Kigyulladt egy személyhajó a Balatonon, emberekkel a fedélzetén. A tűzoltókat és a partra érkezett mentőket a vízirendészet mentőhajói vitték a bajba jutott katamaránhoz.
Ilyen eset a valóságban soha nem fordult elő, de még a gyakorlat szintjén is most először szimuláltak hajótüzet és azzal összefüggő mentést a Balaton vizén. A parttól eltávolodott, kigyulladt hajón a szimulált eset szerint több tucatnyi ember tartózkodott, a fedélzeten gomolygott a füst. A hajó vészjelzést adott le, amire a siófoki kikötőbe megérkeztek a tűzoltók és a mentők, a vízen pedig megjelentek a vízirendőrség hajói.
– Ilyen tűzesetre és gyakorlatra sem volt még példa. Ki kellett próbálni, és meg kellett szervezni, hogy a Balaton nyílt vizén hogyan tudjuk a tüzet eloltani, és a bajba jutottakat menteni – mondta Kekecs Károly Richárd, siófoki tűzoltóparancsnok, hozzátéve, hogy a szabvány eljárás szerint a környéken tartózkodó hajóknak is kötelességük ilyen esetben segítséget nyújtani. Kekecs Károly Richárd arról is beszélt, hogy kisebb hajótüzek időről-időre előfordulnak, tavaly két vitorlást kellett oltaniuk, azok azonban közel voltak a parthoz, így meg tudták közelíteni a tüzet. Most a vízirendőrök nélkül nem tudták volna elérni a hajót, amiről két ember pánikszerűen a vízbe ugrott. Őket a rendőrök mentették ki és a gyakorlat sérültjét is ők adták át a mentőknek.
A gyakorlatot a Balatoni Hajózási Zrt. kezdeményezte, mert stratégiájuk részeként a gazdasági és a műszaki célok mellett a vállalat a biztonság növelését is kiemelten kezeli. Ennek részeként a Bahart munkatársai az elmúlt időszakban tűzvédelmi oktatásokon vettek részt, a gyakorlati képzések részeként többek között tálcatüzet kellett oltaniuk a hajósoknak. Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója azt mondta, a nyílt vízi gyakorlatban részt vett szervezetnek közös érdeke, hogy minél nagyobb biztonságban tudják az utazóközönséget a Balatonon.
– Ezek a gyakorlatok a megelőzést szolgálják, és arra jók, hogy érzékeljük a folyamatokat, amikkel szembesülniük kell a kollegáknak. Le tudjuk vonni azokat a tanulságokat, hogy hol, mikor, milyen sorrendben és kit kell értesíteni, vagy az eszközök terén miben kell fejlődnünk – hangsúlyozta a vezérigazgató.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felvétele a gyakorlatról.
0 Megjegyzések