Donald Trump amerikai elnök rendeletére az Egyesült Államok az acélimportra 25, az alumíniuméra pedig 10 százalékos védővámot vetett ki. A vámtarifák hamarosan életbe lépnek. Az Európai Bizottság a megoldásra kíván összpontosítani a helyzet súlyosbítása helyett, a feleknek mindent meg kell tenniük, hogy elkerüljék a kereskedelmi háborút – fogalmaztak.
Ezek a védővámok önmagukban nem jelentenek sokat – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában. Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. közgazdásza úgy fogalmazott, hogy ugyan exportál Európa acélt az Egyesült Államokba, de ez a gazdaságának kis része csupán. Hozzátette, az európai acéltermelés 13 százalékáról van szó, és bár az ágazat megérzi, makrogazdasági szinten mégsem nagy tényező. Megjegyezte, hogy Magyarországon sem lesz érezhető, tavaly vagy tavalyelőtt összesen csupán 27 tonnát exportáltunk az Egyesült Államokba.
Az amerikai bejelentésre az Európai Bizottság elnöke úgy reagált, hogy felvetette az európai védővámok bevezetésének lehetőségét arra a közel 3,5 milliárd dollárt érő termékekre, amelyeket az Egyesült Államok importál Európába. A szakértő megjegyezte, vámok most is vannak, nincs szabadkereskedelem. A gépjárművekre kivetendő vámok azonban már akár Magyarországon is okozhatnának problémákat.
Úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok között kiéleződött a viszony, a bevezetett védővámok nem feltétlenül az amerikai belgazdasági célokat segíti, hiszen az amerikai ipar nagyban használja az acélt. Nem véletlen, hogy Donald Trump a bejelentést követően tárgyalásokon igyekezett megnyugtatni a Boeing vezetőségét, ezzel ugyanis számukra az alapanyagárak megemelkedtek, és így csökkent a versenyképességük. Az autógyártóknál szintén hasonló a helyzet, a tőzsdén is csökkentek az árfolyamok.
Azok az amerikai ágazatok számára, amelyek az acélt gyártják, kifejezetten jó lehet a védővámok bevezetése, hiszen a külföldi konkurencia megdrágul. Hosszú távon azonban befolyásolhatja a beruházásokat is.
Az Egyesült Államoknak nagy a külkereskedelmi hiánya, a védővámok bevezetésével akarta Trump ezt csökkenteni – mondta Regős Gábor. Közgazdasági elméletek azt mondják, hogy a külkereskedelem mindenkinek hasznos. Azonban az export-import egyensúlya nem mindig teljesül, létezik, hogy a szabadkereskedelem nem előnyös mindkét félnek, például egy gazdagabb és egy szegényebb ország között. A kereskedelmi háború hosszú távon azonban senkinek sem jó, nem cél az egymásra licitálás – szögezte le a Századvég közgazdásza.
0 Megjegyzések