Hirdessen itt

Szigorúbb szankciókat követelnek az állatbarátok


Több mint negyedmillióan töltötték ki az Agrárminisztérium által indított állatvédelmi kérdőívet. A legnagyobb vitát a vadállatok cirkuszi szerepeltetésének létjogosultságáról és a pirotechnikai eszközök használatáról szóló kérdések váltották ki. Az állatviadalok szervezőinek szigorúbb büntethetőségét szinte minden konzultáló szorgalmazta, illetve azt is, hogy az állatkínzókra is vonatkozzon a három csapás törvény.


Soha nem kapott még ekkora figyelmet az állatvédelem, mint az elmúlt fél évben. A kormány kezdeményezésére elindult ezzel kapcsolatban egy társadalmi párbeszéd, az elmúlt hetekben bárki elmondhatta véleményét a legfontosabb és sokak által vitatott állatvédelmi kérdésekben.

👉 Bő egy hónapja indult útjára egy tizenhárom pontból álló online kérdőív, amelyet 260 ezernél is több állatszerető töltött ki. Nagy István agrárminiszter szerint a társadalmi összefogás súlyát mutatja, hogy ennyien részt vettek a konzultációban.


A miniszter úgy tartja, az állatvédelem rendkívüli lehetőségek előtt áll. A fejlődését szolgáló kormányzati intézkedések pedig szorosan illeszkednek az agrárium versenyképességét támogató döntések sorozatába. Az online felmérés során beérkezett észrevételek és javaslatok beépülnek a Nemzeti állatvédelmi programba, amelynek megvalósításában hangsúlyos szerep jut majd az Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Tanácsnak is.

A kérdésekre adott válaszokból kirajzolódik az igény az állatmenhelyek és az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek támogatására, a válaszadók 97,9 százaléka ért ezzel egyet. Egyhangú véleményként fogalmazódott meg, hogy a felelős állattartásra nevelést már kisgyermekkorban el kell kezdeni. A hatóságok szigorúbb fellépését 98,5 százalék tartotta fontosnak, egy országos ivartalanítási program elindítását és a kóbor kutyák befogásának megreformálását pedig szinte egyhangúan támogatják az emberek.

A véleményüket közlők nagy többsége úgy gondolja, hogy megoldást jelenthet, ha a három csapásként ismert büntetőjogi szabályozás mintájára, szigorúbban büntetik azokat a személyeket, akik többször is állatkínzást követnek el. Az állatviadalokat közel száz százalékban büntetnék az emberek. Egy haszonállatok számára létrehozott menhely alapítását 95,5 százalék tartja jó ötletnek.

👉 Vitatott kérdésnek bizonyult a pirotechnikai eszközök engedélyezésének megreformálása (91,1százalék támogatta) és a cirkuszi vadállatok szerepeltetésének betiltása (86 százalék állt mellé). Ugyanakkor a kitöltők 98 százaléka időszerűnek látja a Nemzeti állatvédelmi program megújítását.


Ovádi Péter, állatvédelmi miniszteri biztos lapunknak úgy fogalmazott: nagyon fontos volt, hogy az elmúlt három hónap során minél több olyan emberrel találkozzon, aki az állatvédelem területén a segítségükre tud lenni.

– Országjárásba kezdtem, több megyében jártam, ahol kerekasztal-beszélgetéseket tartottunk. Fontos volt, hogy egy asztalhoz ültessük a hatóságok, a civil szervezetek, a rendőrség képviselőit, a jegyzőket és a döntéshozókat – mondta Ovádi. Hozzátette: a személyes konzultációk alkalmával nem tudtak mindenkit elérni, ezért indították el az online felmérést, tizenhárom kérdéssel.

– Az a célunk, hogy öt éven belül Magyarország Európa élmezőnyébe tartozzon az állatvédelemben. Ennek megvalósításához őszinte beszélgetésekre és összefogásra van szükség. Egy olyan programot szeretnénk letenni a kormány asztalára, amellyel öt év múlva el fogjuk érni a kitűzött céljainkat – tájékoztatta lapunkat az állatvédelmi biztos.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések