Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kommunikációs vezetője, Horváth Bálint szerint már nemcsak verbálisan, hanem "fizikailag is megtámadták" a magyar jogállam független ellenőrző intézményét, az ÁSZ-t, és egyúttal a dolgozóit is.
Horváth Bálint szerdán az MTI-nek arra reagált, hogy a Közös Ország Mozgalom aktivistái a nap folyamán narancssárga festékkel festették le az ÁSZ fővárosi, Apáczai Csere János utcai központjának épületét.
Mint megírtuk: Gulyás Márton és aktivista társai a rendőrök szeme láttára öntötték le festékkel az épületet, és véletlenül egy éttermet is. A hihetetlen jelenetekről videó is készült.
Most az ÁSZ kommunikációs vezetője azt mondta: az első becslések szerint a műemléki védettségű épületben több százezer forintos kár keletkezett. Kizárólag a gyors rendőri beavatkozásnak volt köszönhető, hogy "nem történt nagyobb baj" - tette hozzá.
Már elkezdték eltávolítani a festéket - jelezte.
Úgy fogalmazott: az erőszakos cselekedetek elkövetőinek viselniük kell a tetteik következményeit, és az ÁSZ is vizsgálja, hogy szükség van-e további jogi lépésekre.

Nyugdíjasokat fosztottak ki az álrendőrök Budapesten
Időseket kirabló álrendőrök ellen emelt vádat az ügyészség Budapesten. A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írta: a két férfi magá...

Egyedül indul a Momentum! Ja, nem! – Már a Jobbikkal szövetkezne a Soros-csicskapárt – Összenő, ami összetartozik
Tavaly augusztusban büszkén, melldöngetve bejelentette a Momentum, hogy egyedül indul, saját miniszterelnök-jelölttel. Most Fegyőr Ban...

Orbán Viktor az Apollo Tyres vezetőivel tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök az Apollo Tyres vezetőivel tárgyalt kedd délelőtt az Országházban - tájékoztatta a kormany.hu-t Havasi Bertala...
0 Megjegyzések