A háziorvos kihallgatásával folytatódott csütörtökön a tavaly nyáron koponyasérülés következtében elhunyt recski csecsemő ügye.
A halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt az Egri Törvényszéken folyó büntetőperben a tanúként kihallgatott háziorvos vallomása olyan váratlan elemeket is tartalmazott, ami más megvilágításba helyezheti a történteket, mint amit a Heves Megyei Főügyészség vádirata rögzít.
Dr. S. A. recski háziorvost a bíróság előbb arról kérdezte, hogy kezelte-e korábban a kis Mátét, illetve milyen körülmények között került kapcsolatba vele. A doktor emlékei szerint a gyermek születésének idején éppen helyettesítette a másik körzet orvosát. A védőnővel és a családsegítő szolgálat egyik munkatársával meglátogatták az akkor a nagyapánál lakó párt és az újszülöttet. A nagyszülőket jól ismerő orvos szerint ők mindig rendezett körülmények között éltek, s a látogatásukkor is minden feltétel adott volt, ami az egészséges csecsemő gondozásához kellett, minden szükséges holmi rendelkezésre állt. A védőnő az apukával beszélgetett el, s az ő tájékoztatása szerint vele is minden rendben volt.
A Mátraderecskén történt testi sértésről is tudtak
A háziorvos elmondta: noha a másik körzetbe voltak bejelentkezve, a nagyobbik gyerek pedig Mátraderecskén született, azért egész sok információval bírt róluk. Értesült például arról is, hogy durva testi sértés érte a nagyobbik gyermeket, aminek következtében a vízfejűség megelőzésére speciális eljárást kellett nála alkalmazni. A tanácsvezető bíró azon kérdésére, hogy volt-e szó arról, hogy fokozottan kell figyelni a családra, a tanú úgy nyilatkozott: a mátraderecskei védőnő tájékoztatott minden illetékest, akit kellett a korábban történtekről.
Ezt történt azon a tragikus hajnalon
Ami pedig azt a napot illeti, amikor Máté meghalt, az orvos felidézte: hajnali 4 óra körül csöngettek. „Az anyuka jött, és azt mondta: menjek azonnal mert a kisbaba nem vesz levegőt.” Bevitték hozzá az élettelen testet. A tanú szerint 14 percen keresztül újraéleszteni próbálták, sikertelenül. Bírói kérdésre elmondta azt is, hogy fel volt öltöztetve a kicsi. A testét később átvizsgálták.
– Meleg teste volt, előtte pár perccel állhatott le a szíve. Itt-ott volt minimális elszíneződés, inkább a testén. A fején nem volt sérülés. Volt egy-két erősebb nyom, de nem a fejrészen, hanem a vese magasságában a hátoldalon, a karon, illetve a bordaívek valamelyikén – fogalmazott a háziorvos, aki közölte: szólt is emiatt az ápolónőnek, hogy azonnal értesítse a rendőrséget.
A tanú szerint az anya beszélt a gyermek elejtéséről
A vallomás ezen része után következtek azok az emlékek, amelyek akár más megvilágítást is adhatnak a történteknek. A doktor határozottan úgy emlékezett közel egy év távlatából is – s ezt bírói, ügyészi és védőügyvédi kérdésre is többször megismételte –, hogy előbb azt a történetet adták elő mind az anyuka, mind az apa, hogy a kutya felborította a babakocsit, később azonban az anyuka mondott valami mást is. Azt történetesen, hogy lehet akkor sérült meg a kicsi, amikor ő elejtette, s Máté feje a tűzhelyet alátámasztó téglába ütődött.
Variációk eljárási hibákra
A bíróság és a vádhatóság is azt firtatta a tanú vallomása kapcsán: miként lehetséges, hogy a haláleset napján a délutáni órákban tett rendőrségi kihallgatásakor nem említette az anyuka által előadott változatot. A háziorvos válaszában kitért arra, hogy ügyelt, majd a csecsemő halála körüli folyamatos meghallgatás részese volt, később munkába állt és meglehetősen fáradt volt már, amikor őt a rendőrség kihallgatta. Számos informális meghallgatás is történt jegyzőkönyv nélkül, valamikor elmondta ezt a verziót is, de nem került jegyzőkönyvbe. De, határozottan előtte van a kép, amikor az apa távolétében az anyuka szólt az elejtésről.
A védőügyvéd ennél a vallomásrésznél észrevételezte is az akkori meghallgatások szakmaiatlanságát. Például, hogy a szülőket egymás jelenlétében hallgatták meg először.
A tárgyalást a bíróság egy későbbi időpontban folytatja.
Forrás: heol.hu
0 Megjegyzések