Muszlimmá lett Horthy Miklós unokája

A fia volt a díszvendég azon az ünnepségen, amelyen vitéz Nagybányai Horthy István – eredetileg 1943. április 18-án a szolnoki Tárház falán felavatott – márványdomborművét emlékhelyként újraavatták a RepTárban.
– Nagyon büszke vagyok arra, hogy az általam alig ismert édesapámat példaképként emlegetik a városvezetés és a magyar honvédség repülőalakulatainak részéről – hangsúlyozta ifj. vitéz Nagybányai Horthy István (Budapest, 1941. január 17. –) a közelmúltban tett szolnoki látogatásán, a vele készült rövid interjúnkban. Horthy Miklós unokája édesapja emlékmű-újraavató ünnepségére érkezett a megyeszékhelyre, ahol megtekintette az 1944. augusztus 20-án fiatalon elhunyt apja emlékére berendezett időszakos kiállítást is a RepTárban.

– Nagy megtiszteltetés e tárlat megnyitása is, amely a kort, illetve családom életének egy parányi darabját realisztikusan és nem szélsőségesen, demagóg módon mutatja be. Köszönet ezért Szolnoknak, köszönet a város helyőrségének, köszönet azon kutatóknak, akik megtalálták édesapám repülőszerencsétlenségének helyszínét, és köszönet mindenkinek, akik méltósággal emlékeznek rá még ma is – fejezte ki tiszteletét a kalandos életű Horthy-leszármazott.

Ifj. Horthy Istvánról talán már sokan tudják, hogy ugyan római katolikusnak megkeresztelt, de igen fiatalon belépett a szubudmozgalomba, majd később áttért az iszlám vallásra. Mi több, a világon többen ismerik muszlim nevén Sharif Horthyként, mint hazánkban Horthy Istvánként. Noha kis híján Magyarország királya lett!

– Valóban, többször is felvetődött, hogy akár király is lehetne a Horthykból. Miklós nagypapám ezt rendre határozottan visszautasította. Először az első világháború után, aztán akkor, amikor édesapám meghalt. Utóbb vetődött fel, hogy majd én legyek a király, mert a Szent Korona kötelez. Ez nem több, mint egy szentimentalista elképzelés volt, bár a történelemben számos olyan helyzetet ismerünk, ami nem a realitás forgatókönyve alapján íródott. Nagyapám mindenesetre minduntalan visszautasította a lehetőségeket. Elfogadta alkotmányos szerepét, és azt mondta: „Ha a korona után nyúlnék, az olyan árulás lenne, hogy a testvérem sem fogna velem kezet többet”.

– Tehát nem lett egy keresztény ország királya. Ezt sokan sajnálták, anno. Viszont muszlimmá lett, ezt pedig sokan nem bocsátják meg Önnek…

– Ez az én választásom. Az  én életemről én döntöttem. Édesapámat igazából nem ismertem. Kormányzó-helyettesként önként vállalta a frontszolgálatot, csak mert osztozni akart a harctérre küldött katonák sorsában. Az az ő döntése volt. Igaz, akkortól az én életemben is egy új fejezet kezdődött. Három és fél éves voltam, mikor apám a keleti fronton lezuhant a repülőjével.

– Rá két hónapra a családomat velem együtt a németek elhurcolták a bajorországi Hirschbergbe. A háború vége már Weilheim­ben érte a családot, ahonnan 1949 elején Portugáliába, Estoril­ba emigráltunk. Nagypapát az amerikaiak Nürnbergbe vitték, s amikor ez szóba esik, mindig el kell mondani róla, hogy őt a perben csak tanúként hallgatták meg, háborús bűnösként nem vádolták meg, s ez mindent elmond a kormányzói szerepvállalásáról és a zsidóság melletti kiállásáról. 

– No, de onnan indultunk, hogy nem lettem magyar király. És hogy az iszlám felé vettem az irányt. Amikor Estorilban éltünk, az egyik napon akkor ismeretlen spirituális élményben volt részem. Egyik pillanatról minden színes lett és tündöklött, nem féltem, hanem inkább csak erőt éreztem. Attól a pillanattól kezdve kerestem ugyanezt a rövid ideig tartó csodát.

– Hosszú évekig tartó lelki útkeresést követően Londonban találtam rá a szubudmozgalomra, ami nem hit, hanem egyfajta lelkigyakorlat. A szubud a Susila, Buddhi és Dharma szavakból álló mozaikszó. Nem tanítás, hanem egy mély, lelki-spirituális gyakorlat. A szubud okán eljutottam a világ különböző tájaira, így Indonéziába is, ami 22 évig volt szellemi-filozófiai és fiziológiai élőhelyem. Huszonöt évesen felvettem az iszlám vallást, mert az ebben való életemet igazabbnak hiszem, mint a keresztényit, amit tisztelek ugyan, de nekem egy kissé kiüresedetté lett.

– A hithű katolikus édesanyjával számos interjút készíthettem. Ő miként fogadta az Ön hitváltását?

– Eleinte furcsállta, aztán féltett, később velem gyakorolta a szubudot, s mivel nagyon felvilágosult asszony volt, megértett. Édesapám halálát követően édesanyám újraházasodott. A mostohaapám, John Wallace Guy Bowden az ’50-es évek végén katonai attasé lett Irakban, s a mama is vele tartott. Ott megtanult arabul, olvasta a Koránt, amiből nekem is idézett akkor, amikor elmondtam neki, hogy áttértem a muszlim hitre. Ezért szerettem, szeretem annyira az édesanyámat, mert ilyen végtelenül egyszerűen tudtunk mindenben együttműködni.

– Mit gondol, nagyapja, az egykori kormányzó, vagy édesapja szintén ilyen megértő lett volna Önnel?

– Nem csupán hiszem, hanem tudom, hogy igen! Nagyapám volt tulajdonképpen az apám. Ő nevelt és tanított meg mindenre. Őt sokan félreismerik. Mivel nemcsak egy átlagember, hanem politikus is volt, a szélsőségesek, balról és jobbról is hazugságokat állítanak róla és ténykedéséről is. Antináci volt és emberbarát, nem volt számára kérdés, hogy a zsidóságot is mentse.

– Hitler ezért is tette félre, s ezért hurcolták el családunkat 1944-ben. Gyermekként mindenben támogatott, s tudom, hogy a mai napig értene és támogatna is. Édesanyám szerint édesapám szent volt, így tőle is csak megértést kaptam volna. Az én életemet a sors és a történelem alakította.

– Úgy vélem, hogy hasonló pálforduláson mentem volna keresztül, ha nagypapám kiugrási kísérlete sikeres lett volna, s a mai históriáskönyvek második világháború végét jegyző lapjai mást tartalmaznának, mint amit jelenleg abból kiolvashatunk. Szerencsésnek ítélem meg az életemet, minden úgy van jól, ahogy van. Én semmit nem bántam meg!

Két feleség, öt gyermek

Ifj. Nagybányai Horthy István (Sharif Horthy) fizikus, építészmérnök. A németek 1944-ben Bajorországba hurcolták a Horthy család tagjaival együtt. Gyermekéveit a portugáliai Estoril­ban töltötte. Mérnöki tanulmányai során Oxfordban csatlakozott a szubudmozgalomhoz. Első felesége (1960) Henrietta Josephine Chamberlain, gyermekeik: Leonhard István (1961), Ilona Linda (1963), Henry (1965), Marianne (1967), Stuart (1971). Egy ideig Indonéziában élt, ott 1966-ban felvette az iszlám vallást. Napjainkban második, indonéz feleségével, Horthy Tutival együtt az Egyesült Királyságban él.

Forrás: szoljon.hu

0 Megjegyzések

Hirdetés