Nyugat-Európa gyenge kormányai nem tekintik lényeges kérdésnek állampolgáraik biztonságát. Mi itt, Magyarországon, még a szocialista szavazók is, azt gondoljuk, és ezt bizonyosan meg is követeljük a kormányunktól, hogy az elsődleges feladata a magyar emberek személyes fizikai biztonságának megvédése legyen. Ez a magyar állampolgárok elidegeníthetetlen és alapvető joga, és nem az, hogy új nemet találhassanak ki maguknak.
Eljutottunk oda, hogy a nyugat-európai államok vezetésére aspiráló vagy azokat vezető pártok politikusai a rendszeres terrormerényleteket a normális, mindennapi élet részeként állítják be. Ebben a hazugságban hű társuk a liberális média, amely a náci és kommunista diktatúrák propagandistáit megszégyenítő leleményességgel, elkötelezettséggel és jellemtelenséggel, legfőképpen pedig embertelenséggel igyekszik becsapni az embereket és elhitetni velük, hogy a legyilkolásuk nem a kormányuk alkalmatlanságának és a fundamentalista liberális ideológia könyörtelen és minden gátlás nélküli alkalmazásának következménye.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a jelenlegi helyzet kormányok, politikusok és az ő ideológiai hátországaik döntéseinek következménye. Voltak olyan döntések, amelyekről még lehet azt állítani, hogy az emberség motiválta őket, de azt már nem, hogy a józan észen alapultak. Az afrikai népességrobbanás alapja, amely teljesen destabilizálja a kontinenst és előidézi a népvándorlást, az európai orvostudomány és mezőgazdasági technológia alkalmazása és persze a nyakló nélküli fegyvereladásoké olyan „demokratikus” „kormányoknak”, amelyek tulajdonképpen törzsi hadurak öltönyös bűntársainak színházai a hülye fehérek számára.
A népesség nemzedékenkénti megtöbbszöröződése, ami a jövőben hasznosítható megújuló erőforrások teljes elpusztítását igényli a jelenben, a hetvenes évek óta ismert, mégsem tett ellene senki semmit. Az Afrikában megszülető embereknek bizonyossággal ígérhető szenvedésmennyiség folyamatosan és együtt nő a népességgel. A helyi vezető rétegek kevés kivétellel teljesen alkalmatlanok arra, hogy a rendszeres rablásokon és tömegmészárlásokon kívül bármilyen más kormányzati eszközt alkalmazzanak.
Hasonló a helyzet az arab és úgy általában az egész iszlám világban, több száz millió, káoszban és örökös háborúban szocializálódott ember él ott (zömében olyan városi környezetben, amely sokkal embertelenebb a nyugati nagyvárosok hasonló övezeteinél), akiket a folyamatok és az ostoba emberi cselekvések kiszakítottak a kultúrájukból. És őket mindentől megfosztott páriaként tartja a helyi „kormányzat” (kalifa, hadúr, rablóvezér) olyan erőforrásként, amelyet katonai, vallási vagyis hódítási céljai érdekében bármikor és bárki ellen felhasználhat. Ki az, aki komolyan elhiszi azt, hogy ezek az emberek a szörnyű tapasztalataikból következő túlélési technikáik és a hűbéri kapcsolatrendszereik, illetve a vallásuk nélkül jönnek ide és hajlandók, továbbá képesek alkalmazkodni egy olyan kultúrához, amelyet undorítónak tartanak és mérhetetlenül lenéznek? És amelyet kihasználni számukra természetesen vallási parancs és dicsőség is?
Nyugat-Európa kormányai és a legfelső politikai és értelmiségi elit, valamint természetesen a bürokraták milliói teljesen elszakadtak a valóságtól. Azzal, hogy olyan etikai aspektusokat hangoztatnak, amelyek az egész emberiséget és minden embert azonos jogú (minden lényeges alapvető jogában azonos) entitásként fogadnak el a saját országukban, azonnal és végzetesen elárulják az őket megválasztó állampolgáraikat. Amikor pedig teljesen értelmetlenül ugyanezen állampolgáraikat ily módon a saját döntéseik szempontjából a föld összes többi lakójával egyenlővé teszik, tulajdonképpen egy világkormány helyi hatóságaként határozzák meg magukat. Ráadásul ez a nagylelkűség alapvetően csak a nem keresztény és nem fehér bőrű emberekre vonatkozik. Ezek a kormányok bizonyosan nem kaptak ilyen felhatalmazást az állampolgáraiktól. Akkor pedig tudatosan és célzatosan pusztítják el azt az entitást, a nemzetállamot, amelynek érdekeit eredetileg képviselni hivatottak.
Azonban több rendkívül erős és rövid távon jelentkező következménnyel nem számolnak. A destabilizálódó társadalmak ugyanis viszonylag jól megjósolható módon viselkednek, az emberek ilyenkor hajlamosak visszavenni azokat a jogosultságokat, amelyeket – akár évszázadokkal korábban is – a kormányzatra testáltak. A személyes biztonságérzet elvesztése, amelyhez a családunk, a gyermekeink biztonsága iránt érzett sokkal erősebb aggodalom is társul (már akinek van ugyebár), olyan elemi ösztönöket szabadított el, amelyeket három generáció óta nem látott működésben Nyugat-Európa. És akkor is azonnal igyekezett kitörölni az emlékeiből az akkori történések részleteit.
Az utóbbi években a nyugat-európai kormányok rengeteg olyan állampolgári bizalmat játszottak el, amelyre hamarosan nagy szükség lenne. Attól tartok, hogy ezek a kormányok még sem vették észre, hogy politikájuk támogatottsága csak az ideológiai agymosásnak, a tömegtájékoztatás végleges elfogultságának köszönhető és annak, hogy az állampolgárok még nem döbbentek rá teljesen: a vihar már egészen közel jár hozzájuk.
Minden egyes olyan terrortámadás, amelyet olyan emberek követnek el, akiket az áldozataik tulajdonképpen befogadtak és anyagi és a fizikai biztonságot nyújtottak nekik, közelebb viszi a Nyugatot egy teljesen ellenőrizhetetlen folyamat kirobbanásához. A veszélyérzet ugyanis nem egyenletesen oszlik meg egy társadalomban. A pszichikai beállítódás, a kognitív disszonancia feloldására szolgáló képesség ereje, az ideológiai vakbuzgóság sötétje számtalan ember veszélyérzetét nyomja el konkrétan, de nem általában. A közvélemény-kutatások szerint a franciák jelentős többsége gondolja úgy, hogy még az ő életében polgárháború lesz az országában. Azok is, akik befogadáspártiak, liberálisok, az iszlámot a béke vallásának tartják és Emmanuel Macronra szavaztak. Nemhiába mantrázza a liberális média állandóan, hogy nem félünk.
A biztonság, a biztonsághoz való jog sokkal könnyebben vehető el az emberektől, mint az önvédelem joga. Ma az európai polgárok tízmilliói hiszik azt, hogy a napi biztonságérzetük drasztikus romlása nem nagy ár azért, hogy egy magasztos etikai gesztust gyakoroljanak és befogadjanak sok-sok „menekültet”. Azt is sikerült eladni nekik, hogy a befogadás távolabbi következményei sem lényegesek, mert a liberális ideológia világméretű győzelme úgyis megoldja ezeket a problémákat. De a napi eseményeket látva, megélve az integráció látványos és drámai kudarcát, a lelkük mélyén már tudják, hogy vérrel kell majd megfizetniük az árát azoknak a döntéseknek, amelyeket az egyre liberálisabb kormányok hoztak.
Ezért fordulnak szembe egyre brutálisabban a nyugat-európai kormányok az általuk szélsőségesnek nevezett társadalmi mozgalmakkal, mert tudják, hogy azok a helyzet romlása következtében már nem a biztonság hiányát fogják számon kérni a kormányokon és a liberálisokon, hanem a diskurzus egyre inkább az önvédelem jogáról fog szólni. Arról, hogy az embereknek joguk van megvédeni nemcsak magukat és a családjukat, hanem az életformájukat, a kultúrájukat, a vallásukat, a nyelvüket és természetesen a mindennapi életük biztonságát is. Ezt a jogot sokkal nehezebb elvitatni még a szokásosan brutális és agyafúrt liberális eszközökkel is. Arról nem is beszélve, hogy ezeket is kivétel nélkül mind támadja a liberalizmus a gender- és egyéb elmebajos ideológiák erőszakolásával.
A sikeres forradalmakat, ellenforradalmakat, felkeléseket (az elnevezés csak játék a szavakkal) mindig aktív és elszánt kisebbségek robbantották ki, és a sikerhez külső erők híján általában elég volt az, ha a többség nem sietett megvédeni a rendszert. Nyugat-Európa szinte mindegyik országában már a választók jelentős csoportjai szavaznak a liberális pártok ellen. A jobboldali centrumpártok is teljesen liberális befolyás alá kerültek, amivel csak gyengítik a politikai rendszer reagálóképességét, amikor az szembekerül a valósággal.
Ha a biztonsági helyzet tovább romlik, amihez elég egy 9/11 nagyságrendű támadás, akkor a liberális kormányok a saját állampolgáraikkal is szembe fognak kerülni, mert azok meg akarják majd védeni magukat. És azt fogják követelni, hogy a kormány a külföldi állampolgárokkal, illetve a nem beilleszkedett idegenekkel és a nem együttműködőkkel szemben többé ne alkalmazza a liberális dogmákat, hanem a saját állampolgárai érdekében járjon el. Velük szemben bizonyára könnyebb szívvel lépnek majd fel keményen, mint mondjuk a muszlim szélsőségesek ellen, de példátlan bizalomvesztéssel fognak fizetni érte, ha egyáltalán túlélik ezt ezek a politikai szervezetek és rendszerek.
Aki szembemegy az emberek alapvető ösztöneivel, mert nem hiszi, hogy azok még léteznek, az hamarosan találkozik ezeknek az ösztönöknek a félelmetes és kontrollálhatatlan erejével, az ellenségeinél és a sajátjainál egyaránt.
A szerző szociológus
0 Megjegyzések