Hirdessen itt

Többször is medvét láttak a Bükkben


Egy lakossági bejelentést követően medvelábnyomokat találtak Egerszalók közvetlen közelében. A Bükki Nemzeti Park igazgatósága azt kéri a kutyatulajdonosoktól, hogy csak pórázon sétáltassák a kutyáikat.


Az utóbbi hetekben több bejelentést is kaptunk arról, hogy medvét vagy annak nyomait vélték látni Andornaktálya, Maklár, Egerbakta, Verpelét, Egerszólát és Egerszalók környékén - írja honlapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.


A közlemény szerint a nemzeti park szakemberei és a természetvédelmi őrszolgálat helyszíni ellenőrzései nem tudták teljes hitelességgel megerősíteni a barna medve jelenlétét.


Egerszalók közvetlen közelében azonban az elmúlt napokban újabb lakossági bejelentést követően 

jól felismerhető medvelábnyomokat tudtunk rögzíteni, 

tehát igazolódott az, hogy medve járt a település határában – hívják fel a figyelmet.


Azt is hozzáteszik, hogy a lábnyomok mérete és lépéstávolsága alapján egy kisebb termetű medvét valószínűsítenek.

Pórázon sétáltassák a kutyát!

Mint írják, az nemzeti park igazgatósága egyeztetett a település polgármesterével, illetve a helyszínelésben is részt vevő polgárőrség tagjaival, és részletes tájékoztatást adtak a medvével kapcsolatos konfliktuskerülő viselkedésre.


Az aktuális eset kapcsán felhívták a figyelmet, hogy az elkövetkező hetekben 

A KÜLTERÜLETEN VALÓ KUTYASÉTÁLTATÁS MINDENKÉPPEN PÓRÁZON TÖRTÉNJEN, 

de az lenne a legjobb, ha ezek a tevékenységek a település határain belül maradnának.


Ennek oka, hogy a szabadon mozgó kutya ugyanis szagot kapva a sűrűben, cserjésben megülő medvére mozdul rá, azonban mikor szembesül azzal, hogy mekkora ellenséggel van dolga, ijedtében visszamenekülhet a gazdájához, maga után húzva a felbosszantott medvét is – teszik hozzá a közleményben.


Pár nap után visszatérnek a Tátrába

Az igazgatóság emlékezetet, hogy a barna medve Magyarországon nem szaporodik, ide a Szlovákia felől kóborló példányok jönnek át a zöldhatáron és általában pár nap, esetleg hét itt tartózkodás után visszatérnek a Tátrába.


Kérik, hogy aki medvét vagy medvére utaló nyomot, jelet észlelne a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, elsőként a +36 30 861-3808 számú igazgatósági ügyeleti számot hívja, ezzel is megelőzve az esetenkénti megalapozatlan pánikkeltést, félelemkeltést.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések