Marad a néppártosodás. Sokan értetlenül álltak az elmúlt időszakban, Toroczkai miért tartott ki a Jobbik mellett és állt be Vona Gábor mögé. Voltak akik abban bíztak, hogy a választások után, visszahozza a Jobbik radikális vonalát. Most úgy tűnik hiú ábrándot kergettek. Igaz, hogy Vonát eltávolították, de Novák Előddel együtt, úgy döntöttek, kitartanak a néppártosodás mellett. Bár minden bizonnyal visszavesznek a liberális hangvételből és újra meg-meg fognak pendíteni radikálisabb húrokat.
Ez azonban újabb csapdát jelenthet a számukra. A Jobbikot eddig elhagyó csalódottak jelentős része, végleg leírta magában a Jobbikot és most, hogy Toroczkai is folytatja az eddigi utat ez még jobban megerősödik bennük.
Azokat pedig akik az utóbbi időben álltak be a Jobbik táborába, mivel hittek a Jobbik teljes megváltozásában, most csalódhatnak bennük, amikor az esetleg újra megjelenő radikálisabb kijelentések, rögtön eszükbe juttathatja a régebbi szélsőséges Jobbikos hangvételt. Így ők is otthagyhatják a pártot.
Ahogyan a Jobbik azt hitte, a balra mozdulással új híveket szereznek, de többen hagyták ott őket mint jöttek, úgy most a jobbra történő visszafordulásukkal, a frissen szerzett követőket veszíthetik el, úgy, hogy közben az előzőleg tőlük elfordult tagok, nagyobbik része, már nem fog visszajönni hozzájuk. A becsületet csak egyszer lehet elveszteni. Nem lehet jobbra-balra oda-vissza lavírozni, mert az újabb és újabb támogatók helyett, újabb és újabb tagokat veszíthetnek el.
Az eddigi, párthoz hűségeseket is elgondolkoztathatja, akik eddig elhitték jó dolog a liberálisabb hangvétel, hogy most akkor mégsem olyan jó? Akik elhitték, hogy valójában a Jobbik mégsem olyan volt régen sem, mint amilyennek látszottak, most majd elhiszi, hogy ja,,, mégis csak?
Vannak akik a Jobbik mellett kitartók közül, Gaudi-Nagy és Morvai Kirsztina csatlakozását remélik a Toroczkai-Novák pároshoz, azonban ez erősen kétséges. Morvai eddig sem volt párttag, egyébként pedig kijelentette, hogy vissza akar vonulni a politizálástól. Gaudi-Nagy újra csatlakozása is kétséges, hiszen a kilépett radikálisokhoz csatlakozott, egy új szellemi szövetségbe.
Az első irányváltás is komolyan gyengítette a Jobbikot, ez a második a végső halálának bizonyulhat.
Ráadásul, most érkezett a hír, hogy Összeomlott a Simicska média-birodalom. Így a Jobbik elveszítheti az eddigi pénzügyi és média támogatását is. Ha pedig ténylegesen ki kell fizetniük az ÁSZ büntetését is, akkor a teljes pénzügyi összeomlás is megtörténhet.
Az előzőekben így írtunk a Jobbik ügyeiről:
- Reradikalizálódás? Toroczkai után, Novák Előd is felvette a kesztyűt és keményen gyomrozza Vonáékat, de úgy néz ki a vadhajtások már nem kérnek belőlük sem
- Vona Gábor összeomlott, minden tisztségéről lemondott … és azt tudtad, hogy Fekete Pákó, már rég megjósolta Vona Gábor lemondását?
- Összeomlott a Simicska média-birodalom
- Vona Gábor megbukott – mondta Toroczkai, mire azonnal Budapestre rendelte a vezetőség
A 888 így ír minderről:
Úgy látszik, Toroczkai László jobbikos alelnök ráérzett a nagypolitika ízére, Vona villámgyors süllyedése után már alább hangolta a radikális vonalat és bejelentette: eldöntött tény, hogy néppárt vagyunk. Kezdődik tehát a helyezkedési verseny a Jobbikban.
Mint ismert, viharos sebességgel tűnt el Vona Gábor bukott jobbikos pártelnök, miután a párt szavazói igencsak megbüntették az álságos, baloldali politizálása miatt. Egyes pletykák szerint zsarolás is szerepet játszott ebben, hiszen túl sok bizalmas információ vár kiszivárogtatásra az ügyben, hogy milyen pártfinanszírozási trükkök zajlottak le közte, Szabó Gábor pártigazgató és Simicska Lajos között.
Mindezek fényében egy ideig úgy tűnt, a Jobbik vagy visszatér radikális gyökereihez Toroczkaival és Novákkal az élen, vagy kettészakad, hiszen Vona Gábor a pártelitben többnyire olyan alelnökökkel és politikusokkal vetette magát körbe, akik eddig is vígan asszisztáltak a Jobbik baloldalivá tételéhez.
Csakhogy a tegnap esti rendkívüli elnökségi gyűlést követően Toroczkai – akiben sok-sok radikális bízott – többek között kijelentette:
Eldöntött tény, hogy néppárt vagyunk, jómagam nem is lehetnék néppártibb, hiszen a Jobbik történetének egyetlen százszázalékos eredménnyel megválasztott jelöltje vagyok, ami azt jelenti, hogy jobb- és baloldaliak, idősek és fiatalok, szegényebbek és gazdagabbak egyaránt szavaztak rám Ásotthalmon.”
Magyarán megerősítette, érdemi irányváltás a “néppártosodó” Jobbikban nem várható, viszont forrásaink szerint pártelnöki ambíciókkal rendelkezik most, hogy a legnagyobb ellenfele eltűnt a süllyesztőben. Értesülésünket Novák Előd nemrégiben tett bejegyzése is megerősítette, aki már azt írta, támogatná és javasolja is Toroczkait pártelnöknek:
Én megbízom benne, s jó szívvel ajánlom pártelnöknek is.”
Az, hogy a Jobbikból ilyenformán mi lesz, nagy kérdés, hiszen a néppártosodást követően számszerűen rosszabbul szerepelt a párt, mint négy évvel ezelőtt (most 19,33 százalékot, 2014-ben pedig 20,22 százalékot kapott), ennek ellenére úgy tűnik, Toroczkai mégsem kíván majd a jövőben ezen érdemben változtatni.
Pedig sok kiábrándult jobbikos egyedül benne látta a reményt dacára annak, hogy Toroczkai ugyanúgy végig részt vett a párt balrafordulásában, még kampányolt is a Jobbik mellett annak ellenére, hogy deklaráltan nem akart parlamenti képviselővé válni.
Az viszont mostanra már biztosra vehető, hogy az eddigi feszültségek nemhogy csillapodtak Vona távozásával a pártban, hanem most kezdenek csak igazán kibontakozni, hiszen a párton belüli hatalmi harcok és helyezkedések immár az alelnökök, érintettek nyilvános kommunikációját képezi. Ez pedig nem véletlen.
Forrás: 888
0 Megjegyzések