Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A helyszínen fogták el a férfit, aki betört egy budapesti gyógyszertárba

A rendőrök 2017. május 3-án 0 óra 10 perckor Budapest XVIII., Üllői úton járőröztek, amikor azt hallották, hogy megszólal egy gyógyszertár riasztója. 
A járőrök azonnal a helyszínre mentek és egy férfit vettek észre, aki éppen átugrott az egyik ingatlan kerítésén, ezért utána futottak, az elkövetőt utolérték, elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

A 43 éves P. Tamás menekülés közben egy csomagot is eldobott, amelyben a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai készpénzt, míg a ruházatából csavarhúzót és más betöréshez használható eszközöket találtak. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták az ercsi lakost, aki beismerő vallomást tett.

A kihallgatás során megállapították, hogy P. Tamás megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal, hogy 2017. áprilisban egy szoláriumból és egy üzletből is készpénzt tulajdonított el.

A XVIII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfi ellen lopás vétség és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

Forrás: police.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések