A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Környezetkárosító és büntetendő

Áprilisig mintegy félmillió forintot költött az önkormányzat illegális szemétle­rakók felszámolására, a szemétdombok száma azonban nem csökken. Pedig legálisan is meg lehet szabadulni a felesleges hulladéktól.
Szerintem három darab hat köbméteres konténerbe ez a mennyiség elférne, az elszállítás költsége, erről az ötvenméteres szakaszról, meghaladja majd a százezer forintot – mondja Boros Vince városgazda az Akaszka utcán lerakott illegális szemétdomb mennyiségét saccolva.
Ahogy megállunk, már meg is szólítanak. Torma Gabriella elkeseredett.

– Tavaly szeptembertől élünk itt a párommal és egyéves kisfiunkkal, ebben a sarokházban – mutat a szemét szomszédságában álló épületre. Édesanyám ápolása miatt költöztünk haza. Amióta itt élek, csak gyűlik a szemét. A kamerát már idefordították. A közterületfelügyelők is voltak kint, de nem jobb a helyzet. Éjszaka annyit hallok, hogy ugat a kutya, majd’ felfalja a kerítést, de nem hagyhatom magára a fiam, ha a párom dologzik – legyint.

Gabriellától megtudjuk, már az internetre is feltöltött fotókat, az önkormányzatnál is többször járt. Annyit kért, biztosítsanak egy konténert, ők a szomszédokkal összeszedik. Boros Vince egyből reagál: olyan veszélyes hulladékok lehetnek itt, amelyeket sem ők, sem a közmunkások nem szedhetnek össze kézzel. Ide markológép kell – nyomatékosítja. Azt is megtudjuk, hogy február végén számolták fel az illegális hulladékdombot. Akkor is több konténer lett tele.

– Évek óta probléma ez – mondja Kévés Tamás, képviselő. Most a Szép utcában egy rakás trágya van felhalmozva, amit a kormányhivalnak jelentettek. Az önkormányzatot felszólították, hogy szüntessék meg a problémát. A bejárás megtörtént, intézkedési terv is elkészült, az ügy folyamat alatt. – tudjuk meg.

Továbbmegyünk autóval, az említett utcába, ahol a kakasok és a csirkék, a szalma és a trágyadomb tetején kapirgálnak. Azt tippeli a képviselő, olyan 50 köbméter lehet a mennyiség.

A Kenyérgyár úti garázssor ismert illegális szemétlerakó, mögötte a földúton látszólag jobb a helyzet.

– Nincs most annyi szemét, mert korábban itt is összeszedtük, de az biztos, azokat nem hordták ide – jegyzi meg a városgazda. Volt itt tachográf, használt gumiabroncs, olajszűrő, olajos flakon.

Úgy tűnik vannak, akik itt szabadulnak meg fölöslegessé vált háztartási hulladékuktól is – jegyzem meg a wc csésze, törött ablaküveg, egy zsáknyi PET-palack és használt pelenka láttán. A képviselő azt mondja, a szemléletet kellene gyökeresen megváltoztatni ezen a téren.

Megjegyzik: szabálysértést követ el, aki a hulladékot szabálytalanul helyezi el. A helyszíni bírság ötvenezer forintig terjedhet, de természetvédelmi területen, 150 000 forintot is kiszabhatnának. Persze, csak ha tetten érnék a szemetelőket. 

Együtt tesznek a nagyobb tisztaságért

Az illegális szemetelés visszatérő probléma a Mátra erdeiben. Az Egererdő Zrt. és a Gyöngyös–Mátra Turisztikai Egyesület minden évben csatlakozik a TE SZEDD! önkéntes hulladékgyűjtési akcióhoz. A város, a közterület–felügyelettel és a mezőőri szolgálattal próbálja elejét venni az illegális szemetelésnek. Nemrégiben szervezett takarítási akcióban, a Gyöngyös–Mátra Turisztikai Egyesület, az OTP Ingatlankezelő, a Lear, a Kékes Turista Egyesület és a Szálas Turistaház munkatársai is részt vettek. Kilencven zsák szemetet gyűjtöttek, többek között húsz gumiabroncsot, lábasokat és egy centrifugát is eltávolítottak az erdőből, ahol ismeretlenek rendszeresen szemetelnek.

A gyöngyösieknek van lehetőségük a nagyobb mennyiségű, felesleges hulladéktól legálisan megszabadulni. Akiknek nincs tartozásuk a szemétszállítási díjban, még évente 250 kilogramm nem veszélyes és 100 kilogramm veszélyes hulladékot ingatlanonként, ingyenesen leadhatnak a városi hulladékgyűjtő udvarba. Leadható a műanyag csomagolási hulladék, karton, papír, gumiabroncs, öblös– és síküveg is. Veszélyes hulladéknak számít a motor, hajtómű, kenőolajok, növényvédő szerek, fénycsövek és higanytartalmú hulladékok, festékek, gyógyszerek, elemek és akkumulátorok. A Kenyérgyár úti gyűjtőudvar ezen a mennyiségen felül, térítési díj ellenében tudja fogadni a hulladékot.

Forrás: heol.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések