Angela Merkel német kancellárról van szó, amikor a Janus-arcúságról teszek említést
A köznapi szóhasználat szerint ezzel a jelzővel azokat szokták illetni, akiknél nehéz megállapítani, hogy mit is vallanak valójában, mondanivalójuk kétértelmű. A Janus-arcúakat a közvélemény ritkán szokta a végtelenségig a keblén melengetni. Az igazság pillanata előbb vagy utóbb eljön.
Merkel Janus-arcú személyisége sokáig rejtve maradt, nyíltan csak a 2015-ös migránsválság után bontakozott ki, addig határozottan úgy tűnt, nagy elődje és egyben felfedezője, Helmuth Kohl szellemi hagyatékának talaján áll. Azóta azonban naponta adja jelét annak, hogy nem lehet igazán eldönteni, hogy hányadán is állunk vele, mert napi gyakorisággal mond dolgokat és rögvest utána annak az ellenkezőjét is. A nem túlzottan rövid emlékezetűek talán még emlékeznek arra, mikor évekkel a migránsválság kitörése előtt a kancellár kijelentette, hogy a multikulti Európában megbukott, az elmúlt évtizedek során a kontinensen kívülről érkezettek integrálása nem sikerült. Az elvárt integrálódás helyett zárványszerű párhuzamos társadalmak jöttek létre.
Igaz, akkor még a hajdani francia elnök Sarkozynek sem tetszett, hogy a bevándorlók házak erkélyein végzik el a lakomához szükséges juhok levágását és kivéreztetését. Az idő kereke azonban 2015-re nagyot fordult, az Európába árkon-bokron keresztül és igazoló okmányok nélkül áramló százezrek Merkeltől azonnal megkülönböztetés nélküli menekült (Flüchtling) megjelölést kaptak, függetlenül attól, hogy igazolni tudták, vagy éppen akarták volna, hogy kik is ők, honnét jöttek és ki üldözi őket. Aki esetleg az unióban hivatalosan is régóta ismert jogi formákkal szabályozott megkülönböztetést megtette menekült és migráns között, az megnézhette magát, főként, ha a sajtó munkatársa vagy éppen politikai szereplő volt.
Akik jöttek tehát, átnemesültek mind menekültekké, és nekik korlátozásoktól mentesen járt a nagy hirtelen megalkotott német nyelvi lelemény a Willkommenskultur, aminek adekvát magyar megfelelőjét a mai napig sem találta meg az igyekvő balliberális nyelvzsonglőrkör, pedig milyen jó lenne ennek hiányával naponta vegzálni a kormányt.
Ma már Merkel is elismeri a hatékony határvédelem szükségességét az unió határain. Ám azoktól, akik kezdetektől így cselekedtek mégis szolidaritást vár, azt, hogy vegyenek át egy csomó, már tehertételnek számító migránst, akik egyébként az ő hívó szavára nyomultak Európába azon belül is Németországba.
Meg tudjuk csinálni (Wir schaffen das) hangzott annak idején. Nyilvánvaló, hogy a politikában a kétértelműség nem ritka, no de az a mérték, amit Merkel gyakorol, az mégis keresi magyarázatát. Az ő esetében ezt sajátos családi körülményeiben vélem felfedezni. Apai nagyapja lengyel volt, nagyanyja német. Nagyapja a római katolikus, nagyanyja evangélikus hiten volt. A nagyapa vallást vált és ő is evangélikus hitre tér. A család áttelepül német területre és 1930-ban felveszi a Kasner nevet, elhagyva a lengyel Kazmierczakot. Hamburgban élnek, az édesapa evangélikus lelkész lesz. Angela 1954-ben születik. Amit a család a 2. világháború után tesz, az nem éppen tipikus. Sok ezren az NDK-ból (köznapi német nevén csak zóna) hanyatt-homlok menekülnek nyugatra ők éppen ellenkezőleg, áttelepülnek az NDK-ba. Angela éles eszű, szorgalmas és jó tanuló. Kivált kedveli a reál tárgyakat a matematikát és a fizikát, de a nyelvek elsajátítása sem okoz neki gondot. Kiemelendő kitűnő orosz nyelvismerete. Mint Lipcsében végzett fizikus az Akadémia kutatóintézetében kap állást.
Ő is mint megannyi keletnémet fiatal, kellő időben belép az FDJ-ba az állampárt ifjúsági szervezetébe (1968). Enélkül ugyanis a továbbtanulás lehetősége elzárult volna előtte. Az akadémiai fronton már mozgalmi posztot is vállal ő lesz az agitációs és propaganda titkár. Végzés után egészen 1990-ig kutatóként dolgozik és közben (1977) házasságot köt Merkel nevű első férjével, de öt év házasság után elválnak, a nevét azonban máig viseli, nem veszi vissza sajátját, a lengyel eredetre visszavezethető Kasnert. Az átalakulás szele még jobban a politikához sodorja, a még NDK-beli, de már nem állampárti egyesülés előtti átmeneti kormány szóvivője lesz, jól hasznosítja az FDJ agitprop területen megszerzett szónoki képességét.
Képviselővé a mecklenburgi körzetben, szűkebb hazájában választják meg. Hamarosan az egyesített Németország kancellárja, Helmut Kohl is felfigyel rátermettségére, és 1991-ben ifjúsági és nőügyi miniszter lesz. A CDU még nyert 1994-ben, de 1998-ben már veszített a választásokon. Merkel támogatói úgy gondolták, hogy a hosszú Kohl-korszak lezárultával benne van fantázia a nagyközönség előtt titokban tartott terveik megvalósításához, arra az esetre, ha az 1998 után regnáló baloldal (szocdemek-zöldek koalíciója) bukna. Merkel a konzervatív-keresztény térfélen (CDU/CSU) rakéta szerűen emelkedett, 1998-ban a CDU főtitkára, majd 2000-ben már elnöke és 2005-ben a kancellári széket is megszerzi.
Kancellári ténykedésének évei átmenetileg erőt adtak az unió pártoknak, határozottan a szocdemek fölé kerültek, noha a hajdani büszke, negyven százalék feletti idők elmúltak. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a szociáldemokratákkal látszólag kényszerűségből alkotott nagykoalíciók a szocdemeket sorvasztják. Talán nem csak színlelés volt, hogy a szocdemek hirtelen támadt csillaga Martin Schulz tavaly kézzel-lábbal tiltakozott az ismétlés ellen, amibe végül a bukása után a Genossék (elvtárs itt is a hivatalos megnevezés) mégis belementek, de a közös 53 százalékos parlamenti arány ugyancsak távol van attól, hogy a nagykoalíciós jelzőt kiérdemelje. Ha ma lennének a választások ketten alig több mint 43 százalékot érnének el. Hol van ez az unió hajdani legjobb 50,2 százalékától (1957) vagy az SPD 45,8 százalékától (1972)? Miként viszonyul ez a két Helmut (Kohl és Schmidt) teljesítményéhez? Ez már egyre gyorsuló lejtmenet, borítékolható közeli bukással.
A politikai káosz azonban távlatosan is szinte orvosolhatatlan. Merkel országlása alatt mindkét politikai oldal széttöredezett. A szocdemek mellett a zöldek, a balosok is megjelentek tartós parlamenti alakzatként, a migránsválság pedig az úgynevezett szélső jobboldalon röpítette a második legerősebb pozícióba az AfD-t. A német politikai dráma egyébként máshol szinte soha nem tapasztalt módon olyan körülmények között jött létre, hogy közben a gazdaság egészségesen növekszik, az államkassza deficit helyett tavaly ötvenötmilliárd euró többletet termelt. A külső erők által vezérelt, elsősorban a Volkswagent érintő dízelbotrány ugyan kezelhető, de intő jel, hogy a bankrendszer Merkel országlása alatt teljesen kicsúszott a német ellenőrzés alól. A Deutsche Bank és a Commerzbank is gyengélkedik, felmerült az egyesülés lehetősége is. Nekünk is szóló pozitív jel azonban, hogy a gazdaság „parancsnokai” ma már inkább az üzleti érdekek alapján döntenek és egyre kevésbé veszik figyelembe a divatos politikai fuvallatokat.
Mára tisztán látható, hogy Angela Merkel régóta nem Helmuth Kohl szellemében kormányoz. Kohlnak fel kellett vennie a harcot az újraegyesítés hazai (NDK-beli és nyugatnémet), valamint európai (Mitterrand, Thatcher) politikai ellenfeleivel, de jól szövetkezett, legyőzte őket, és beteljesedett az alkotmányuk újraegyesítésről szóló fejezete. Annak ellenére, hogy az egyesítés előtt álló Európa gazdasági felemelkedését szorgalmazó német gazdasági csúcsvezetőket (Jürgen Pontót a Dresdner Bank, Alfred Herrhausent a Deutsche Bank és Hanns Martin Schleyert, a gyáriparosok elnökét) még „időben” likvidálták szélsőbalosnak mondott terrorista csoportok.
Akik 1990 körül Angela Merkel politikai karrierjét egyengették, eddig jó lóra tettek a Janus-arcú kancellár helyzetbe hozásával elérték, amit akartak, Németország a kormányozhatatlanság előszobájába jutott ahelyett, hogy a nemzetek Európájának tartósan növekvő gazdasági és politikai vezető erejévé lépett volna elő. Angela Merkel nem túl távoli távozása hamarosan megnyitja az utat az ismeretlenbe. Felmenői és a személye körüli kétértelműségek jó alapot adtak a kalkulációra és személye futtatására (katolikus vagy evangélikus, lengyel vagy német, vallásos maradt neveltetése okán vagy igazi (ateista) FDJ-aktivista lett, saját nevét nem, helyette elvált férje nevét viseli stb.
Hogy a bukás mikor következik be, sokkal nehezebb megjósolni, mint azt, hogy biztosan meddig nem. Abban joggal bízhatunk, hogy támogatói még fel kívánják (Macronnal együtt) használni, hogy a következő Európai Bizottság nekik kedvező személyi összetételéről még együtt gondoskodjanak. Utána minden bizonytalan, egy német „politikai végelgyengülés” is benne lehet a pakliban
1 Megjegyzések