Teljesen kiégett egy autóbusz hétfőn Németországban, az A9-es autópályán, Bajorországban.
A legfrissebb adatok szerint 30 ember megsérült, 18 eltűnt, többen meghaltak.
A sztrádát mindkét irányba lezárták.
A sérültek közül többen súlyos, ketten életveszélyes állapotban vannak. A halottak száma egyelőre nem ismert. A helyszínelés még nem ért véget, és lehet, hogy mind a 18 eltűntként nyilvántartott ember életét vesztette a buszban, de az is előfordulhat, hogy vannak, akiknek sikerült kimenekülni a lángokból és egy közeli erdőben húzták meg magukat – mondta Anne Höfer rendőrségi szóvivő a Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati médiatársaságnak.
A busz turistákat szállított, Szászország tartományból indult.
A turisták és a sofőrök mind német állampolgárok és felnőttek.
Az alábbi felvételen látni lehet e helyszínelés körülményeit, illetve azt a vázt, ami a buszból maradt.
Forrás: atv.hu
0 Megjegyzések