A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Magyar kézbe került a Budapesti Erőmű Zrt.


Az elmúlt évtizedek több tulajdonosváltása után a magyar-francia CHP Energia Zrt. vette meg a Budapesti Erőmű Zrt.-t a cseh EP Energy csoport tulajdonában álló EPH-tól 2020. december 1-jén. A Gazdasági Versenyhivatal tegnap hagyta jóvá az adásvételt.


A Budapesti Erőmű 1997-ig a magyar állam tulajdonában állt, majd a privatizációs eljárás során a finn-japán Fortum-Tomen konzorciumhoz került. Később, 2001-ben a francia EDF vásárolta meg a konzorciumtól, azonban 2015-ben értékesítették a cseh EP Energy csoportnak – közölte lapunkkal a CHP Energia.

A több mint százéves Budapesti Erőmű Zrt. a főváros legjelentősebb energiatermelője, amely három korszerű, kombinált ciklusú gázturbinás (CCGT) erőművet (Kelenföldi Erőmű, Kispesti Erőmű, Újpesti Erőmű) üzemeltet. A cég egyben a Főtáv Zrt. legnagyobb távhőbeszállítója, hiszen

    Budapest távhőigényének közel hatvan százalékát termeli meg, amellyel mintegy 144 ezer háztartásban élő közel félmillió lakost szolgál ki.


Emellett a 396 megawatt beépített villamos-energia kapacitása révén előállított áram országos piaci részesedése meghaladja a három százalékot. A Budapesti Erőmű Zrt. 2019-ben 60,2 milliárd forintos árbevételt ért el és 220 főt foglalkoztat.

A három erőműben az elmúlt években technológiai fejlesztéseket hajtottak végre, így csökkent a felhasznált földgáz, illetve a kibocsátott szén-dioxid mennyisége.

A vállalat a Budapesti Erőmű Zrt. munkavállalóit teljes létszámban integrálja, valamint működési engedélyeit, folyamatban lévő szerződéseit is átveszi. A Budapesti Erőmű Zrt. vezérigazgatói feladatait ezentúl Palkó György, a Veolia Energia Magyarország Zrt. vezérigazgatója látja el.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések