Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Teadélután a nyíregyházi könyvtárban

Ratkó József közéleti tevékenységéről Babosi József, a megyei könyvtár munkatársa beszélt kedden, a Nyíregyházi Egyetem előadássorozatának keretében.
Ratkó József élete, munkássága és 1956 kapcsolatának rövid értelmezése azért lehet tanulságos, mert benne egy egész generációnak: a Heteknek, a Kilenceknek s még legalább két tucatnyi alkotónak az 1956-hoz fűződő viszonya is koncentráltan szemlélhető. 

A harmincas években, a negyvenesek elején születettek, a háború után a Rákosi-, majd a Kádár-korba belenövő nemzedék és 1956-viszonyának Ratkó magatartása, művei azért is adhatnak egyszerre sajátos és tipikus keretet, mert a munkáscsaládból származó, majd állami gondozottként felcseperedett és a Rákosi és Kádár alatt miniszteri státust kapott nagynéni, Ratkó Anna vezetéknevét viselő fiatalembernek a kor minden esélyt megadott, hogy önmaga mellé állíthassa, pártos költővé faragja. 

De aki – minden ilyen feltétel ellenére – 1956 örökségét egész életműve centrális helyén tartó, folytonosan a kommunista rend ellen hadakozó, erősen rendszerkritikus és 1956 rehabilitációjáért nagyon sokat tevő alkotóvá fejlődött mégis, és maradt is az a haláláig. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések