A történelem arra tanít minket, hogy a döntéshozók mindig túlfeszítik a húrt. Egyszerűen nem tudnak ellenállni a kísértésnek. És ahogy a leggazdagabb ember is tönkremehet, ugyanúgy egy nemzetgazdaság is összeroppanhat a politika, a kapzsiság és a profitorientáltság miatt.
A kormányok rendszerint elhiszik saját meséjüket és álomba illő elképzeléseket komolyan véve vesznek fel kölcsönöket. Később a vissza nem fizetett kölcsönök után újabb kölcsönöket vesznek fel, majd a kölcsönöket maguk előtt görgetve gyakorlatilag csodákban bíznak. Ez a magatartás a kormányokra, és az emberek nagy részére jellemző. A játék vége mindig ugyanaz, csőd, mert semmit se lehet a végtelenségig folytatni. A gyufa előbb vagy utóbb az ember körmére ég. Persze a politikusok úgy tesznek, mintha a mindenkori mában a helyzet egészen más lenne, mint bármikor a múltban, de a helyzet sohase más, a jövő felzabálásának mindig ugyanaz a vége, elfogy a jövő. Olyan ez, mint a drogok rabszolgája, mindig a következő dózistól várja a megújulást, pedig csak még mélyebbre süllyed. Pontosan ezért van az, hogy mára a Nyugati világ országainak a java odáig jutott, hogy nincs más lehetőségük, mint választani rossz és még rosszabb döntések közül.
Ahhoz nem fér semmi kétség, hogy a feltornyosodott adósságokat visszafizetni már rég képtelenség, amit a “befektetők” éppen olyan jól tudnak, mint mi. Akkor pedig miért tud még mindig fennmaradni a rendszer? Az egyszerű, közgazdasági válasz szerint azért, mert még tart a bizalom. A befektetők nem azt hiszik el, hogy az adóssághegy vissza lesz fizetve, hanem azt hogy nem kell még kiszállni, tehát lehet folytatni a harácsolást, sőt a szabad rablást. De, amikor ez a bizalom meginog, akkor pillanatok alatt végigsöpör a pánik az egész világon, és minden bedől, ami bedőlhet. Hogy ez mikor következik be, azt nehéz, sőt lehetetlen megjósolni. A legjobb közgazdászok se tudják megmondani, minek kell ahhoz történni, hogy a bizalom egyik pillanatról a másikra elszálljon.
Néhány hete, amikor kiderült, hogy az Egyesült Királyság kilép az unióból néhány órára úgy nézet ki, hogy a végső bizalomvesztés most következhet be, és ezért a “befektetők” egy kifeszített kötélen egyensúlyoztak, készen arra, hogy minden pillanatban szükség lehet a megkapaszkodásra. Merészség nélkül kijelenthető, hogy az összeomlás ugyan elkerülhetetlen, csak a bekövetkezése évekre is elhúzódhat. Ezért van az, hogy a megjósolt dátumok sorra eljönnek, de az összeomlás valahogy nem akar bekövetkezni. Ennek ellenére a pénzügyi krízis definíciója töretlenül érvényes: Pénzügyi krízis az, amikor bizalomvesztés bekövetkezésére figyelnek a pénzügyi szereplők. Annak a jele, hogy a befektetők tűkön ülnek, a vagyontárgyak (assets) árrobbanása (aranyár az egekben).
Az előző évek alatt végigélvezhettük Portugália, Írország, Görögország és Spanyolország kríziseit. Bármelyik alkalmas lett volna a lavina elindítására, de ez nem következett be, mert – nagyon helyesen – a befektetők biztosra mentek, hogy Németország megmenti őket. Meg is mentették. Aztán jött a görögök második fordulója, de ez is átment a befektető szűrőjén. A fent felsorolt országok a becslések szerint jóideig megúszhatják, de Olaszország egy egészen más történet. Az olasz adósság hatalmas, úgy 2000 milliárd Euró környékén van, ami meghaladja az olasz GDP 120 százalékát. Arra tippelnék, hogy a tetemrehíváskor a befektetők idegei a pattanásig fognak feszülni, és könnyen beindíthatja a lavinát. De ha nem, akkor is azt láthatjuk, hogy a világgazdaság krízisből krízisbe tántorog, és minden alkalommal egyre több pénzt kell bedobni a lyukba, hogy a verkli tovább haladhasson.
Közben hatalmas megszorításokat vezetnek, vagy vezetnének be Görögországba. Nálunk I. Viktor ígérte meg a GDP 70, majd 60 százalék alá csökkentését, de csak ígérte, ami része a szokásos pávatáncnak. Tényleg, úgy fest a dolog, mintha mindenki időhúzásra játszana. És még az is lehet, hogy a végső bedőlés előtt Kína kihúzza Európát a szarból. Ez mind-mind a végjáték szerves része, csak azt nem tudhatjuk, hogy mikor és hol szakad el a húr. De emlékezzetek! Pénzügyi krízis az, amikor bizalomvesztés bekövetkezésére figyelnek a pénzügyi szereplők. És amikor elszáll a bizalom semmi és senki nem lesz képes megállítani a lavinát, de addig még évek telhetnek el, miközben nálunk, a kicsiny Magyarországon súlyos vagyoni átalakulások lesznek folyamatban. Ez se lesz semmi, azt garantálhatom. Vezérünk állandóan harcban áll, lehet, hogy az utolsó harc most jön, mint Zrínyi, rohanunk egy nagyot, csak tudnám, hogy hova? Talán a végső, nagy Semmibe.
0 Megjegyzések