Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Most tedd el a szőlőlevelet télire! 3 módszert mutatok, amikkel még februárban is eheted ezt a finomságot

Töltöttkáposzta helyett én már tavaly karácsonykor is töltött szőlőlevelet szolgáltam fel.
Nincs is jobb téli eledel, mint a szőlőlevélbe csavart darált húst, ami amellett, hogy finom, nagyon kiadós ételkülönlegesség.

Természetesen gondoskodni kell előbb a szőlőlevelek beszerzéséről, majd ezután lehet arról gondolkodni, hogy miként lehet tárolni, hogy télen majd elő lehessen venni és finom ételt lehessen belük készíteni.

Az első egyszerű módja a tartósításnak, az a mélyhűtő. Mosd meg alaposan a leveleket, majd helyezd be óvatosan műanyag tasakokba, a végén mehetnek is be csomagok a fagyasztóládába.

Egy másik módszer alapján a szőlőleveleket alaposan meg kell mosni, majd leforrázni, ami után óvatosan bele kell helyezni egy nagyobb befőttes üvegbe, hozzáadni egy evőkanál sót, és egy liter felforrt, majd jéghidegre hűtött vizet. A végén le kell zárni jó szorosan az üveget és kész is.

A harmadik megoldás szerint forró sós vízzel forrázd le a leveleket, majd hagyd teljesen kihűlni azokat. Ezután 10-15 darabot rakj egymásra, óvatosan tekerd fel, tedd bele műanyag tasakba, és mehetnek is be a fagyasztóba.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések