A vöröslencse hatalmas előnye, hogy nagyon gyorsan megfő, 20 perc alatt elkészül a laktató leves.
Ha szereted a vöröslencsét, mindenképpen készítsd el az alábbi receptet, ez a fűszeres, currys leves valódi ízbomba, arról nem is beszélve, hogy az egészséges hüvelyesnek köszönhetően tápláló is.
Hozzávalók:
👉 1 evőkanál olívaolaj
👉 1 fej vöröshagyma
👉 3 darab répa
👉 5 gerezd fokhagyma
👉 másfél liter alaplé
👉 300 gramm vöröslencse
👉 1 csapott teáskanál római kömény
👉 1 csapott teáskanál curry fűszerkeverék
👉 fél teáskanál cayenne-bors
👉 1 mokkáskanál kurkuma
👉 3 evőkanál citromlé
👉 ízlés szerint só, bors
Elkészítés:
A hagymákat hámozzuk meg, a vöröshagymát vágjuk finomra, a fokhagymát zúzzuk össze. A répákat pucoljuk meg, vágjuk őket karikákra. A vöröslencsét öblítsük át hideg vízzel, szűrjük le.
Melegítsünk olajat egy lábasban, dobjuk rá a hagymát és a répát, majd 5 percig dinszteljük, míg a hagyma puha nem lesz. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát is, majd 1 perc után öntsük fel az alaplével. Szórjuk bele a lencsét, a római köményt, a curryt és a cayenne-borsot. Ha forr a leves, vegyük lejjebb a lángot, fedő alatt nagyjából 10-15 percig főzzük, míg a lencse és a répa puha nem lesz. Kóstoljuk meg, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Botmixerrel pürésítsük a levest. (Lehet teljesen sima, de darabosabbra is hagyható.) Ekkor adjuk hozzá a citromlevet, ha szükséges, még sózzuk. Rögtön kínálhatjuk is.
0 Megjegyzések