A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Lopás, kifosztás és garázdaság miatt is felelhet a sárrétudvari Richárd


A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.


A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kétrendbeli lopás bűntett, kifosztás bűntett és garázdaság vétség elkövetése miatt folytatott eljárást egy sárrétudvari lakossal szemben – írja a police.hu. A nyomozás adatai alapján B. Richárd augusztus 8-9. között egy sárrétudvari házból ruhaneműket, parfümöt, karórát és dohányterméket lopott el. Az eljárás során az is kiderült, hogy az ezt megelőző hetekben egy bárándi idős asszonytól pénzt, illetve egy püspökladányi nőtől tabletet tulajdonított el, május 31-én pedig az utcán verekedett össze egy ismerősével Sárrétudvariban.

A nyomozók a húszéves férfit bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit Debreceni Járásbíróság elrendelt. A rendőrök az ellopott értékek egy részét megtalálták, lefoglalták, és visszaadták tulajdonosának.

A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések