Ismeri saját testét? 32 meglepő tény


A legtöbb dolgot, ami bennünk lezajlik, természetesnek vesszük. Az emberi test működését azonban csodának tekinthetjük.

Számtalan lenyűgöző tény létezik, melyről talán sejtelme sem volt. Tudja-e, hogy melyik az az emberi csont, amely még a betontól is szilárdabb, vagy milyen súlya van az Ön szívének?

Tudta-e, hogy...?

    1. Az újszülött gyermek egészen 7 hónapos koráig egyszerre tud nyelni és lélegezni is.
    2. A gyermek teste születés után megközelítőleg 300 csontból áll. A felnőtt embernek csak 206 csontja van.
    3. Az emberi testben minden órában egy miliárd sejt újul meg.
    4. Az ember agya egy nap alatt több elektromos impulzust termel, mint a világ összes telefonja.
    5. Az emberi DNS 55 %-ban megegyezik a banán DNS-ével. Ez a kód ugyanis nem arról szól, hogyan nézünk ki, hanem a testben levő fehérjék és enzimek összetételéről és kombinációjáról.
    6. Az ember reggel 1 cm-rel magasabb, mint este. Ez azért van, mert a nap folyamán a csigolyák közötti porckorongok összenyomódnak a testsúly alatt.
    7. Az emberi test legerősebb izma a nyelv.
    8. A szív nagysága megközelítőleg egy zárt ököl nagyságának felel meg. Súlya körülbelül 250 gramm.
    9. A nő szíve gyorsabban ver, mint a férfi szíve.
    10. A fogsor az emberi test egyetlen olylan része, mely önmagától nem képes felgyógyulni.
    11. Az emberi bőr körülbelül 1000-szer újul meg az élet folyamán.
    12. A test a fejen keresztül veszíti el a hő csaknem 80 %-át.
    13. Az emberi tüdő területe megközelítőleg akkora, mint egy teniszpálya területe.
    14. A combcsont szilárdabb, mint a beton. A csont 1 köbcentimétere csaknem 500 kg nyomást bír el.
    15. Amikor elpirulunk, a gyomor felülete is pirosra változik.
    16. Az emberi haj szinte elpusztíthatatlan. A tűz kivételével sem a víz, sem a fagy nem teszi tönkre.
    17. Az emberi szem mintegy 10 millió különféle színt képes megkülönböztetni, de az agy nem képes ezeket mind megjegyezni.
    18. A nyálmennyiség, melyet a test az élet folyamán produkál, két nagy medencét töltene meg.
    19. A felnőtt ember teste naponta 40 kg oxigént igényel.
    20. Testünkben a vér naponta 19 312 km távolságot tesz meg.
    21. Amikor tüsszentünk, a testi funkciók egy pillanatra leállnak.
    22. Az emberi testben levő baktériumok összsúlya mintegy 2 kilogramm. Többségük hasznos baktérium és nélkülözhetetlen az emberi test működéséhez.
    23. Az embernek átlagosan 7 percre van szüksége ahhoz, hogy elaludjon.
    24. A testnek egyetlen lépéshez körülbelül 200 különféle izmot kell mozgásba hoznia.
    25. A férfi testében levő legkisebb sejtek a hímivarsejtek.
    26. A szív olyan erős nyomással pumpálja a vért, hogy azt képes volna egészen 4 emeletnyi magasságig lövellni.
    27. A repülőút alatt a haj kétszer gyorsabban nő.
    28. Amikor jóllakunk, átmenetileg rosszabbul hallunk.
    29. Az emberi test 30 perc alatt annyi hőt termel, hogy forrásba tudna hozni vele 4 liter vizet.
    30. A fülben található az egyetlen csont, amely már a születés után teljesen ki van fejlődve.
    31. Az emberi fej a törzstől történő eltávolítása után még 20 másodpercig tudatánál van.
    32. Az ember hamarább hal meg alváshiányban, mint az éhség miatt. A szakemberek bebizonyították, hogy 10 napon át tartó nem alvás után bekövetkezik a szervezet teljes összeomlása. Az ember étel nélkül még pár hetet kibírna.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések