Hirdessen itt

Nímandmüller lázad: Erzsébetváros szembe megy a kormányrendelettel és adót emel


A kormány a veszélyhelyzetet használva próbálja az önkormányzatok anyagi lehetőségeit lenullázni – picsogta Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere azzal kapcsolatban, hogy a kormány megtiltotta az önkormányzatoknak 2021-re helyi adóik emelését.


Niedermüller Péter szerint a szóban forgó kormányrendelet alaptörvény-ellenes, hiszen az Alaptörvény lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy intézkedjenek saját helyi adóik kivetéséről és beszedéséről. Ráadásul zavaros jogi helyzetet teremt, hiszen számos önkormányzat már döntött a jövő évi helyi adók emeléséről, és nem tudni, hogy ezekkel az adóemelésekkel a kormányrendelet fényében mi lesz.

A DK-s polgármester hozzátette: Erzsébetváros annyira zavarosnak látják a kormányrendeletet, hogy azzal szembe menve hatályba fogják léptetni a helyi adók (építményadó, települési adó) emelését, és várják a Kúria és az Alkotmánybíróság állásfoglalását. Az emelésekről a testület már döntött, és az önkormányzat arra hivatkozva, hogy a szóban forgó kormányrendelet alaptörvény-ellenes, hatályba fogják léptetni. Képtelenség, hogy a kormány kéthetente módosítja az Alaptörvényt, ráadásul olyan rendeleteket hoz, amelyek szembe mennek az Alaptörvénnyel. Niedermüller Péter azt is megjegyezte: a kormányrendelet az Alaptörvény mellett a Pénzügyminisztérium novemberi állásfoglalásával is szembe megy.

A járványhelyzet és a kormány által szerinte teremtett bizonytalanság miatt Erzsébetváros először átmeneti költségvetést készít és csak február 15-től lesz a kerületnek „rendes” költségvetése – tette hozzá Niedermüller Péter.

Arra a kérdésre, hogy Erzsébetváros egyeztetett-e más önkormányzatokkal azelőtt, hogy úgy döntött, hogy szembe megy a kormányrendelettel, Niedermüller Péter nemmel válaszolt.

Azt viszont határozottan leszögezte, hogy

    az ő „fejéből pattant ki” a kormányrendelettel szembemenő adóemelés gondolata.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések