Hirdessen itt

Fix vagy kivehető? Milyen fogszabályozó készüléket válasszunk?

Költői a kérdés: ki ne vágyna szabályos fogsorra és elragadó mosolyra? Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a technikai fejlődésnek hála, bármikor valóra válthatjuk álmunkat, akár 40-en túl is bátran belevághatunk egy fogszabályozási kezelésbe, és a siker nem marad el.

Elsőként talán mindenki arra kíváncsi, hogy milyen készüléket kell majd viselnie és mennyi ideig – erről ad most hasznos információkat dr. Vánkos Borbála, a mySmile fogorvosa.

Gyerekeknek és felnőtteknek

A fogszabályozó készülékeknek két nagy csoportját különíthetjük el: a rögzített és a kivehető készülékekét. Mindkét típusnak számos altípusa létezik, ezáltal alkalmasak speciális, egyedi szabályozási problémák megoldására is. Sokáig igaz volt az, hogy kivehető készüléket a gyerekek kaptak: 

A hagyományos kivehető, más néven éjszakai fogszabályozó készülékek szinte kizárólag gyermekkorban ajánlottak, általában akkor, amikor a szájban még tejfogak is vannak. Ezek a készülékek a fogazat és állcsontok helyes irányba növekedését segítik elő – tájékoztat Vánkos doktornő. Felnőtt korban az állcsontfejlődés már lezárul, így elsősorban a fogak mozgatására, harmonikus fogív kialakítására van lehetőség, amit a rögzített készülékek segítségével végeznek el a szakorvosok. 

A felragasztott kis zárak (melyek bizonyos esetekben akár a belső fogíven is elhelyezhetők) a tér három irányába képesek erőt kifejteni, ráadásul sokkal finomabb erőhatásokkal, mint a klasszikus kivehető készülékek. Fogtorlódás esetén sor kerülhet foghúzásra is, ha helyre van szükség ahhoz, hogy fogaink szépen álljanak egymás mellett. 

A fix fogszabályzóknak számos olyan hozadéka van, ami miatt sokan félve vágnak bele a kezelésbe, inkább megpróbálják elfogadni a fennálló helyzetet. Egyrészt, bár esztétikailag sokat fejlődött kinézetük az elmúlt évtizedekben (kisebbek a fémzárak, a brackettek készülhetnek színtelen porcelánból is), azért észrevehetetlennek nem mondhatjuk őket – ez pedig sokakban szorongást okoz, főleg, ha nyilvánosan kell megjelenniük. 

A szájhigiénia tekintetében is akad probléma: ugyan már kaphatóak erre a célra kifejlesztett eszközök, a fogak megfelelő tisztítása, az ételmaradékok eltávolítása a zárak környékéről sok esetben nem valósul meg teljeskörűen, mert a páciens azt elhanyagolja. Felnőtt korban a beteg esztétikai igényei és a fogazati eltérés figyelembevételével a kezelés történhet akár rögzített készülékkel, akár kivehető, láthatatlan fogszabályozó készülékkel is – világít rá Dr. Vánkos Borbála. 

A kivehető készülékek ezen új típusa láthatatlan sínek használatával képes orvosolni, ahogy a doktornő is említette, elsősorban esztétikai problémákat, miközben gyakorlatilag semmilyen kompromisszumot nem vár el a pácienstől.

Hogyan működik?

A láthatatlan fogszabályozás esetén a kezelés orvosi műanyagból készült sínekkel, ún. alignerekkel történik, melyekbe a szükséges fogelmozdítások bele vannak kódolva. Ezeket a síneket egész nap hordani kell, de nagy előnyük, hogy rövid időre megválhatunk tőlük, pl. evés, fogmosás vagy akár egy randi esetén. Mivel a sínek egészen finom erőkkel dolgoznak, így a hozzászokási folyamat is jelentősen lerövidül és a fájdalom is minimális. A síneket kb. 2 hetente újabbak váltják fel, míg meg nem születik az eltervezett eredmény. És ha tervezés, akkor ugorjunk is vissza egy pillanatra a folyamat legelejére: a modern digitális technika segítségével virtuálisan is láthatóvá válik a végeredmény már az első konzultációk alkalmával, így a páciens anyagilag és a kezelés várható időtartamával kapcsolatban is pontos képet kap.

Mik az előnyei?

- jól tervezhető a kezelés eredménye, a költségek, a kezelés ideje
- higiénikus
- nem okoz fájdalmat, mert finom erőkkel hat
- esztétikus, láthatatlan, adott esetben rövid időre kivehető
- a páciens problémájától függően általában rövidebb a kezelési idő, mint a hagyományos fogszabályozó készülékek esetében
- nem befolyásolja a hétköznapokat, nem kell kompromisszumokat kötni

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések