A filmrendező nem méltó életműdíjra a közismert besúgó múltja miatt – vélekedik Schmidt Mária, aki felidézte Szabó kapcsolatát a kommunista állambiztonsággal és azt is, hogy annak 2006-os kiderülésekor hogyan igyekezett megvédeni a besúgóként kezdő rendezőt a balliberális szellemi élet. A Terror Háza Múzeum főigazgatója minderre nyílt levélben hívta fel az illetékesek figyelmét.
Schmidt Mária kifejti, hogy Szabó István a Kádár-rendszer besúgója volt, méghozzá az ’56 utáni megtorlás legvérgőzösebb éveiben, 1957 és 1963 között, amikor mindennaposak voltak a bebörtönzések és az akasztások. A történész arról is ír, hogy Szabó – saját állításával ellentétben – terhelő jelentéseket tett iskolatársairól, tanárairól, valamint a Színház- és Filmművészeti Főiskolán történő összes gyanús, a Kádár-rendszerrel szemben ellenséges megnyilvánulásról, kijelentésről. Összesen huszonegy ember magánéleti titkairól, anyagi helyzetéről jelentett, és az elhárítás embereivel is aktív kapcsolatot tartott.
Igencsak jutalomszaga van, hogy éppen a besúgói tevékenysége után, 1964-ben leforgathatta első játékfilmjét, mindössze 26 évesen, majd egymás után készíthette a filmeket, köztük az Oscar-díjjal jutalmazott, 1981-es Mephistót. Múltjának eltitkolt fejezetét 2006-ban ismerte be, de azt állította, hogy mások megmentése érdekében tette amit tett. Ezután a magyar szellemi élet több, mint száz képviselője állt ki mellette szemforgató módon, pedig bocsánatot sem kért. Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, a tőle megszokott teátrális módon, az azévi Filmszemle színpadán avatta hőssé Szabó Istvánt, megtapsoltatva őt a közönséggel.
ÖSSZEZÁRT A BESÚGÓ MÖGÖTT A MAGYAR SZELLEMI ÉLET JELENTŐS RÉSZE
A „Képesi” néven jelentő Szabó István, életveszélyes besúgó volt az ’56 utáni kádári megtorlás éveiben. Egy jelentésében saját dramaturghallgató társait ajánlotta a hatóságok figyelmébe, miszerint el kellene beszélgetni velük, míg egy másik diáktársát az ő jelentése miatt vitték be éjjel a rendőrségre kihallgatni. Ennyire tevékenykedett mások megmentése érdekében Szabó István, akinek viszont olyan nyilatkozata is volt, amely szerint önmagát mentette. Bonyolult dolog tud lenni a múlt, amikor éppen átírás alatt áll. Amikor azonban mindez kiderült, a magyar szellemi világ jelentős része összezárt Szabó mögött, és inkább azt a Gervai Andrást érte támadássorozat, aki nyilvánosságra hozta a rendező sötét múltját a kommunista diktatúra legkeményebb éveiből. Az is érdekes kérdés, hogy vajon hány korábbi ügynök és szigorúan titkos tiszt volt az összezáró szellemi emberek között.
Önmagát Szabó utólag vakmerő hősként próbálta láttatni a besúgói tevékenységéért, mondván ezzel mentette meg egy évfolyamtársát a biztos akasztástól. Eközben Kamondi Zoltán filmrendező azzal próbálta őt fedezni, hogy egy alkotót csak és kizárólag a műveiből lehet és szabad megítélni. Gervait az akkori magyar sajtóban mindenható Nap-Keltében is olyan nyilvános kihallgatásnak vetették alá, hogy éppen csak az arcába fordított lámpa hiányzott. Gervai később könyvben dolgozta fel Szabó István történetét, de a bemutatón is a rendezőt mentegette a ceremóniamesterként jelen lévő, és az ügynökkérdés szempontjából szintén nagyon érdekes Havas Henrik.
Schmidt Mária ilyen előzmények után kérdezi nyílt levelében Kásler Miklós emberierőforrás-minisztertől, Fekete Péter kulturális államtitkártól, Káel Csaba filmügyi kormánybiztostól és L. Simon László képviselőtől, hogy a rendszerváltás után harminc évvel, miért a bűnösöket tüntetik ki a hősök helyett. Szavai szerint nem szabadna, hogy
egy leleplezett kommunista besúgó életét állítsuk 2020-ban hazánk nyilvánossága, és gyermekeink, unokáink elé példaképként. Ez a díj ugyanis egy egész életutat tervez elismerni. Ez az életműdíj megsérti mindazokat, akik a diktatúra alatt is megőrizték tisztességüket és nem szegődtek a hóhérok szolgálatába.
Forrás: Pestisracok.hu
0 Megjegyzések