A feministák nem értik meg, hogy az azonos jogok és az azonos elért eredmények két külön dolgot takarnak. Nem lehet arra kényszeríteni a társadalmat, hogy nemek alapján mindenkinek azonos legyen a jövedelme.
A 2003. évi CXXV. tc. szerint (8. § a., 21. § c. és f. pontok) a nemi alapon való diszkriminációt törvény tiltja a munkabér megállapításában (lásd még: 2012. évi I. tc., 12. § 1. és 3. pontok). Csak ezért mondom, mert ha valaha bárhol az olvasó azt tapasztalja, hogy nemi alapon diszkriminálnak a bérekkel a munkahelyén, akkor panaszt kell tennie munkaadójáról: az efféle megkülönböztetés ugyanis törvényszegés.
Ám ilyen bejelentés alig történik az országban, egy tavaly augusztusi adat szerint az elmúlt három évben összesen kilenc nő tett panaszt az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, amit egyébként bizonyíthatatlanságuk okán mind elutasítottak, mivel a bérszakadék közkeletű előadása nem más, mint tündérmese. Ennek ellenére tombol az uszítás: „A magyar nő átlag 81 fillért keres”, „Tragikus a magyar nők helyzete: két hónapig ingyen dolgoznak” – ilyen és efféle cikkcímek látnak napvilágot a liberális sajtóban napról napra. November 2-a pedig a „női bérszakadék” napja volt: a hölgyolvasókat ekkor tájékoztatták, hogy ez „az a nap ebben az évben, amikortól a nők Európában ingyen dolgoznak, miközben a férfiak december 31-ig megkapják fizetésüket munkájukért”. Ezt egy liberális lap tényleg szó szerint leírta 2015 végén.
Ez a feminista mítosz több sebből is vérzik, én viszont csak az evidenciákra mutatok rá: először is arra, hogy a felmérések többsége a férfiak és a nők jövedelmét átlagolja, majd a konklúzióban bérkülönbségről beszélnek. Természetesen még a gazdasági analfabétáknak is rögtön látniuk kell, hogy a nemek eltérő jövedelméből nem lehet következtetni a bérszakadékra: a jövedelem ugyanis nem más, mint a pénzben vagy nem pénzben mástól megszerzett vagyoni érték, készpénz, utalvány, szolgáltatás, értékpapír, de idetartozik például a telkek használati díja is.
A bér pedig a munka díjazása, a jövedelem egy fajtája. Az előbbiben valóban nagy eltérés mutatkozik világszerte a nemek között és Magyarországon is, de törvény által nem lehet előírni, hogy mindenkinek minden bevételi forrásból azonos jövedelme legyen. Ugyanakkora bért kapni azonos munkáért valóban a nők joga; viszont a bérezés terén való diszkriminációt már bünteti a törvény.
A jövedelem helyett a bérezést átlagoló felmérések pedig szinte sosem veszik figyelembe a bérezés munkával egyenlő értéke megállapításának egyébként törvény által is előírt szempontjait, nevezetesen a munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, tapasztalatot, felelősséget és a munkaerőpiaci viszonyokat. Ezek nélkül természetesen az „azonos munkakör” fogalma értelmezhetetlen: e szempontok nagymértékben befolyásolják két alapvetően hasonló munkát végző személy bérezését. A Világgazdasági Fórum 2015-ös, hazánkra is vonatkozó jelentésének módszertani részéből például az is kisült, hogy a nők önbevallásos alapon mondták el, hogy szerintük azonos-e a bérezésük a férfiakkal, vagy sem.
Tavaly tavasszal azonban valóban készült egy felmérés, amely figyelembe vette nyolcmillió munkavállaló bérezésének fent felsorolt szempontjait. Nem meglepő módon a Hay Group felméréséből az derült ki, hogy ezen szempontok vizsgálatával a bérolló bezárult: az eredmény szerint a nők mindössze 1,6 százalékkal kapnak kevesebb bért lényegében teljesen azonos munkáért; ez valóban nem szép dolog, ám ez a szám közel sincs a vadul váltogatott 18-30 százalékhoz, illetve az apró eltérésért felelhetnek a különböző döntések, melyeket a nők hoznak munkavállalásuk során.
Férfiak és nők ugyanis gyakorta hoznak eltérő döntéseket életük során. Ebből csak az egyik legszembetűnőbb a választott hivatás. Amerikában a legrosszabbul fizetett tíz szakma közül kilencet többségében nők választanak (csupán teológusnak mennek többségében férfiak), míg a tíz legjobban fizetett foglalkozás közül mindet a férfiak részesítik előnyben.
Idehaza sem más a helyzet: az egyik legjobban fizetett és legnagyobb hiányt szenvedő szakma, az informatikusi állás terén egy tavaly tavaszi cikk szerint minden száz munkavállalóból csupán három nő. A helyzet az, hogy senki sem tartja távol a hölgyeket ettől a szakmától: egyszerűen vannak állások, amelyek láthatóan jobban érdeklik a férfiakat, mint a nőket. Ha a női egyenlőség szószólói szeretnék, hogy a hölgyek jobban keressenek, akkor például biztathatnák arra a lányokat, hogy az informatikusi vagy a villamosmérnöki képzést részesítsék előnyben.
Természetesen nem kívánjuk bagatellizálni a diszkrimináció lehetőségét, és nyilván vannak olyan ismert példák, amikor a nőket bérezés terén is hátrány érheti munkahelyükön. Ilyenkor arra kell biztatni őket, hogy éljenek törvény adta jogaikkal, és tegyenek panaszt a diszkrimináció ellen. Nem szeretném osztani azt a maradi és egészségtelen álláspontot, hogy „a nőnek a konyhában a helye” vagy hogy „egy nőnek nem kell annyit keresnie, mint egy férfinak”. De az uszításnak, a dezinformálásnak és a nemek egymás ellen fordításának sincsen értelme.
Sokkal többet érne, ha megpróbálnánk ösztönözni a hölgyeket a jól fizető (mint az informatikus- vagy a mérnök-) szakmák kitanulására. Ez egy egészségesebb jövedelmi egyensúlyt hozna létre a nemek között, ráadásul azt is remekül mutatná, hogy egyes állások másképp fizetnek, attól függetlenül, hogy férfiak vagy nők végzik. A jövedelmi egyenlőtlenségekkel – amelyek nem azonosak a bérezési egyenlőtlenségekkel – való uszításnak pedig véget kell vetni.
A feministák nem értik meg, hogy az azonos jogok és az azonos elért eredmények két külön dolgot takarnak. Nem lehet arra kényszeríteni a társadalmat, hogy nemek alapján mindenkinek azonos legyen a jövedelme. A jövedelem rengeteg bevételi forrás összessége, nem csupán a bér. Egy ilyen törvénynek lényegében azt kellene kimondania, hogy a férfi nem kereshet többet értékpapírok, öröklés, fizetés és minden egyéb útján, mint egy nő. Egy a jövedelmet nemi alapon szabályozó törvény a legsötétebb kommunista időket idézné vissza – igaz, ez a szocialisták és a szélsőjobboldal jelenlegi kampánya mellett talán már nem is számítana kuriózumnak. Mindig lesznek jövedelembeli eltérések: a konzervatív ember efelett tapintattal továbblép, míg a forradalmár baloldal a nemeket uszítja.
A „női bérszakadék”, abban a formájában, ahogy ma előadják, semmivel sem valósabb dolog, mint az unikornisok vagy az orkok. Hazánkban nemi alapon diszkriminálni a bérezések terén törvénybe ütközik. A törvényt mindenkinek be kell tartania. Ám a bérszakadék meséjét nem tények, hanem a szocialista áldozatkultusz építése fűti, amely minden nőből a patriarchális polgári rendszer elnyomottját akarja kihozni, akár valós a represszió, akár nem. Valós elnyomás bizonyos körökben létezik, mint újabban megtudtuk, elsősorban a színházak rendezői szobáiban, ám a bérezések nem tartoznak ide. Aki nem szeretné megvezettetni magát, nem ül fel az efféle demagógiának.
A szerző történész, a Veritas Történetkutató Intézet munkatársa
0 Megjegyzések