Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Trump: Az orosz-amerikai kapcsolatok megromlását az FBI boszorkányüldözése okozta

Az amerikai-orosz kapcsolatok megromlásának a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által folytatott “boszorkányüldözés” a fő oka – írta a Twitter mikroblogon Donald Trump amerikai elnök hétfőn, néhány órával azelőtt, hogy Helsinkiben találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Trump szerint még sohasem volt ilyen rossz a viszony az Egyesült Államok és Oroszország között. Az amerikai elnök úgy vélte, hogy ez a korábbi évek elhibázott politikája mellett annak tudható be, hogy az FBI nyomozást indított, amelyen a 2016-os amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozást vizsgálja.
“Kapcsolatunk Oroszországgal sosem volt rosszabb” – írta Trump. Ennek oka “az Egyesült Államok több éve tartó ostobasága, hülyesége, és most ez a megbundázott boszorkányüldözés” – tette hozzá az amerikai elnök.
“Egyetértünk” – reagált szűkszavű közleményében az orosz külügyminisztérium Twitter oldalán Trumpnak erre az üzenetére.
Az amerikai vezető arra is rámutatott, hogy elődje, Barack Obama mindaddig nem foglalkozott az FBI feltételezéseivel, amíg ki nem derült, hogy a választást nem Hillary Clinton demokrata jelölt, hanem ő nyerte meg.
“Obama elnök azt hitte, hogy Hillary fogja megnyerni a választást, így amikor az FBI értesítette őt az orosz beavatkozásról, azt mondta, hogy nem lehet igaz, nem nagy ügy, és EGYÁLTALÁN nem foglalkozott vele” – állította Trump. “Miután nyertem, hirtelen nagy ügy lett, és elkezdődött a Strzok vezette nagy boszorkányüldözés!” – tette hozzá.
Peter Strzok FBI-ügynök korábban kulcsszerepet játszott a Clinton elektronikus levelezését vizsgáló nyomozásban, és többször bírálta Trumpot a választási kampány során.

Emellett Trump nagyszerűnek és sikeresnek nevezte a múlt heti NATO-csúcstalálkozót, amelyről szerinte a média jelentős része pontatlanul tudósított.
“Sok hívást kaptam a NATO-tagországoktól, megköszönték, hogy egy asztalhoz ültettem őket, és segítettem nekik a jelen és jövőbeli pénzügyi kötelezettségekre fókuszálni” – írta. “Igazán nagyszerű csúcstalálkozó volt, és a média jelentős része pontatlanul tudósított róla. A NATO immár erős és gazdag!” – értékelte az amerikai elnök.

Donald Trump “termékeny párbeszédnek” minősítette a találkozót

Az amerikai elnök leszögezte: soha nem volt rosszabb az Egyesült Államok és Oroszország viszonya, mint most “De ennek vége. Fél órával ezelőtt ez véget ért” – hangsúlyozta Donald Trump, aki ismételten “konstruktív párbeszédet” emlegetett.

Trump hangoztatta: a diplomácia fontosabb a konfliktusnál és az ellenségeskedésnél.
Az amerikai elnök kiemelte, hogy a megkezdett párbeszéd folytatódni fog, hosszabb folyamat vette most kezdetét, s többtalálkozóra készül Vlagyimir Putyinnal.

Elmondta, hogy a mostani megbeszélésen érintették a világpolitika olyan fontos kérdéseit, mint a Közel-Kelet, az Iránra gyakorolt nyomás fontossága, valamint a kiberbűnözés elleni közös fellépés.

Putyin: tárgyalásaink a bizalom helyreállítását szolgálják

Putyin szerint a megbeszélések az amerikai elnökkel őszinték és hasznosak voltak. Mint mondta, a mostani egy nehéz időszak az orosz-amerikai kapcsolatokban, de nincs objektív oka ezeknek a nehézségeknek, a hidegháború ugyanis véget ért.
Az orosz elnök hangsúlyozta: olyan új kihívásokkal vagyunk kénytelenek szembesülni, mint a terrorizmus és világgazdasági problémák.
Ma mindkét ország teljesen új kihívásokkal néz szembe, így például azzal, hogy a nemzetközi biztonsági egyensúly veszélyes mértékben felborult, regionális válságok alakulnak ki, terjed a terrorista fenyegetés és a határokon átnyúló szervezett bűnözés, a világgazdaságban szaporodnak a problémák, ökológiai és más jellegű kockázatokkal kell számolni.

Mindezze csak együttes erővel tudunk megbírkózni – hangsúlyozta az orosz elnök.

Trump: az épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték vetélytársa lehet az amerikai cseppfolyósított gáz

Az egyik újságíró azt tudakolta, vajon mire gondolt Donald Trump, amikor a héten Brüsszelben azt állította, hogy Európa az orosz gáz foglya az épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték miatt.

Az amerikai elnök nem tért ki korábbi állítására, de kifejtette: az amerikai fél versenytársa lesz Európában az orosz gázszállításoknak, szerinte ugyanis az amerikai cseppfolyósított gáz (LNG) versenyképes.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések