Az Európai Bíróság szerdai döntése alapján az EU területén maradhat az az illegális bevándorló, akinek európai állampolgár szül gyermeket.
Az Európai Bíróság szerdai ítéletével precedenst szolgáltatott arra, hogy egy nem-európai állampolgárnak meg kell adni a tartózkodási jogot, ha a gyermeke már uniós tagállam állampolgára.
A bíróság egy venezuelai nő esetében ítélkezett, akinek menedékkérelmét korábban elutasították a holland hatóságok, annak ellenére, hogy gyermeke az apa személye miatt már holland állampolgárként született.
A nő évekkel korábban rendszeresen utazott Európába, ahol alkalmi kapcsolata alakult ki egy holland állampolgárral. Később a pár Németországba költözött, ahol a párkapcsolat hamar felbomlott. Időközben a venezuelai nő várandós lett, és gyermekének megélhetése szempontjából jobb környezetnek látta Európát, mint a dél-amerikai országot, így megpróbált tartózkodási jogot szerezni. A holland hatóságok azonban elutasították a kérelmeit, aminek köszönhetően segélyhez sem tudott jutni.
Így került az ügy az Európai Bíróság elé, ami felülbírálta a tagállam törvényeit és kimondta, hogy nem-európai szülőnek joga van tartózkodási jogot szerezni az Európai Unióban, ha a gyermeke uniós tagállam állampolgára.
A bírósági ítélet szerint az Európai Unióban született gyermekek esetében tekintettel kell lenni az európai gyermek és a nem-európai szülő közti családi kapcsolatra, és ennek okán a nem-európai szülő számára meg kell adni a tartózkodási engedélyt.
Az ítélet ezáltal az európai tartózkodási jog megszerzésének egy új módját kínálja fel a Földközi-tengeren át NGO-ok és embercsempészek segítségével érkező migránsoknak: párkapcsolatot kell keresni Európában, teherbe kell ejteni egy európai nőt, mert pusztán a gyermek európai állampolgársága őket is feljogosítja az EU területén tartózkodásra.
A bevándorláspárti szervezetek azonban ebben is segítik őket: az európai sajtó propagandatevékenységgel próbálja népszerűsíteni a nem-európai népekkel keveredést.
Forrás: hidfo.ru
0 Megjegyzések