Jelen cikkünkben egy olyan furcsa és provokatív társadalmi és kulturális jelenséget vizsgálunk, mint a rokonhazásság. A nyugati ember számára e téma gyakorlatilag ismeretlen és alapvetően érdektelen lehetne, mivel ösztönösen, hagyományosan és törvényileg is ódzkodunk tőle.
Az idők kezdete óta az emberek rájöttek arra, hogy a túlzottan belterjes, rengeteg közös őssel rendelkező közösségek, egy bizonyos idő múlva óhatatlanul kárát látják e jelenségnek, sok esetben fizikailag és szellemileg gyengébb utódok formájában. A modern tudomány egészen pontosan meg tudja határozni azokat a genetikai folyamatokat melyek ezt eredményezik, de empirikus módon a jelenség mar évezredekkel ezelőtt is ismert volt. Válaszképpen, a római időktől egészen napjainkig, az európai keresztény hagyomány vagy kifejezetten tiltotta, vagy szigorú feltételekhez kötötte például az unokatestvérek közötti házasságot.
Kontinensünkön kivételt képeznek az európai uralkodóházak arisztokrata családjai, melyeket az évszázadok során a rendkívül gyér egyedszámú politikai hazásságok kényszeríttek e sanyarú sorsra. Ami természetesen nem is maradt el figyelem nélkül, mint negatív kulturális és orvostani példa. Elég a híres-hírhedt Habsburg-ajakra gondolni, vagy a legprominensebb hordozójára, II. (Elátkozott ) Károly spanyol királyra, kinél a generációk során összegyűlt örökletes betegségei egyebek mellett nemzőképtelenséget eredményeztek (következményként megalapozva ezzel a Spanyol Örökösödési Háborút).
Helyi sajátosságokkal természetesen, de hasonló a helyzet a világ más pontjain, ugyanis leszámítva az uralkodókat és a nagyon nehezen megközelíthető, elszigetelt helyeket, semmi sem kényszeríti az embereket arra hogy rokonnal kössenek házasságot. Kivéve egy, nagy régiót…
A fenti világtérkép a rokonok közötti házasságok százalékát mutatja országonként – a nagyobb százalékot sötétebb színárnyalat reprezentálja. Könnyű észrevenni, hogy egy régió – az iszlám világ, gyakorlatilag egyedül dominálja a térképet.
(Forrásként, a cikk kizárólag szabadon elérhető tudományos publikációkat vagy ezekre támaszkodó Wikipédia anyagokat használ).
Az eredmény sokkoló !
Ezen térkép és más források alapján, pl. Pakisztánban a házasságok kb. 60% (2012) rokonok közötti hazásság, Szaúd-Arábiában 57% (2008), az Emirátusokban 50% (1996) , Jordániában 51-58% (2005), Irakban 47-60% ( 2004), Szíriában 35-40% (2009), Egyiptomban átlagosan több mint 35% (2011)[1], de pl. Alexandria városában eléri a 68%-ot (2001)![2] A pontos számokat nehéz meghatározni, mivel sok százmilliós populációról van szó, miközben a tudományos kutatások többnyire több ezer- több tízezer fős mintákkal dolgoznak. Annyi azonban mindenképpen elmondható, hogy a rokonházasság jelensége az egész közel-keleti és afrikai iszlám világot érinti, még hozzá rendkívül súlyos mértékben. Gyakorlatilag az egész régióban a 30% körüli rokonházasság arány alsó(!) határnak számít, miközben sok helyen ennek a duplája az eredmény!
Semmi ehhez fogható egyszerűen nem is létezik sehol máshol a bolygónkon.
Súlyosbítva a helyzetet, ezen rokonházasságok kb. kétharmada, közvetlen unokatestvérek (first cousin, 1C), sőt, két ágon rokonságban levő közvetlen unokatestvérek (double first cousin, >1C) közötti hazásság ![3]
Közvetlen unokatestvérek között a rokonság mértéke 1/8-ad, amennyiben 1-nek vesszük az egyént magát. Ez dédszülők és dédunokák közötti távolságnak felel meg. De a két ágon rokonságban levő közvetlen unokatestvérek már 1/4-ben rokonok – ez nagyszülő, féltestvér vagy nagybácsi/nagynéni távolságnak felel meg ! Akikkel való gyermeknemzés gondolata is gyomorforgató számunkra…Pedig a hazásságok 6.9%ka Afganisztánban genetikailag pont ezt eredményezi.[4]
Más országra sajnos nincs konkrét adat, de használhatjuk az afgán példát, ahol kb. 4:1-hez az unokatestvér vs. kétszeres unokatestvér hazásságok között a „váltószám”, összevetve azt az előző tanulmányban levő rokonházasság-százalék táblázattal. Így spekulatívan ugyan, de megsaccolhatjuk, hogy átlagosan 5-7%, de akár 10% közelében is lehet a fent említett, már nem is rokonházasság, hanem inkább „indirekt” vérfertőzés aránya az egyes iszlám országokban.
De ha még ez sem lenne elég, a jelenséget érdemes lenne megvizsgálni történelmileg, az idő távlatában. Egy érdekes tudományos kérdés lenne a rokonházasságok kumulatív hatása a generációk során. Ugyanis a fenti adatok, akár mennyire is sokkolóak, csak a jelenkori populációra vonatkoznak. A rokonházasságból származó gyerekek szülei is nagymértékben rokonházasság révén születtek, akár a nagyszülők – és így tovább, évszázadokra visszamenőleg.
A modern genetikai módszerek lehetővé tennének egy nagyszabású, több száz évre a múltba betekintést nyerő vizsgálatot, de sajnos a mai napig egy ilyen tanulmány még várat magára.
A jelenség oka pedig egyszerű: történt ugyanis, hogy az iszlám vallásalapító Mohamed, (a nevelt fiától előzőleg elvált) saját unokatestvérét vette el hatodik feleségként. Ezzel a tettel nem csak precedenst teremtett, hanem egyenesen követendő és bátorítandó példát is, mely évszázadokon át formálta a házasságkötési szokásokat az iszlám világban, egészen a mai napig. Nagy mértékben hozzájárulva az iszlám régióra annyira jellemző és a rokonhazásságok révén megingathatatlan törzsi szociális struktúra fenntartásához. A nyugatiak számára nehezen felfogható és rideg hierarchia egyenes következménye a generációkon és évszázadokon keresztül átívelő családi és törzsszerkezetnek. Mely ezernyi ponton kötődik saját magához.
Megszokásból, egy nyugati szemlélő talán szociális faktorokat keresne a jelenség háttérében, de a témával foglalkozó tanulmányok ennek nem sok teret engednek. Ugyan a rokonházasságok aránya az említett országokban, vidéken nagyobb mint a városokban, semmi sem utal arra, hogy a jelenség az urbanizáció és modernizáció előrehaladtával csökkenő tendenciát mutatna. Ez érthető, ha figyelembe vesszük a fent említett vallási-kulturális hátteret. Bár vannak arra vonatkozólag adatok, hogy a magasabb, felsőfokú képzettség, negatív korrelációt mutat a rokonházasságok arányával, de egyrészt önmagában nem zárja ki azt, másfelől értelemszerűen csak a lakosság egy kis részére van kihatássál.
Annak ellenére, hogy számos iszlám állam, mint pl. Egyesült Emirátusok, Egyiptom vagy Törökország, elismerve a rokonházasságokban rejlő veszélyeket, pénzzel támogatja a tudományos kutatásokat a témában (ezek szolgáltak forrásanyagként a jelen cikkhez is), nincs információ arra nézve, hogy a régióbeli bármelyik állam, bárminemű kormányzati vagy törvényi programmal igyekezne korlátozni a jelenséget. Figyelembe véve a fenti populációs számokat (százmilliók!) és az évszázados hagyományokat, ez amúgy is lehetetlen vállalkozásnak bizonyulna.
Az utóbbi 2-3 évtizedben nyert adatok tehát arra engednek következtetni, hogy a rokonházasság közel másfél-ezeréves intézménye az iszlám világból, belátható időn belül nem fog eltűnni.
A fenti állítást alátámasztandó: a térséget elhagyó és Európába költöző iszlám országokból származó közösségek nem sok különbséget mutatnak ezen a téren az otthon maradt társaikhoz képest.[5] Annak ellenére, hogy modern nyugati nagyvárosokban élnek, nemegyszer második vagy harmadik generációs bevándorlóként. Így az iszlám világban céltudatosan követett és gondosan fenntartott rokonházasság intézményé, több milliónyi bevándorló által, immáron az „öreg” kontinens problémája is.
Azzal hogy milyen élettani hatásokkal és komplikációkkal jár ez a jelenség az emberekre nézve, a cikk második része foglalkozik.
Folyt. következik.
[1] https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1110863011000449
[2] https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1110863017300174#b0095
[3] https://reproductive-health-journal.biomedcentral.com/articles/10.1186/1742-4755-6-17
[4] https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21729362
[5] http://www.consang.net/images/8/8a/Minorities.pdf
0 Megjegyzések