A Nemzet Színésze nemrégiben tért haza a kórházból, ahol folyamatos kontroll alatt tartották az állapotát. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő állapota stabil, de fáradékony, korábbi betegségei miatt nehezen mozog, valamint a beszéd is nehezére esik. Így hiába vágyik a visszatérésre, a közeljövőben erre kevés az esély.
– Rengeteget voltam kórházban, de most már végre itthon vagyok, és így mindig minden jobb. Néha gyorsan kifulladok, és van, hogy a beszéd is nehezen megy, de nagyon igyekszem. Pihenek, amennyit csak tudok, hogy erőre kapjak – mesélte a Blikknek Törőcsik Mari.
A színésznő elárulta, még mindig abba kapaszkodik, az élteti, hogy visszatérhet imádott színházába. Annak ellenére, hogy ő maga sem tudja, mikor lehet erre esélye.
– Tervezem, hogy ellátogatok a színházba is, de még nem tudom, mikor. Hiányzik a színpad, sokszor eszembe jut, de amíg a séta és a beszéd ennyire kifullaszt, nem merek elindulni – mesélte a művésznő, aki az elmúlt években több alkalommal is kórházba kényszerült: korábban tüdőproblémái miatt kellett hosszabban az egészségügyi intézményben maradni, majd több baleset miatt az elmúlt, közel egy esztendőben a szombathelyi Markusovszky kórházban ápolták.
2018 januárjában térhetett haza velemi otthonába, ahol azóta lábadozik, bár júniusban is visszakerült egy időre a klinikára, miután velemi díszpolgárrá avatásakor rosszul lett. Majd két hete ismét bevonult a kórházba, ám ezúttal csak a szokásos vizsgálatokon vett részt. Egyik ismerőse lapunknak elmondta, Törőcsik sokszor fullad, nehezen kap levegőt, gyakran elcsuklik a hangja, nehezen beszél, s szerettei aggódnak, hogy akár a hangját is elveszítheti.
– Két napja látogattam meg Marit, aki a körülményekhez képest jól volt. Nagyon meghatja, hogy ennyien aggódnak érte – mesélte lapunknak a jóbarát, a szintén Kossuth- és Jászai-díjas Jordán Tamás. – Alkalmanként vissza kell mennie, hogy ellenőrizzék az állapotát, illetve egy nyelőcsőtágító kezelésre is jár, amire nagy szüksége van.
Dohányzás okozhatja
Közismert, hogy Törőcsik Mari erős dohányos volt, rengeteget cigarettázott. Dr. Kóczán István belgyógyász-kardiológus főorvos lapunknak elmondta, a dohányosok főként idős korban küzdenek számos problémával, amely megnehezíti a hétköznapokat: jellemző a légszomj, és ebből fakadóan a mozgás is nehezükre esik.
– Az ilyen állapot kezelésére a legalkalmasabb az oxigénterápia, illetve a jó levegőn való pihenés, hiszen kiemelten fontos a keringés javítása – mondta a szakértő a Blikknek.
0 Megjegyzések