Pártus Birodalom (parni-párthosz-pártos) Nagy Arszák/Arsak (Uraság?) vezetésével alapította a daha-hunok vagy szkíták aparna ágából. Al-Biruni az Arszák dinasztiát, a Pártos Birodalom királyait a Chorezm királyi dinasztia családfájából vezeti le. Strabo pedig ezt mondja: …a Pártos Birodalom Arszák dinasztiájának megalapítói azok a dahák voltak, akik a Miótisz-tó (Aral-tó) mögött, az Oxus folyásánál laktak…. Ezek szerint a dahák ott laktak, ahonnét az Oxus-menti „szkíták kincsestárának” csodás aranytárgyai előkerültek. Kr.e. 238-ban. Kr.u. 224-ig állt fenn.
Láthatjuk tehát, hogy a hunoknak, majd dák-dahának és végül magyarnak is nevezett pártosok, a Pártos Birodalom megalapítói, joggal nevezték magukat pártosnak, hiszen elváltak, elkülönültek az AnyaNemzetségtől egy világpolitikai hatalom formálásának érdekében, de a régi helyen maradottaknak éppúgy uralkodói maradtak, mint a volt Perzsiában lakozóknak.
Igen fontos hangsúlyozni azt, hogy ez a politikai és katonai egység pontosan abban az időben jött létre, amikor egész Európát, egyiptomi Afrikát és majdnem egész Anatóliát az erőszakra és a népek elnyomására épült Római Birodalom uralta, és Róma Kelet felé szándékozik birodalmának határait kiszélesíteni. A pártos királyok felépítették az összes megrongálódott sumér várost. A „Fénytisztelő, rÉgi, mágus” vallást követték, melynek a tudás központjául Sippar városát tették meg, és valóban vallási és tudományos központtá fejlesztették azt, a már sok ezer éves csillagvizsgálóval együtt.
Egybefogták a nagy, hatalmas magyari nemzetséget és 500 év alatt olyan kultúrát fejlesztettek ki, hogy művészetük Bizánc művészetének forrása lett. A Pártos Birodalom ötszáz éves létezésének rendszeres és igazságos módszereinek segítségével alakult ki a magyari népekben egy oly hatalmas nemzeti öntudat, mely a népi egybetartozás érzetében valóban összeötvözte azokat a népeket, melyeket eddig szkíta néven ismertünk.
A harcmodor, a hadvezetés intelligenciája is beletartozott ebbe a hagyományba. A hadseregszervezés, stratégiai és taktikai hadvezetés tekintetében egyenrangúak a rómaiakkal, mert a történelmi események azt bizonyítják, hogy Róma nem bír a Kelettel, mert keleten az egyetlen hatalom a Pártos Birodalom. A dák-daha néven ismert népeink a Pártos Birodalom egyazonos népéhez tartozik, hiszen – miként Strabót idézve – Ő mondja a pártos dahákat a birodalom magalapítóinak.
A Kr. u. I. szd-ban öt pártus rész-királyság fölött uralkodtak Arszakidák. Ezek voltak: Pártia, Média, Örményország, Szkítia és Baktria. A Baktria-Indus vidéki pártus részkirályságból fejlődött ki a Kr. u. 2-3. évszázadban a Kusán birodalom. A szkítiai, azaz Pontus-Kaukázus-Kaszpi vidéki korábbi pártus hűbéres királyság trónján – Faustus Bizantinus szerint – a IV. szd. elején még Arszakida király ült: Sanesan – „a maszkitok (masszagéták) és a hunok” királya, – aki az örmény király – szintén Arszakida – rokona volt.
A Hun-Anyaországba menekült pártosok nagy részét képezték azoknak a hunoknak, akik Atilla elődjeivel telepedtek le a Kárpát-medencében. Ezt bizonyítják a nyugati történészek írásai is. Igy pl. a Modus Ottinc nevű és a Kr. u. X. szd-ból származó énekben a magyarok ötször vannak „Parthus”-nak nevezve és csak egyetlen egyszer „Ungarus”-nak.
313 Bizánc alapítása. Örmény Arszakida bizánci császárok: Basilius, VI. Leo, (Bíborbanszületett) Constantinos Porphirogenitos, II. Romanus, II. Basilius, VIII. Constantin
Az országot Parthiának kezdték nevezni alacsony származású Arsacesről.
– Ammianus Marcellinus
Artabán pártus király seregével együtt éppen úgy köszöntötte a felkelő Napot, mint a hun királyok.
– Franz Altheim
A pártus művészetnek is szent állata volt a szarvas.
– Bakay Kornél
A halottakat olyan terrakotta szarkofágokba helyezték, amelyeket színes mázzal vontak be és Anahitát, a Szűzanyát mintázták meg a tetején.
– Roman Ghirshman
A pártusok a Napisten, az Ég és a Víz tisztelői voltak (coelum et iignis Deus, qui in coelo est) és a termékenységet a Szűzanyától várták. Érméiken megjelenik a tűzoltár, saját pártus írással.
– Bartal György
Sajátos és számunkra ugyancsak fontos, hogy a pártusoknak nem volt reguláris hadserege. Minden főúrnak voltak vazallusai és a szabadok és a szolgák is katonáskodtak neki nehéz lovasként vértezetben. A kisnemesség viszont a könnyű lovasságot alkotta. A főnemesek (jobbágyok) döntő szerepe megmutatkozott a királyválasztásban is, éppen úgy, mint Magyarországon.
– Bakay Kornél.
A harc náluk abban áll, hogy lovaikon előre száguldanak, majd hátat fordítanak az ellenségnek, gyakran színlelik a megfutamodást [Szerk.: Hunok], hogy ezzel üldözőiket elővigyázatlanabbá tegyék. Nekik is, meg a lovaiknak is pikkelyes vért szolgál védelemül, mely a lovat és lovasát egész testén befedi. Minden időben lovon járnak: lovon mennek a csatába, lovon lakomára, lovon hivatalos és magánügyek intézésére, lovon álldogálnak, kereskednek és beszélgetnek.
– Justinus.
„A híres carrhaei csatában (Kr.e. 53) a pártusok Crassus 40 000 főnyi, négyszögben felállított hatalmas seregét először óriási nyílzáporral zavarták meg (a tartalék nyílvesszők tízezreit ezer tevére málházták!), majd menekülést színlelve felbomlasztották a rómaiak hadrendjét s hirtelen visszafordulva tönkreverték az ellenséget. ”
Vérszerződés:
A pártus királyok között szokás, hogy valahányszor szövetségre lépnek, összefonják jobbjukat s hüvelykujjukat összekötözik, a csomóval szorosra húzzák, majd amikor a vér az utolsó ízekbe áramlik, könnyű karcolással kiserkentik és egymásét lenyalják: ezt titokzatos szövetségnek tartják, mint amit egymás vére szentelt meg.
– Cornelius Tacitus
Luciánus: Sinatrokles, a pártusok királya, nyolcvan éves korában hazájába vitetvén aszakauraki szkíták által, ott uralkodott még hét évig. (A hosszú életűekről)
Procopius VI. századi bizánci író természetszerűleg azonosítja a hunokat a régi masszagétákkal, (De Bello Vandalico) és a bizánci-perzsa háborúval kapcsolatban ezt írja: „Massagetae, quos nunc Hunnae apellamus.” Atilla hunjairól pedig: „Attilam Massagetarum Scytharumque exercitu armatum adversus Aetium processisse.
0 Megjegyzések