Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Fegyveresek végeztek egy mexikói eltűntek után kutató aktivistával

Fegyveresek öltek meg egy mexikói aktivistát, aki eltűntek után kutatott a drogbandák által uralt északi Tamaulipas szövetségi államban – közölték a hatóságok helyi idő szerint csütörtökön.
Miriam Rodríguezre több lövést adtak le szerda éjjel – a mexikói anyák napján – San Fernandó-i otthonában, kórházba szállítása során belehalt sebesüléseibe.

A mexikói nemzeti emberi jogi bizottság (CNDH) elítélte a gyilkosságot. A szervezet szerint ez a bűncselekmény rámutatott arra, hogy a kormány képtelen garantálni a közbiztonságot az országban.

Az aktivista több mint 600, eltűnt hozzátartozójukat kereső, helyi családot képviselt.

Rodríguez 2014-ben kezdett eltűnt gyerekek után kutatni, miután elrabolták a lányát, Karent, akinek földi maradványaira végül San Fernandóban bukkant rá. A nő hívta fel a hatóságok figyelmét a bűncselekmény elkövetőire is, akik a Zéták néven ismert drogbanda (Los Zetas) tagjai voltak.

Irving Barrios tamaulipasi ügyész elmondta, hogy a helyi hatóságok mindent megtettek Rodríguez biztonságáért, és a rendőrség napjában háromszor járőrözött a háza előtt. Barrios tudomása szerint kilenc embert állítottak bíróság elé az aktivista lányának elrablása és meggyilkolása ügyében.

2016 év végén 30 ezer volt azoknak a száma, akiknek gyanús körülmények között veszett nyoma Mexikóban, csak Tamaulipasban 5563 embert keresnek. Feltételezések szerint sokan közülük a bandaháborúk áldozatává váltak – mondta el a CNDH.

Az elmúlt évtizedben több mint 100 ezer ember vesztette életét Mexikóban a drogkartellek közötti összecsapások következtében.

„Mexikó nagyon veszélyes hellyé vált azok számára, akik veszik a bátorságot, és az eltűntek keresésének szentelik életüket” – reagált Rodríguez halálhírére Erika Guevara Rosas, az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet Latin-Amerikáért felelős igazgatója. „A rémálom, amelyben részük van, mert nem tudják, hogy hol lehetnek a hozzátartozóik, és a veszély, amellyel hiánypótló munkájuk során szembenéznek, riasztó” – tette hozzá Guevara.

A történteket az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága is elítélte.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések