Hogy a német nyilvánosság nincs jó állapotban, az szilveszterkor is megmutatkozott. Bár a média most nem hallgatta el a német nők elleni nemi erősz@kot, zaklatásokat, mint 2016-ban, a cenzúra egészen másképp indult be. Minden azzal kezdődött, hogy a rendőrség több nyelven, köztük arabul is boldog új évet kívánt Németország lakosainak a közösségi médiában. A gesztus sokat elmond a migránskrízis szövődményeitől szenvedő társadalomról. Mint ahogy az év utolsó napján a hölgyeknek a köztereken kialakított biztonsági zóna is jelezte, a rendőrség képtelen kezelni a helyzetet és megvédeni a német állampolgárokat. Csupán kommunikálni akarnak, intézkedni nem nagyon. A média még erre sem volt alkalmas. Ahelyett, hogy bírálták volna a hatóság tehetetlenségét, mélyen hallgattak.
Csak képzeljük el a helyzetet, ha például Röszkénél a magyar rendőrség a Facebookon üzenget a kődobáló Ahmed H.-éknak, ahelyett, hogy rendet tesz! Az, hogy a német rendőrség nevetségessé tette magát, és nem a közbiztonságot szolgálja, már alig kelt megütközést. Az önvédelmi reflexek csak az Alternative für Deutschland (AfD) politikusainál működtek. Beatrix von Storch, a bevándorlásellenes párt vezetője a Twitteren kelt ki magából, szerinte a rendőrség a barbár, csoportos nemi erősz@kot elkövető muszlim férfiak hordájának akart kedvében járni.
Erre válaszul beindult a toleranciagépezet. Annak ellenére, hogy a Kölnben és más német nagyvárosokban – vélhetően szervezetten – történt nemierősz@k-hullámot nem nagyon lehet másképp értékelni, mint ahogy azt az AfD politikusa tette, a képviselőt 12 órára felfüggesztette a Twitter, majd amikor posztját a Facebookon is közzétette, ott is letiltották. A párt másik vezetőjét, Alice Weidelt, aki társa védelmére kelt, szintén felfüggesztették. A Németországban éppen most hatályba lépő törvények alapján a közösségi oldalakon történő gyűlöletkeltés súlyos pénz- vagy börtönbüntetést von maga után. Így most az AfD két politikusa ellen is nyomozás folyik.
De gyűlöletkeltés-e a kimondani az igazságot? Ha a média nem figyelmeztet, hogy az állam a migránsok elfogadását részesíti előnyben ahelyett, hogy időben fellépne a bűncselekmények ellen, hogy a hatóságok röhejessé teszik magukat a közvélemény szemében, akkor legalább a közösségi hálón lehessen politikai korrektség nélkül beszélni a valóságról. De úgy tűnik, már itt sincs helye a jogos felháborodásnak. Ráadásul azt, hogy mi a gyűlöletkeltés, a liberális elvek alapján a píszít oktató tanfolyamokon végzett moderátorok döntik el. Az érzékenyítő tréningek hatása, hogy megszűntek a társadalmi viták, a problémák felvetése a liberális elvek szerint gyűlöletbeszédnek számít. Fellebbezésre még a Facebookon sincs lehetőség. A doktrínák adottak. A bevándorló muszlimok viselkedését kritizálni, még ha nőket erősz@kolnak is meg, gyűlöletkeltés és kész. Az általánosítás eredendő bűnével fenyegetőzve minden kényes társadalmi konfliktust szőnyeg alá lehet söpörni. A toleranciaterror nem engedi feltárni az igazságot.
Ennek a toleranciagépezetnek része a német sajtó. Németországban a médiaegyensúlyról sem érdemes beszélni, hiszen a nemzeti nyilvánosság országos szinten gyakorlatilag nem létezik, konzervatív hangot csupán a harmincezres példányszámban megjelenő Junge Freiheit című, a ’68-as eszmékkel szemben létrejött hetilap képvisel. Ezt az orgánumot azonban természetesen már indulásakor lenácizták a liberálisok, kinyilatkoztatva, hogy a másként gondolkodás maga a hitleri eszmék továbbörökítése. Nyomdájukat 1994-ben Molotov-koktélos támadás érte szélsőbalos bandák részéről. Az újság évekig tartó pereskedéssel tudta csak elérni, hogy levegyék a szélsőjobbos sajtótermékek nemzetbiztonsági feketelistájáról. Az AfD erősödésével a hetilap nagyobb jelentőségre tett szert, egyik szerzőjük lett a bevándorlásellenes párt szóvivője.
Az Orbán Viktor politikáját 2010-től rokonszenvvel figyelő médium már akkor is a magyar kormányfő védelmére kelt, amikor Magyarországot az egész nyugati sajtó a médiatörvény miatt támadta. Michael Paulwitz publicista szerint a német médiában a baloldal ural mindent, és miközben a magyar szabályozást kifogásolja, otthon maga cenzúrázza a jobboldali véleményt. Orbán migránspolitikájáról is többször elismerően nyilatkoztak a lapban. Moritz Schwarz, a lap munkatársa tavaly azt nyilatkozta az Echo TV riportműsorának, hogy megérti a magyarokat, amiért nem akarnak kényszerbetelepítést, és Angela Merkelt hibáztatta, amiért nem védte meg a német határokat.
Ezek a vélemények azonban nem jelenhetnek meg a tömegmédiában. A média fő vonala olyan politikai befolyás alatt áll, amelyet az ellenzéki magyar sajtó képviselői hajlamosak lennének a sajtószabadság lábbal tiprásának tekinteni. Nézzünk néhány példát! A közszolgálati ARD televízió egyik filmgyártó cégének vezetője nem más, mint Wolfgang Schäuble volt CDU-s pénzügyminiszter, a Bundestag jelenlegi elnökének legidősebb lánya, Christine Strobl, akinek férje szintén CDU-s politikus. A Springer médiakonszern alapítója a Merkel-kormány lelkes kiszolgálója, amelynek lapjaiban úgy írnak Angela Merkelről mint „a világ legbefolyásosabb asszonyáról” vagy „a szívek kancellárjáról”. A hízelgő megjegyzéseket a német politikus a milliárdos Friede Springer barátságának köszönheti. És itt most álljunk meg egy pillanatra egy összehasonlítás kedvéért!
A magyar ellenzék propagandatevékenységgel, lakájsággal vádolja a hazai kormánypárti sajtót, ám senkinek eszébe sem jut Orbán Viktorról mint „a szívek miniszterelnökéről” írnia. Ez az óriási különbség a német és a magyar újságírás között. A német sajtónak mégis van arca hetente leckét adni a magyar médiának sajtószabadságból. A kancellár asszonynak sem ízlés kérdése a jelenség, jól tűri a dicséreteket. Merkel a médiával kapcsolatban semmit nem bíz a véletlenre, férje még egy Springer-alapítvány kuratóriumában is helyet kapott. A Bild nevű többmilliós bulvárlap, a jelentős politikai befolyással rendelkező, korábban konzervatív, de ma már vérlibsi Die Welt vagy a Sat1 és a Pro7 nevű tévécsatornák pedig szorgosan ápolják a Merkel-mítoszt. De még nincs vége a sornak. A kancellár másik barátnője, Liz Mohn, a Bertelsmann-csoport egyik vezetője, amely olyan fontos médiavállalatokban rendelkezik tulajdonrésszel, mint az RTL vagy a Spiegel című lap, de számos könyvkiadóban is érdekelt. A német kormány kedvező elbírálásra számíthat ezeknél a médiumoknál is, ha pedig a migrációról van szó, szívesen győzik meg a német lakosságot a bevándorlókkal való együttélés fontosságáról.
A közösségi oldalakon azonban néhány napja azon gúnyolódnak a fórumozók, hogy a német közszolgálati ARD televízió késlekedett közölni, hogy egy magát fiatalkorúként azonosító afgán a minap Kandel városában egy patikában leszúrta 15 éves német barátnőjét. A nézők élcelődve állapították meg, hogy ugyanez a tévé sietve mondta volna be a hírt, ha egy német lány szúrja le volt afgán barátját. Arról a közszolgálatról beszélnek a médiafogyasztók, amelyek a kötelező előfizetési díjból tartják fenn magukat, és az lenne a dolguk, hogy megfelelően tájékoztassák előfizetőiket. A szabad és demokratikus Németországban egyébként elzárással is sújthatják az előfizetési díjat nem fizetőket, a hírek elhallgatása azonban nem jár következményekkel.
Itt tart a német sajtószabadság.
Udo Ulfkotte, a Frankfurter Allgemeine Zeitung egykori újságírója egyedüliként szállt szembe a fősodratú német sajtóval és a Willkommenskulturral. Három, magyarul is megjelent könyvében leplezte le a német média visszásságait. Baloldali ellenfelei könyveinek állításait összeesküvés-elméleteknek titulálták, majd perek sokaságát zúdították a nyakába. Egészségét kikezdték a támadások, tavaly, 56 évesen hunyt el. A menekültipar című könyvében külön fejezetet szentelt a bevándorlásban érdekelt újságíróknak, médiumoknak, a Süddeutsche Zeitungtól a ZDF-ig, amelyek hosszú cikkekben, riportokban bizonygatják a németeknek a migráció szükségességét, az országra és Európára kedvező hatását. Ulfkotte azt is állította, hogy ezek a liberális, baloldali médiumok nemcsak politikai, de gazdasági hasznot is húznak a merkeli menekültpolitika támogatásával.
A német állam csillagászati béreket fizet a közmédiumok vezetőinek és a propagandamegrendelések miatt is sok pénz folyik be a kasszába. Nem véletlen, hogy minden olyan hangot, amely megkérdőjelezi a migrációt, az államapparátus el akar hallgattatni. Ám a valóság és a média által tálalt kép egyre kontrasztosabb. A német társadalmat megrázó terrortámadásokra, sokasodó erősz@kos bűncselekményekre magyarázatokat kellene adni. Pozitív, ám egyelőre ritka jele a liberális médiumok ébredésének, hogy ma már legalább a migráció következményeiről is szó esik a sajtóban. Legutóbb a Die Welt sajnálkozott azon, hogy az erősz@kos bűncselekmények nagy részét bevándorlók követik el, és Németország hamarosan Svédország sorsára juthat, ahol egyre több no-go zóna alakul ki.
Egyelőre nincs hír arról, hogy a Die Weltet az alkotmányvédelmi hivatal rátette volna a szélsőjobboldali lapok listájára.
A szerző az Echo TV vezérigazgató-helyettese
0 Megjegyzések