A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Hszi Csin-ping: Százmillió kínai emelkedett ki a mélyszegénységből


Hszi Csin-ping kínai elnök bejelentette csütörtökön, hogy országa győzelmet aratott a mélyszegénység felett.

Hszi 2013 novemberében hirdette meg a "szegénység célzott csökkentésének" programját, amikor látogatást tett a közép-kínai Hunan tartományba. A kínai elnök csütörtökön, mintegy egy órán át tartó ünnepi beszédében elmondta: a Kínai Kommunista Párt (KKP) megalakulása óta azon dolgozik, hogy javítsa az emberek életszínvonalát, a KKP Központi Bizottsága pedig a szegénység felszámolását elsődleges feladatként kezelte az elmúlt nyolc év során.

A nyolc éve kezdődött program ideje alatt 98,99 millió elszegényedett vidéki lakost emeltek ki a szegénységből.

Kína a szegénység csökkentésére tett erőfeszítésekre közel 1,6 ezer milliárd jüant (73 ezer milliárd forint) fordított. Csaknem tízmillió ember költözött új otthonba, és 27 millió ember otthonát újították fel - ecsetelte az államfő az elért sikereket. Hszi szerint Kína tíz évvel a határidő előtt teljesítette az ENSZ 2030-as fenntartható fejlődési keretrendszerében a szegénység felszámolására vonatkozó célokat.

A kínai elnök a sikert a pártvezetésnek, és a kínai politikai berendezkedés biztosította előnyöknek tudta be.

Kínában a vidéki mélyszegénységi küszöböt a fejenkénti 4000 jüan (182 ezer forint) éves bevételnél határozzák meg, a Világbank nemzetközi szegénységi küszöbértéke ennél valamivel magasabb. Napi értékben számolva a világbanki küszöbérték 1,90 dollár (558 forint), szemben a kínai 1,69 dollárral (500 forint). Egyes szakértők azonban rámutatnak: bár Kína már régóta a közepes jövedelemmel rendelkező országok közé tartozik, még mindig a legalacsonyabb jövedelmű országokra vonatkozó küszöbhöz igazodik, ami árnyékot vet a szegénység felszámolásában aratott sikerére. A Világbank a közepes jövedelemmel rendelkező országokra vonatkozó napi szegénységi küszöbértéke 5,50 dollár.

A csütörtöki eseményről szóló kínai sajtójelentések a személyes hatalmát egyre inkább megszilárdító Hszi Csin-pingnek tulajdonítják a program sikerét, amelyet ráadásul éppen a KKP 1921-es megalakulásának századik évfordulójára értek el.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések