Hirdessen itt

Közpénzügyi konferencia - A költségvetés kiadási és bevételi szerkezetének hatása a növekedésre

A gazdasági elemzések egyik jelentős dilemmája, vajon az állami kiadások és adóbevételek támaszt adnak-e a növekedésnek, segítik-e a fellendülést, képesek-e ellensúlyozni a visszaesést vagy éppen fordítva, növekedési áldozatokkal járnak - ezt a kérdéskört járja körbe a Magyar Államkincstár (MÁK) által május 23-án, A költségvetés kiadási és bevételi szerkezetének hatása a növekedésre címmel megrendezett közpénzügyi konferencia. 
Mészáros József, a MÁK elnöke köszöntőjében elmondta: a Budapest Public Finance Seminar célja, hogy évről évre más témákat fókuszba állítva induljon beszélgetés, vita különböző tudományos kérdésekről, azok gyakorlatban való hasznosításáról. Az idén már második alkalommal megrendezett konferencia révén egyúttal szeretnék a Magyar Államkincstárat és a Magyar Közgazdasági Társaságot szerephez juttatni a régióban, valamint megnyerni a diákságot ahhoz, hogy vegyen részt ebben a diskurzusban. 

A konferenciáról kiadott sajtóanyag szerint a 2010-es évek kutatásai átértelmezték az állam fiskális aktivitásának hatásosságát, egyértelműen abba az irányba tolva az értékelést, hogy az államháztartás pénzügyi tevékenysége akár növekedési többlettel is járhat. Jogos feltételezés, hogy a válasz nem független attól, milyen összetételben és minőségben épülnek fel az államháztartás bevételei és kiadásai - írják. 

Az államháztartás szerkezeti elemzése arra világít rá, hogy nem mindegy, milyen összetételben szorítják meg a fiskális "derékszíjat" vagy hogyan osztják el a többletbevételeket, kitől, mennyit vesznek el vagy kinek, mennyit osztanak vissza, kinek adnak adókönnyítést és kire terhelik rá a társadalom átmenetileg vagy tartósan megnövekedett terheit. A konferencia ehhez a diskurzushoz járul hozzá.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések