A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A svéd EP-képviselő pedofil-botránya nem verte ki a biztosítékot


Tény: nem csak egy EP-képviselő mondott le mostanában. Svédországban a nyíltan meleg, a centrista párti Fredrick Federley múlt hét csütörtökön lépett vissza pozíciójából. Federley a svéd-LMBTQ társadalom mérvadó figurája.


A cikk a svéd médiában is megjelent.

Federley az EP-s Renew képviselőcsoportjának a tagja, tehát a momentumos hazaárulók elvtársa. Donáth és Cseh ezekről nem nagyon beszélt. Gyanítható, hogy nem is fognak.

A nyilvánosság elé került, hogy volt élettársát 22 esetbeli gyermekek ellen elkövetett nemi erőszak miatt 6 évig volt börtönben. Erről állítólag (!) nem értesítette sem a pártját, sem pártelnökét, Annie Lööf-öt. Először azt mondta, hogy ő is manapság tudta meg. Magyarul; Federley volt (?) élettársa pedofil.

Federley sztorija kissé sántít, mert már szeptemberben egyeztetett a svéd “hatósággal” (ítélet végrehajtással), kifogásolva azt hogy a hatóság “beleavatkozik a kapcsolatukba”. Tehát már jó ideje tudta és titkolta. Mivel hogy Federley-nek van kiskorú gyermeke, természetesen sok a kérdőjel.

Federley gyerekei is ki lettek téve a pedofil perverziójának?

Federley vajon részt vett-e a…?

Mostanában Federley nem ad interjúkat, ezt azzal magyarázta, hogy “nem tud a politikai feladataira koncentrálni, darabokra hullott és össze kell szednie magát, gyógyulnia kell és erősödnie.”

Úgy néz ki hogy míg nem volt nyilvános a dolog, Federleynek nem volt nagyobb problémája.

A svéd LMBTQ szférában előfordulnak pedofilok a legmagasabb szinten is. Nem egyszer buktak le pedofilok a svéd Pride vezetőségben úgy, hogy a problémáról ugyan tudtak, de kendőzték. Egyszerűen nem látták problémának egy olyan környezetben, ahol már a gyerekeknél is keresik az LMBTQ tendenciákat. Mondván: a “gyerek is akarta/benne volt”, ez is egy klasszikus pedofil félrebeszélés, ilyen környezetben még ez is “normális” szokták mondani.

Az alapprobléma tehát (megint) a gyermekek szexualizálása. Ami az ilyen körökben érzékenyítés.

De van ennél is lejjebb; a svéd centerista párt ifjúsági tagozatának tagjai nemrég megszavazták hogy töröljék el (tehát ne csökkentsék) a megengedett közösülési korhatárt. Ez alatt ugyanis a svéd joggyakorlatban automatikusan nemi erőszak a közösülés.

A mérce tehát kettős. Megint.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések