A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Új nagyberuházás valósulhat meg a MÁV legendás szolnoki járműjavítójában


Mintegy 800 millió forintból épülő új, háromállású felületelőkészítő- és fényező csarnok kivitelezése kezdődik a napokban a MÁV-Start Zrt. szolnoki Járműjavítójában, miután sikeres közbeszerzési eljárást követően a társaság szerződést kötött pénteken a nyertes Bolax Kft.-vel.


Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a szerződés aláírása előtti helyszíni sajtótájékoztatón elmondta: 1200 négyzetméteres új csarnok épül a meglévő helyére, a tervek szerint 2022 elejére elkészülő beruházás tíz-tizenöt új munkahelyet teremt, és a már ott dolgozó mintegy 1200 embernek is stabilitást jelent.

Hozzátette: jelenleg három IC+ kocsit tudnak havonta kibocsátani, a beruházás után már havi négyet fognak.

Ezáltal az IC-flotta sokkal gyorsabban tud kicserélődni" - mondta, hozzátéve: a jelenlegi járművek negyven-ötven évesek. "Ez jó Szolnoknak, az üzemnek és az utasoknak, akik ezekkel a járművekkel tudnak utazni" - jegyezte meg.

A vezérigazgató szólt arról, hogy folyamatosan zajlik az IC+kocsik gyártása, arra készülnek, hogy idén decemberben már az ötvenedik IC+ készül el.

Zajlik egy 8000 négyzetméteres, villamosmozdony-javító csarnok modernizációja is. Ennek a mintegy egymilliárd forintos, jövő márciusban elkészülő fejlesztésnek köszönhetően a KISS új emeletes motorvonatok karbantartását is el tudják itt végezni - tájékoztatott a vezérigazgató.

Kerékgyártó József elmondta: összesen mintegy 2 milliárdos fejlesztés zajlik Szolnokon a kormány támogatásával a MÁV-START költségvetéséből.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a MÁV és a város közötti együttműködés töretlen. Hozzátette: 2015-ben a Modern Városok Program legjelentősebb pontja az IC-kocsik gyártásának beindítása volt Szolnokon.

A sajtótájékoztató után Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Bozsó Róbert, a közbeszerzési eljárás során nyertes Bolax Kft. ügyvezetője aláírta a szerződést.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések