Fut a férfi, kezében a sör. A hatfontos, iszonyatosan túlárazott, kincset érő sör, amelyet semmiképp nem hagy ott, még akkor se, ha késes banditák támadnak rá az esti baráti beszélgetés közepette. A férfi azonnal híresség lett, amolyan korunk hőse, aki megtestesíti a brit higgadtságot, a fekete humort, az élni akarást, amelyen – elméletileg – nem tudnak a gyilkosok fogást találni.
Sadiq Khan londoni főpolgármester szomorú, de határozott arccal elmondta, amit ilyenkor el szokott mondani, London nem fél, nem fognak győzni a terroristák, több lesz a rendőr az utcákon, és rámutatott: nem szabad elidegeníteni a muszlimokat a társadalom többségétől, mert ez egy város, mindenki békében és boldogan akar élni származástól függetlenül. Nem sokkal később a terrorszervezetek leghíresebbje és legszexisebbje, az Iszlám Állam bejelentette, hogy bizony ők állnak a merénylet mögött, és ezt az egész világ azonnal készpénznek veszi, mert rendet akar a világban. Valaha a robbantás után az IRA felelősségét firtatták, vagy valamely palesztin szervezetét, ma az Iszlám Állam az, amely bármilyen gazemberség esetén küld egy üzenetet, azt pedig elhiszik neki. Mert így kerek a történet.
Az elmúlt hónapok során egyetlen dolgot biztosan megállapíthattunk: Nyugat-Európa retteg. Nagyon könnyű leírni és kimondani, hogy nem félünk, és emlékezünk az áldozatokra, de ez még nem fogja megoldani a problémát. Retteg a metrón utazó, az esti sétáló, a haverjaival söröző, a keresztény, a punk és a muszlim, retteg a szomszédtól, az utcai járókelőtől. A másik muszlimtól. Mert nem tudhatja, mi jár a fejében, London a világ egyik legnagyobb olvasztótégelye, sötét bugyraiban tenyészik a bűn, kiokádja magából a gyilkosok sorát, akik ellen semmiféle védekezés nem segít. A brit fővárosban élő tengernyi muszlim töredéke érzi úgy, hogy a gyilkosoknak joguk van ezt csinálni, elhanyagolható a számuk, de pokoli károkat tudnak okozni. Főleg akkor, ha London páni félelmében azt teszi, amit most: semmit. Csak hitet tesz a szabadság eszméje mellett, óvatosan fogalmaz, nehogy megsértsen valakit, és több rendőrt küld az utcára. Hátha a kék egyenruha segít, nagyobb biztonságérzetet ad a lakosságnak. Az nem kérdés, hogy a rendőrség sokat tehet a biztonságért, de egyedül nem oldja meg a problémákat. Ahhoz politikai akarat is kell, felelősségvállalás, pragmatikus gondolkodás, ezek pedig a jelenlegi brit, sőt nyugat-európai vezetőkből szinte teljesen hiányoznak. Hisznek abban, hogy Nagy-Britannia nagy, erős, és elég Twitteren hadakozni a siker érdekében, elég a külsőségeket felvillantani, szemébe nevetni a halálnak, és akkor az meghunyászkodik.
A sörével futó férfi nem szimbólum, hanem párját ritkító kivétel. Ha London tényleg képes volna így viselkedni, mint az az egy, valószínűleg kétszer is meggondolná minden eszement gyilkos, hogy miként hajtsa végre ördögi tervét. De amíg a hagyományos módon, patikamérlegre tett szavakkal, a lényeget kerülgetve óvatoskodik a brit vezetés, addig nem várható el, hogy a lakosság ne féljen. Mindig mindenki meg fogja találni azt a paragrafust, amelynek alapján ő igenis joggal viselkedik úgy, mint egy eszement, joga mindenkinek van, kötelessége pedig senkinek. Nem is lehet bevasalni rajta semmit, a kötelező feladatokat senki se csinálja meg, se a kormány, se az ellenzék, se a lakosság. Egyedül az a sörrel futó férfi mutatott valamit, ami reményt ugyan nem ad, de kiválóan fel lehet használni a kampányban, amelynek az a célja, hogy végül semmit se kelljen csinálni. A terroristák pedig győztek.
Forrás: Magyar Idők
0 Megjegyzések