támpontot kaptunk az újraindításhoz. A kormány egyeztet a szakemberekkel, a különböző ágazati szereplőkkel, és most már azt is tudjuk, hogy melyek azok a legfontosabb alapelvek, amikben a magyarok egyetértenek.

– És mik ezek az alapelvek, milyen tanulságokat lehet levonni az eredményből?


– Például azt, hogy a nyitás legyen fokozatos, vagy hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők kapjanak felmentést bizonyos korlátozó intézkedések alól. Ezek vitás kérdések, sok szó esett róluk, és most már tudjuk, mi a magyarok véleménye, ezekre lehet döntéseket alapozni. Nem véletlen, hogy az oltási program előrehaladtával most már meg lehet tervezni, hogy hogyan indítsuk újra az iskolákat. Ennek egyik fontos előfeltétele, hogy a pedagógusok megkapják az oltást. Ez a napokban megtörténik, így belátható időn belül visszatérhetünk a hagyományos tanításhoz. Tanárok, diákok és szülők százezrei várhatják már ezt. A járvány sok nehézsége közül a digitális oktatás is embert próbáló feladat, mindenkit köszönet illet a helytállásért. Ezek a példák is mutatják, hogy most korlátozó intézkedések között élünk, de nyitással álmodunk. És arról, hogy visszakapjuk az életünket. Az oltással most ez közelebb került hozzánk, mint bármikor az elmúlt bő egy évben. Éljünk vele! Ez a húsvét még nem olyan lesz, mint amilyet megszoktunk, de ez azért van, hogy a nyarunk már olyan legyen. Áldott húsvétot és kitartást kívánok mindenkinek!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések