Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Izrael elkapta az egyik marxista palesztin terrorszervezet képviselőjét

Egy évvel szabadulása után ismét őrizetbe vették az izraeli biztonsági erők a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) egyik vezetőjét, aki a palesztin parlament képviselőnője – írja az MTI a Jediót Ahronót című újságra hivatkozva.
A Sin Bét belbiztonsági szolgálat közlése szerint Ciszjordániában, Ramallah mellett fogták el több társával együtt Hálida Dzsarárt.

Az ellene szóló vádak ezúttal is “terrortevékenység előkészítése”, felbujtás, és illegális szervezethez tartozás voltak. Egy női aktivistát és kilenc másik palesztint tartóztattak le vele egy időben. Férje elmondta, hogy az izraeli biztonságiak a vasárnapi rajtaütés során magukkal vitték a számítógépét is.

Izraeli lapértesülések szerint a PFLP elítélte a letartóztatásokat, és bejelentették, hogy azok nem fogják megakadályozni az Izrael ellen folytatott harcuk folytatását, és bírálták a Palesztin Hatóság biztonsági együttműködését Izraellel.

Az ötvenöt éves palesztin politikusnő Izrael elleni tüzes beszédeiről ismert a palesztinok körében. 2015-ben tizennégy hónapos börtönbüntetésre ítélték erőszakra történő felbujtásért, mert egyebek között izraeli katonák elrablására szólított fel.

Dzsarárt 2006-ban a PFLP képviselőjeként beválasztották a palesztin parlamentbe, de a törvényhozó intézmény a gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász 2007-es választási győzelme óta nem ülésezett. A hadsereg közlése szerint Dzsarár elfogásának nincsen köze parlamenti képviselői tisztségéhez.

A PFLP egy baloldali, marxista palesztin szervezet, amely ellenzi a békekötést Izraellel, s amelyet az Egyesült Államok, Kanada és az Európai Unió terrorszervezetnek minősített, miután a hetvenes években gépeltérítéseket és terrortámadásokat hajtottak végre.

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Forrás…

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések