A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Letartóztatták a mátyusi polgármesteri hivatalba betörő két férfit – Brutális kárt okoztak

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság azt a két férfit, akik vasárnap hajnalban betörtek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátyus polgármesteri hivatalába és könyvtárába, majd gyújtogattak a két épületben.

Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a gyanúsítottak a hivatalból két számítógépet, számítástechnikai eszközöket és szeszes italokat loptak el, amelyeket egy helyi ingatlanban elrejtettek, majd később visszamentek és tüzet gyújtottak az irodában.

Ezután a betörtek a helyi könyvtárba is, ahonnan szintén számítástechnikai eszközöket vittek el és gyújtogattak. A gyanúsítottak a lopással legalább 200 ezer, a rongálással egymillió forintnyi kárt okoztak.

Resán Dalma megjegyezte: az egyik gyanúsított fiatalkorú, ő próbára bocsátás hatálya alatt követte el a bűncselekményt, társával szemben pedig több büntetőeljárás van folyamatban hasonló jellegű cselekmények miatt.

A végzés nem végleges.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések