A Honfoglalás hazugságának leleplezése! Nem bemenekültünk Európába, hanem meghódítottuk!

A Honfoglalás hazugságának leleplezése! Azaz, amikor 895-ben megérkeztünk már itt voltunk, és nem bemenekültünk Európába, hanem meghódítottuk.

Nekünk még úgy tanították az általános iskolában, hogy a finn-ugor gyökerű magyar törzsek, vert seregként, menekülve érkeztek az akkor alig lakott Pannóniába, az őket népvándorlásra kényszerítő, erősebb pusztai népek – például a besenyők – nyomására. Aztán különféle csalásokkal meg trükkökkel szereztük meg ezt a földet – benne volt az olvasókönyvünkben, hogyan vette meg Árpád egy lóért, meg a díszes szerszámjáért. (Az már csak egy szerény megjegyzés: ha így történt volna, igen nagy ló lehetett, aki eladta neki. De ez valahogy elsikkadt…)

Ha annyira elvertek minket és az életünkért kellett menekülnünk, akkor, hogy lehet az, hogy ide nem követtek az üldözők? Hogyan lehetséges, hogy a hont elfoglaló magyar seregek nem, hogy védekezésre nem rendezkedtek be – ami felettébb ésszerű cselekedet lett volna, ha nyomunkban a gaz ellen -, hanem kalandozni indultak, azaz hadjáratokat, mi több hódító hadjáratokat vezettek? Hogyan lehetséges, hogy a „vert” magyar seregekkel kívántak szövetkezni nyugati uralkodók?

Mert vegyük csak néhány – az oly sokra tartott nyugati források által is dokumentált – magyar  fegyvertényt:

„- 899. szeptember 24-én az észak-itáliai Brenta folyónál egy ötezer fős magyar csapat tönkreverte I. Berengár itáliai király tizenötezer fős hadseregét, amelyből csak „kevesen tértek vissza”.

– 902-ben a Morva Fejedelemség a magyarok támadásainak eredményeképp megszűnik létezni. A Sváb Évkönyvek 902-es bejegyzése: “Háború a magyarokkal Moráviában s az ország legyőzetett”[38] – „usque ad solum – a föld színéig”. (Az a Morávia, „amellyel fél évszázadon át még bolgár segítséggel sem bírt a keleti frank birodalom.”[39])

– 907. július 4-5-6-án Pozsony (akkor Brezalauspurch) mellett a bajor herceg hadseregével szemben magyar győzelemmel végződött csata megmutatta, hogy a Kárpát-medencében megtelepedett magyarságnak arra is volt katonai potenciálja, hogy a saját területeit sikeresen megvédje. A csatában a több ezer ellenséges harcos mellett elesett a bajor herceg, 19 grófja, a salzburgi érsek, 2 püspök és 3 apát.

– 908. augusztus 3-án a türingiai Eisenach mellett szétverték a türingiai őrgróf seregét, maga az őrgróf is életét vesztette a csatában.

– 910 júniusában a Keleti Frank Királyság főerőit verik tönkre, mielőtt azok egyesülnének: először június 12-én Augsburg mellett a sváb-alemann seregeket (első augsburgi csata), aztán június 22-én pedig Rednitz mellett a frankokat. Mindkét csatában elesnek az ellenséges seregek fővezérei is.” (Wikipédia)

Azaz, a 896-ban „vert seregként menekülő honfoglalók” három év elteltével már jelentős katonai győzelmet aratnak. Ha valaki kicsit is logikusan gondolkodik, törvényszerűen szöget kell üssön a fejébe: hogyan lehetett erre képes egy olyan társaság, mely a saját földjeit sem tudta megvédeni a támadóktól, ezért többé-kevésbé szétverten vándorlásra kényszerült?

A válasz kézenfekvő! A honfoglalás jóval előbb megtörtént, mint azt tanítják. Az igazi honfoglaló Atilla volt és a magyarok vagy ha úgy tetszik hunok 450 évvel előbb megérkeztek a Kárpát-medencébe.