Sok gyerek tűnik el nap mint nap, az országban. Vannak akik otthonról, mások gyerekotthonból szöknek meg. Akiknek nincs hova menniük könnyen, az utcán vagy egy bandában találják magukat. Radoszáv Miklós gyermekvédelmi szakemberrel beszélgettünk az okokról, és a rendőröket is megkerestük.
Néhány napja tűnt el a VIII. kerületi gyermekotthonból egy 14 éves lány, Révész Laura Dzsenifer. Azóta nem tudnak róla semmit. Egy másik esetben most emelt vádat az ügyészség egy férfi és egy nő ellen.
A páros két éve ismert meg egy fiatal lányt, majd rávették, hogy hagyja ott az otthont, ahol lakott, és dolgozzon nekik prostituáltként.
Megbeszélték, hogy mennyit fog kapni aktusonként, majd először Hódmezővásárhelyre vitték, utána Szegeden béreltek neki lakást. Pár nappal a beköltözés után már az interneten hirdették a lányt, aki fogadta a kuncsaftokat. A futtatók ellen vádat emeltek. Erről szintén ma írtunk.
Természetesen nem lesz minden eltűnt lányból prostituált, aki megszökik egy gyermekotthonból, azt viszont tapasztalatból mondjuk, hogy minden héten háromszor-négyszer írunk egy-egy fiatalról, aki elhagyott egy-egy intézményt.
Radoszáv Miklós gyermekvédelmi szakértő szerint a látszat ellenére nem sok gyerek szökik meg a gyermekotthonokból.
A többség nem a gyermekotthonból szökik meg, hanem otthonról. Lehet, hogy a keresett gyerek nem is volt soha az otthonban csak beutalták oda. Onnantól kezdve, hogy beutalták, az otthonnak kötelessége őt kerestetni - pontosít a szakértő.
Nagyon fontos, hogy a gyerek milyen körülmények között kerül be az otthonba - mondja Radoszáv. Szerinte többnyire 14 év felettiek kerülnek be, akiknél nemcsak a család az otthonba kerülés oka, hanem a saját magatartásuk is. „Attól, hogy kiemelik őket a családból, nem fognak megváltozni. Azért szöknek el, mert a saját megszokott életüket akarják folytatni”- magyarázta az Origónak a szakértő.
Leginkább oda mennek vissza a gyerekek, ahonnan elvitték őket. Akiknek nincs hova visszamenniük, nagy veszélyben vannak.
Van olyan társadalmi réteg, akik utaznak ezekre a gyerekekre. Nincs hova menniük, ki vannak téve annak, hogy kiállítják őket az utcára, vagy bekerülnek egy bandába - mondta Radoszáv Miklós.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az Origo megkeresésére elmondta, ha eltűnik egy gyerek, azonnal értesíteni kell a gyámhatóságot. A rendőrség a bejelentés után egyből, a körülményekre való tekintettel elkezdi a gyereket keresni.
Sokat segít, ha minél több hatóságot értesítenek az eltűnésről, valamint minél több információt és fényképet érdemes átadni a rendőröknek.
Ha 90 napig nem találják meg, akkor hivatalosan eltűntté nyilvánítják, de ezzel az eljárás nem ér véget, 90 évig nyilvántartják a körözést. Ha olyan személy tűnik el, aki nem tud magáról gondoskodni, akkor a rendőrség átkutatja a behatárolt területet.
A rendőrség felveszi a kapcsolatot az eltűnttel kapcsolatba hozható intézményekkel, megkeresi az olyan hatóságokat, szolgáltatókat, amiknek adatai lehetnek róla, és nyomoznak az eltűnt családi és baráti körében is, ezzel is növelve a megtalálásának az esélyét.
Minden olyan körülményt megvizsgálnak, ami fontos lehet az eltűnéssel kapcsolatban, többek között a személyes körülményeket is.
0 Megjegyzések